Jöhet egy

Jöhet egy "100 százalékos" koronavírus-vakcina engedélyezése

A Sanofi és a GSK bejelentette, hogy közös fehérjealapú vakcinájuk fázis 3 és megerősítő oltásról készített kutatási anyagát benyújta az amerikai és az európai gyógyszerfelügyeletnek az engedélyezési eljáráshoz. A tesztek eredményét is közölték, a vakcina ezek szerint 100%-osvédelmet nyújtott a súlyos lefolyású koronavírus-betegség ellen.

Jön az univerzális koronavírus-vakcina - De mire készül még a Sanofi?

Jön az univerzális koronavírus-vakcina - De mire készül még a Sanofi?

A gyógyszeripar vezető cégeinek kutatás-fejlesztési tevékenységét már a biotechnológia határozza meg, ez az a terület, ahol valódi áttörést, innovációt tudnak létrehozni - fejtette ki a Portfolio-nak adott interjújában Rónay Tamás, a Sanofi magyarországi vezérigazgatója, aki arról is beszélt, hogy a gyógyszeripari vállalat a 2019-ben bejelentett új stratégiája mentén meghatározó szereplővé válik a biotechnológiai piacon. A csoport ehhez hatalmas erőforrásokat rendel és a cégvásárlásai is erre a területre fókuszálnak. A cégvezetőtől azt is megtudtuk, hogy a globális változások pontosan hogyan is érintik a magyarországi operációt, valamint hogy milyen Covid-vakcinafejlesztések zajlanak a vállalatnál.

Vizsgálja az EMA a GSK/Sanofi fehérjealapú vakcináját

Vizsgálja az EMA a GSK/Sanofi fehérjealapú vakcináját

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a francia Sanofi gyógyszeripari vállalat koronavírus ellen kifejlesztett, fehérjealapú, Vidprevtyn névre keresztelt vakcinája folyamatos felülvizsgálatát - jelentette be szerdai hivatalos közleményében az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű uniós ügynökség.

Franciaország nem kíván egy jottányit sem engedni - Elutasítja a Szputnyik-vakcinát

Franciaország nem kíván egy jottányit sem engedni - Elutasítja a Szputnyik-vakcinát

Emmanuel Macron francia államfő vasárnap a CBS amerikai televíziónak adott interjúban megerősítette, hogy a kórházak még mindig túlterhelt helyzete ellenére sem halasztja el a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések fokozatos feloldásának májusra tervezett megkezdését. A köztársasági elnök azt is jelezte, hogy Franciaország továbbra sem tervezi a Szputnyik V vakcina beszerzését.

Reagált Gulyás Gergely szavaira az Európai Bizottság

Reagált Gulyás Gergely szavaira az Európai Bizottság

A magyar kormányzathoz hasonlóan az Európai Bizottság is híve a közös, uniós oltóanyagbeszerzések céljából a vakcinagyártókkal megkötött keretmegállapodásokra vonatkozó átláthatóságnak - közölte az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete az MTI-hez eljuttatott közleményében csütörtökön.

Felpörgetheti az Európai Bizottság az oltatást

Felpörgetheti az Európai Bizottság az oltatást

Az Európai Bizottság fontolóra veszi a koronavírus elleni lehetséges vakcinák esetében az eddig alkalmazott szigorú forgalomba hozatali engedély megadásánál gyorsabb, rendkívüli jóváhagyási eljárás kidolgozásának lehetőségét - közölte Stefan De Keersmaecker, az Európai Bizottság illetékes szóvivője kedden.

300 millió adag Pfizer-vakcinát vásárol az Európai Unió

300 millió adag Pfizer-vakcinát vásárol az Európai Unió

Végleges az Európai Bizottság és Pfizer/BioNTech vállalatok között létrejött megállapodás, amelynek értelmében az Európai Unió további 300 millió adagot szerez be a koronavírus elleni oltóanyagból - közölte egy uniós szóvivő hétfőn, név nélkül nyilatkozva.

Svájcban is gyártani fogják a Pfizer vakcináját

Svájcban is gyártani fogják a Pfizer vakcináját

A francia Sanofi után a svájci Novartis is beszáll a Pfizer/BioNTech konzorcium koronavírus elleni vakcinájának gyártásába az előzetes megegyezés szerint, amelyet pénteken jelentett be a bázeli székhelyű gyógyszergyártó.

Koronavírus: a Sanofi besegít a Pfizernek a vakcina gyártásába

Koronavírus: a Sanofi besegít a Pfizernek a vakcina gyártásába

A Sanofi besegít a Pfizer-BioNTech konzorciumnak a koronavírus elleni oltóanyaga gyártásába, a francia gyógyszergyár több mint 100 millió adagot szállít le az Európai Uniónak 2021 végéig - jelentette be kedden Paul Hudson vezérigazgató a Le Figaro című napilapnak adott interjúban.

Az Európai Unió nincs kapcsolatban kínai vakcinafejlesztővel

Az Európai Unió nincs kapcsolatban kínai vakcinafejlesztővel

Az Európai Bizottságnak nincs tudomása arról, bármiféle kapcsolat lenne az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) és a koronavírus elleni vakcina kínai fejlesztője között, továbbá az Európai Bizottság sem áll kapcsolatban a kínai oltóanyag-fejlesztővel - közölte Stefan De Keersmaecker, az Európai Bizottság illetékes szóvivője pénteken.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.