richter

Rossz hírt kapott a Richter

Rossz hír érkezett a Richter egyik legígéretesebb originális készítményével, a cariprazine-nal kapcsolatban, az Amerikai Gyógyszer- és Élelmiszerügyi Hatóság (FDA) szerint ugyanis nem volt elégséges a leadott dokumentáció ahhoz, hogy az FDA egy tényleges véleményt adjon azzal kapcsolatban, hogy ki lehet-e terjeszteni a Vraylan alkalmazását a skizofréniával kapcsolatba hozható negatív tünetegyüttesek kezelésére a felnőtt betegek esetében.

Komoly dollárerősödésre számít az Equilor

Magyarországon további monetáris lazításra, az euróval szemben stabil forintra, erősödő dollárra és emelkedő olajárra számít az Equilor. A hazai brókerpiac átalakulásáról, a legfontosabb tőkepiaci folyamatokról beszéltek a befektetési szolgáltató vezetői egy mai sajtótájékoztatón.

Új vezető a Richternél

Augusztustól 1-től Horváth Tibor tölti be a Richter Gedeon kereskedelmi igazgatói tisztségét - közölte a gyógyszercég a tőzsde honlapján.

Lassulás jön a Richternél a régiónkban

Megkezdődött a Richter tájékoztatója az idei első hat hónap eredményeiről, ahol Bogsch Erik vezérigazgató köszöntötte a résztvevőket. Bogsch kiemelte, hogy a rubel ezúttal is komoly hátszelet jelentett a társaságnak, továbbá az USA-ban a cariprazine után kapott royalty díjak is jelentősen megdobták a bevételeket.

Ismét meglepetést okozott a Richter

Ma hajnalban tette közzé legfrissebb negyedéves eredmény beszámolóját a Richter, mely összességében pozitív meglepetést okozott, a fontosabb eredmény sorokon a társaságnak sikerült felülteljesítenie az elemzői várakozásokat.

Profitcsökkenés jöhet a Richternél

A hazai blue chipek közül idén is a Richter jelent elsőként, a társaság a héten teszi közzé az idei második negyedévre vonatkozó eredményeit. Az eddig beérkezett elemzői várakozások alapján a nettó profit jelentős, 58 százalék körüli csökkenést, míg az üzemi eredmény 17 százalékos növekedést mutathatott.

Bombahír a Richtertől: Nyugat-Európában is jóváhagyták a fontos gyógyszerét

Szerdán jelentette be a Richter, hogy miután májusban az európai Gyógyszerügynökség (EMA) Emberi felhasználásra szánt gyógyszerkészítmények bizottsága (CHMP) pozitív véleményt adott ki a Richter új antipszichotikumára, a skizofrén felnőtt betegek kezelését célzó cariprazine-ra vonatkozóan, most az Európai Bizottság is engedélyezte a készítmény forgalomba hozatalát. Nyugat-Európában Reagila néven fog futni a készítmény.

Nagy tanulság: Kösd össze a jövődet Mészáros Lőrincével!

Megnéztük, hogy eddig idén min lehetett a legtöbbet keresni. Az első félévben nagyot ment néhány nyersanyag és tech részvény árfolyama is, szárnyalt az ukrán, a török és a görög részvénypiac is, de azzal, amit a Mészáros-píprok műveltek a magyar tőzsdén, nehéz versenyezni.

Vette magát a Richter

A Richter közölte, hogy tőzsdén kívüli forgalomban saját részvényeket vásárolt, amit a dolgozói értékpapír juttatási programjához használ fel.

Őrület, mi megy itt a magyar tőzsdén!

Új csúcsra ment a magyar tőzsde. Már megint. Jóval magasabban áll most, mint a 2008-as válság előtt, miközben az OTP, a Mol vagy a Magyar Telekom részvényeivel még jóval a korábbi csúcsok alatt kereskednek. Mi történik itt?

Átjáróház lett a magyar tőzsde

Jönnek-mennek a cégek a BÉT-en, tegnap még a Waberer's érkezésének örültünk, ma pedig már az FHB távozása borzolja a kedélyeket. Amíg minden érkezőre jut legalább egy távozó, addig nehezen jön el a magyar tőzsde új aranykora.

Bombahír a Richtertől: hamarosan Nyugat-Európában is kapható a fontos gyógyszere

Pénteken jelentette be a Richter, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) Emberi felhasználásra szánt gyógyszerkészítmények bizottsága (CHMP) pozitív véleményt adott ki a Richter új antipszichotikumára, a skizofrén felnőtt betegek kezelését célzó cariprazine-ra vonatkozóan. Az Európai Bizottságnak ugyan még engedélyeznie kell a termék forgalomba hozatalát, de a pozitív szakhatósági véleményezés után ez már gyakorlatilag csak formalitás.

Alacsony bázisról ugrott a Richter

Alacsony bázisról ugrott a Richter

A Richter megtartotta tájékoztatóját az idei első három hónap eredményeiről, ahol Bogsch Erik vezérigazgató köszöntötte a résztvevőket. Bogsch kiemelte, hogy a rubel ezúttal komoly hátszelet jelentett a társaságnak, így nem szabad készpénznek venni a kiugró profitnövekedést a jövőben.

Elszállt a Richter profitja

Ma hajnalban tette közzé az idei első negyedéves eredmény beszámolóját a Richter, amely összességében pozitív meglepetést okozott, a fontosabb eredmény- és profitsorokon a társaságnak sikerült felülteljesítenie az elemzői várakozásokat.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.