otp

Tegnap is adták a bennfentesek az OTP-részvényeket

Tegnap tovább adták az OTP-részvényeket a bennfentesek, a tranzakciók összértéke mintegy 300 millió forint volt, miközben a bank tovább vásárolta saját részvényeit.

Sokat esett az OTP - De miért?

Néhány nap alatt 10 százalékot esett az OTP árfolyama, az esés mögött több érvet is fel lehet sorakoztatni, ezeket gyűjtöttük össze.

Elmaradt a nagy durranás - Felsültek az optimisták

Az utóbbi napokban igencsak felfokozott várakozások előzték meg az MSCI legutóbbi döntését, mely az egyes piacok besorolását érintette. A várakozásokkal ellentétben a kínai A-típusú részvények nem kerültek be a fejlődő piaci univerzumot leképező MSCI Emerging Markets indexbe, emellett Dél-Korea és Tajvan pedig nem került a fejlett piacok közé, sőt, ennek a későbbi lehetősége is igencsak lecsökkent. A hazai befektetőket főként az utóbbi miatt érdekelhette az index-szolgáltató döntése, az említett két ország fejlett piaccá történő minősítésekor ugyanis többek között a magyar piac MSCI EM indexbeli súlyának növekedése következhetett volna be a piaci spekulációk szerint.

Friss banki rangsor: így várja az OTP a devizahiteles döntést

Idén is folytatódik az évek óta tartó kettészakadás a régió bankpiacán: a lengyel és cseh bankok hasítanak, az osztrákok és a magyarok összehúzódnak. A Raiffeisennél és az OTP-nél az ukrán és orosz fejlemények okoznak fejfájást, a magyar devizahiteles ügy viszont nemcsak nekik, hanem az Erstének is a körmére éghet. Pedig ezek a bankok küzdenek most is a legalacsonyabb megtérüléssel, és eredményjavulást leginkább a költségcsökkentéstől remélhetnek, miközben a csehek és lengyelek stabil eredményszámokkal büszkélkednek. Az első negyedéves számok alapján nézünk körbe a régió bankpiacán az alábbi három oldalon.

Citigroup: el kell adni az OTP-t (2.)

Az eddigi vételről eladásra változtatta az OTP-re érvényben lévő ajánlását a Citigroup. A célár az eddigi 4730 forintról 4425 forintra változott, aminek hátterében többek között a Kúria tegnapi döntése áll.

Devizahiteles ítélet: semmis az árfolyamrés!

Váratlan és meglepő ítéletet hozott a Kúria: úgy, ahogy van, tisztességtelennek nyilvánította az árfolyamrés alkalmazását Kásler Árpádék OTP-s devizahitele ügyében. Ez független a tájékoztatás jellegétől, vagyis más devizahiteles perekben is mérvadó lehet a döntés. A Kúria kimondta: az MNB hivatalos árfolyamát kell figyelembe venni mind a folyósítás, mind a törlesztés során.

Fontosabb részletek

  • Az árfolyamrés alkalmazása tisztességtelen.
  • Önmagában az, tehát függetlenül a bank által adott tájékoztatás jellegétől.
  • Mind a folyósítás, mind a törlesztés során csak az MNB hivatalos árfolyama vehető figyelembe.
  • Ez fontos jelzés lehet a többi devizahiteles perre, a Kúria őszi jogegységi határozatára és a kormány devizahiteles csomagjára vonatkozóan is.

Csak óvatosan, a nyugdíjunk függ tőle!

A magánnyugdíjpénztárak államosítása rákényszerítette az embereket arra, hogy a nyugdíjra tudatosabban készüljenek. Az önkéntes nyugdíjpénztár lehetne az állami mellett az egyik legfontosabb pillér, mert a lakosság széles körének költséghatékony öngondoskodást tesz lehetővé, azonban egyelőre inkább piactisztulás zajlik, mintsem dinamikus növekedés. A szektor javára válhat, hogy a biztosítók is megjelentek a termékeikkel az év elejétől, nagyon sok múlik viszont az értékesítésen és tájékoztatáson - fejtette ki véleményét Nagy Csaba, az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója. A Portfolio.hu-nak adott interjúból az is kiderül, milyen változások történtek a pénztárnál, így például a vagyonkezelésben.

Ukrán választások - De hogyan érint ez minket?

Fontos mérföldkövéhez érkezik az ukrán válság és ezzel az orosz-ukrán konfliktus is. A vasárnapi elnökválasztásra ugyanis sokan úgy tekintenek, hogy ez akár megnyugtathatja a kedélyeket keleti szomszédunknál és Ukrajna elindulhat a stabilizálódás útján. A választások eredménye azért is fontos, mert Oroszország a kimeneteltől függően fogja elismerni a későbbi ukrán alkotmányos folyamatokat. Ha pedig az oroszok elfogadnák az új kijevi hatalmat (ebben a piaci várakozások egyáltalán nem egységesek), akkor ennek következtében mérséklődhet a Nyugat felől érkező nyomás. A geopolitikai válság azonban nem oldódik meg egy csapásra hétfőtől, azonban mérséklődhet a kockázat, ami segítheti a piacokat.

Összefoglaljuk, hogy mire érdemes figyelni az ukrán elnökválasztásokkal kapcsolatban, hogy az eredmények közzététele után senki se lepődjön meg. Az elnökválasztás és így Ukrajna jövője nem mellékes a hazai vállalatok szempontjából sem, cikkünkben a hazai tőzsdei cégek kitettségére is kitérünk.

Félszocpolra és új kamattámogatásra várunk

Bár fellendülőben van a lakáshitelezés Magyarországon, ez nagy alacsony bázisról történik. Becsei András, az OTP Jelzálogbank frissen kinevezett vezérigazgatója szerint a kamattámogatási rendszer átalakítása, a bérbeadás intézményének jogi megerősítése és a félszocpol bevezetése lendíthetne még a piacon.

