pmák

Megvan, hol veszik a legtöbb állampapírt a magyarok

Tudtad, hogy egy pesti átlagosan több mint 100 ezer forintért vett PMÁK-ot, KKJ-ból pedig az egy lakosra jutó legnagyobb összeg Fejér megyében van? A Magyar Államkincstár (MÁK) Portfolio-nak küldött válasza alapján eddig sosem látott módon mutatjuk be a lakossági állampapírok keresleti adatait.

Megmondjuk, melyik állampapírt válaszd, ha jól akarsz járni

Bizonyára rengetegen elgondolkodtak már azon, hogy melyik lakossági állampapírt válasszák a megtakarításukhoz, hiszen nagyon vonzóvá tette az állam a termékpalettát. Sokan azon is törhetik a fejüket, hogy vajon az inflációt vagy az egyéves állampapírhozamot követő, változó kamatozású konstrukciót válasszák-e inkább. Ehhez azt a makrogazdasági kérdést kell megválaszolnunk, hogy mekkora reálkamat várható Magyarországon a következő 5-6 évben. Akár egyszerű ökölszabállyal, akár egy összetett modellel jelzünk előre, a Prémium Magyar Államkötvények (PMÁK) által garantált reálkamat minden más terméket megver az előttünk álló ötéves időtávon. Ahhoz, hogy ez ne így legyen, a jegybanknak a várakozásoknál hamarabb és az előrejelzéseknél jelentősen meredekebb kamatemelési ciklust kéne kezdenie. Ha nem üt be egy újabb válság, akkor ez nem valószínű, így a PMÁK tűnik a jobb választásnak jelenleg. Saját modell alapú előrejelzésünk szerint évente 1 százalékpontnál is nagyobb lehet az átlagos előnye, ami nem elhanyagolható különbségekhez vezet a futamidő végén.

ÁKK: volt ára a lakossági állampapírok felfuttatásának

Az Eurostat friss adatai szerint Magyarországon az államadósság belföldi nem pénzügyi befektetők - elsősorban a lakosság - által birtokolt tulajdonhányada 12 százalékos, ami komoly fejlődést jelez, figyelembe véve, hogy 2012 elején mindössze 3 százalék volt a lakossági részesedés - mondta Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) általános vezérigazgató-helyettese az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Ezért a befektetésért őrültek meg a magyarok

A Magyar Államkincstárban december végén több mint 150 ezer ügyfél rendelkezett értékpapír-nyilvántartási számlával, a számlákon több mint 686 milliárd forint névértékű állampapír volt - mondta Dancsó József, a Magyar Államkincstár elnöke az intézmény mai sajtótájékoztatóján.

Holnaptól már kapható: ezt ígéri most az állam a pénzedre

Új, az öt éves futamidőre évi 4 százalékos kamatprémiumot fizető Prémium Magyar Államkötvény (PMÁK) értékesítését kezdi meg 2015. február 11-től az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). Ezzel párhuzamosan a jövő héttől 3 százalékra emelkedik az egy éves futamidejű Kamatozó Kincstárjegy (KKJ) és Kincstári Takarékjegy Plusz (KTJ Plusz) kamata. A jövő héttől a többi lakossági állampapírt is az új kamatszintnek megfelelő kamattal lehet majd megvásárolni - írja az ÁKK legfrissebb sajtóközleményében.

Tovább zsákolja a lakosság az államkötvényeket

Novemberben tovább nőtt a lakosság kezében lévő magyar állampapír-állomány. A 2378 milliárdos összeg a teljes magyar államadósságnak már nagyjából a 10 százalékát teszi ki. Ez alkalommal a 24,2 milliárdos bővülést szinte kizárólag az infláció-indexált Prémium Magyar Államkötvények értékesítésének köszönhettük.

Zsákolják az MNB alapítványai a lakossági állampapírokat

Szeptemberben a 101 milliárdos teljes állománynövekményből 68 milliárdot, októberben a 30 milliárdból 11 milliárd forintot tett ki a közhasznú szervezetek, így például az alapítványok lakossági állampapír vásárlása, ami a Matolcsy György MNB-elnök szorgalmazására létrejött öt jegybanki alapítványhoz köthető - hívja fel a figyelmet friss cikkében a 444.hu. Az alapítványok abból a jegybanki nyereségből kapják tőkéjüket, amely a devizatartalék átértékelődési hatásából ered és igen jelentős lehet, többek között a devizahitelek forintosításához adott jegybanki tartalékok elszámolásával. A bonyolult tranzakciók hátterét, a jegybanki nyereség képződését és annak potenciális mértékét korábban több elemzésünkben is körbejártuk. A jelentős alapítványi állampapír elvileg arra is jó, hogy év végén trükközni lehessen a kimutatott államadóssággal. Lehet, hogy ezt most nem a MOL, hanem az MNB alapítványai teszik majd meg.

Ez most a lakosság kedvenc kötvénye

További 30 milliárd forinttal nőtt a lakossági állampapírok állománya októberben. Ez alkalommal a közhasznú szervezetek vásárlásai is igen jelentősek voltak, a növekedés motorját pedig a Prémium Magyar Államkötvények adták. A teljes állomány ezzel 2354 milliárdra nőtt.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Hatalmas piacba nyúl bele a kormány – Fájni fog ez a betegeknek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.