Egy felborult uszályból származó olajszivárgás Tobago partjainál több száz mérföldet megtéve érte el Bonaire szigetét, amelynek keleti partvidéke súlyosan beszennyeződött, veszélyeztetve az emberi egészséget és a természeti értékeket, beleértve a mangrove-erdőket, halakat és korallzátonyokat - közölte a BBC.
A BYD, amely már a világ vezető elektromosjármű-gyártója, a plug-in hibrid modelljeiben átáll az úgynevezett tasakos akkumulátorokról a prizmatikus akkumulátorokra. A döntés oka, hogy a tasakos akkuk szivároghatnak - közölte az Autonews.
Egy tenger alatti csővezeték megrepedése miatt 26 ezer hordónyi, azaz két olimpiai méretű úszómedence térfogatának megfelelő mennyiségű olaj folyt ki a Mexikói-öbölben, Louisiana közelében. Számos olajipari vállalat tengeri kitermelését leállították a Deepwater Horizon katasztrófa óta a legsúlyosabbnak nevezett olajkiömlés miatt.
Egy mindössze 11 cm átmérőjű, vastag falú cső szivárgása miatt kellett leállítani egy atomerőmű reaktorát a szlovéniai Krško mellett – írja blogján Aszódi Attila mérnök, a BME Nukleáris Technikai Intézetének tanára.
Megtalálták a szivárgás pontos forrását a múlt héten leállított szlovéniai krskói atomerőműben, a hiba elhárítása több hetet is igénybe vehet - közölte hétfőn a nukleáris létesítmény üzemeltetője.
Vasárnap reggel lehetséges szivárgás miatt leállították a finn-észt tenger alatti gázvezetéket – írja a Reuters.
Radioaktív víz szivárgott ki nagy mennyiségben az amerikai Monticello atomerőműből. Biztonsági intézkedésekre volt szükség.
A levegőből is látható a szerdai olajszivárgás következménye. Az üzemeltető cég kedd este fedezett fel szivárgásokat az orosz olajat Európába szállító Barátság kőolajvezeték lengyel ágán, a lengyel csomópont közelében – írta meg a Reuters.
Két kulcsvezető távozott a nagy bejelntések után.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Kijev áprilisban vezette be a konzuli szolgáltatásokra vonatkozó tilalmat.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.