Így fizet osztalékot az OTP

Részvényenként 147 forint osztalékot fizet az OTP, május 29-én már osztalékszelvény nélkül forognak a papírok.

Na, elindul végre az OTP?

Nem szeretik a befektetők az OTP-t. Annak ellenére maradt le az OTP az elmúlt egy évben, hogy az elemzők egyre optimistábbá váltak a magyar bankkal kapcsolatban, és a legfrissebb makroadatoknak köszönhetően Magyarország befektetői megítélése is javult, sőt a nemzetközi befektetői hangulat is inkább támogató. Az elmúlt hetekben azonban fordulat látszik, sőt a héten nagy forgalom mellett fontos technikai szintet is átvitt az árfolyam. Tényleg itt a fordulat?

Boldogok Csányiék - Dől hozzájuk a pénz az ingatlanpiacból

Pozitív folyamatokról számolt be a hazai újlakás és nyaralópiacon az OTP Csoporthoz tartozó OTP Ingatlanpont vezetője, Kosztolánczy György. A cég az átlagosnál nagyobb keresletbővülést tapasztalt az új lakások iránt áprilisban, valamint a nyár közeledtével a balatoni nyaralók iránti igény is jelentősen megnőtt. Az árak rendkívüli visszaesésének és a rekordalacsony hitelkamatoknak köszönhetően pedig a hitelből vásárlók száma is jelentősen megnőtt.

Másnaposság tünetei az OTP-nél

Az elmúlt években a fogyasztási hitelezésben ért el nagy sikereket az OTP Oroszországban, van olyan szegmens, amiben az orosz leánybank a második legnagyobb szereplő a hatalmas orosz bankpiacon. A terjeszkedés jó ötletnek tűnt, az orosz OTP sokat keresett a magas marzsú hiteleken, az orosz bank az OTP csoport egyik ékköve lett, a csúcson a bevételek több mint negyedét, a profit több mint felét az orosz bank szállította. Az elmúlt hónapokban azonban már látszanak a gyors növekedés árnyoldalai is: a bevételek már esnek, egyre több hitel dől be, a behajtási hatékonyság továbbra is alacsony, az orosz OTP egyre nagyobb veszteségeket szenved el, inkább viszi a pénzt, mint hozza. Nagy buli volt, most jön a kijózanodás. Fejfájással.

Így törte meg az OTP-t az ukrán válság

Az orosz-ukrán konfliktus alaposan megviseli az OTP-t is, a bank mindkét országban jelen van, az eddigi hírek (polgárháború/háború, országleminősítések, banki fiókbezárások, recesszió stb.) alapján a következő negyedévekben akár nagyobb veszteség is összejöhet a két leánybanknál. Egyelőre Ukrajnában nagyobb a baj, ezért megnéztük, hogy a legfrissebb számok alapján hogyan teljesít a leánybank.

Többek között az alábbi kérdésekre kerestük a választ:

  • Látszik már a bevételek alakulásán az orosz-ukrán konfliktus negatív hatása?
  • Látszik jelentős romlás a hitelportfólió minőségében?
  • Történt jelentősebb betétkivonás a konfliktus miatt?
  • Mekkora jelenleg az anyabanki kitettség?

OTP: csodának kellene történnie Ukrajnában

A befektetők kiemelten figyelik az ukrán OTP-t, az ottani helyzetről és a bankcsoport kilátásairól is beszélt Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese a gyorsjelentést követő sajtótájékoztatón.

Az OTP jobban teljesít

Látszólag minden rendben az OTP-nél, a bank nyereséges, nincs itt semmi látnivaló. A várt veszteség helyett nyereség a negyedévben, a bolgár OTP rekordprofitot ért el, a magyar operációban régen volt olyan alacsony a céltartalékolás, mint most. A felszín alatt azonban nem túl örömteli folyamatok is zajlanak: az orosz és az ukrán bank is veszteséges és a menedzsment szerint az év egészében azok lesznek, a csoportszintű hitelportfólió minősége ismét gyorsuló ütemben romlik.

Ha a befektetőknek elég a (vártnál jobb) nyers profitszám, akkor lehet örülni. Ha nem, akkor meg nem lehet.

Pozitívumok

  • Minden fontosabb eredménysoron a vártnál jobb lett a negyedév, a várt 5 milliárdos mínusz helyett 6 milliárdos plusz lett az adózott eredmény
  • A bolgár leánybank részben az alacsony céltartalékolásnak köszönhetően rekordprofitot ért el
  • A bank tőkehelyzete erős, a tőkemegfelelési mutató tovább emelkedett


Negatívumok
  • A hitelportfólió minőségének romlása folytatódott, a késedelmes hitelek aránya 21,2 százalékra emelkedett, az orosz OTP-nél jelentősen gyorsult a portfólióromlás
  • A magyar banknál bedőlt egy nagyobb projekthitel (nem meglepetés, a menedzsment figyelmeztetett), a céltartalékolás ennek ellenére jelentősen esett, így a fedezettség is
  • A masszív céltartalékolás miatt az orosz és az ukrán leánybank is veszteséges, a menedzsment várakozása alapján mindkét leánybank az év egészében is veszteséges lehet, Ukrajnában 10-20 milliárd forint lehet a mínusz
  • Az orosz és az ukrán betétállomány is csökkent

Egyre több helyen fizethetünk mobiltelefonnal

Gombamód szaporodnak a fizetést lehetőtővé tevő mobilos applikációk. Forrai Péter, az OTP Bank ügyvezető igazgatója saját applikációjukat mutatta be a Portfolio.hu Pénzügyi IT konferenciáján adott interjújában.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.