Magukat orvosnak kiadó és idős, beteg embereket megtévesztő csalókat ítélt el szerdán a Szombathelyi Törvényszék; a csoport tagjai súlyos, nem egyszer halálos betegségeket "diagnosztizálva" vették rá áldozataikat gyógyulást hozónak mondott termékeik megvásárlására - közölte a bíróság az MTI-vel.
Zavargás alakult ki Baskírföldön, Oroszország egyik délnyugati területén, miután a hatóságok négy év börtönre ítélték Fail Alszinov ellenzéki aktivistát – számol be az orosz TASzSz hírügynökség
Előkészítő üléssel kezdődött meg a tárgyalása szerdán a Fővárosi Törvényszéken annak a büntetőügynek, amelyben tizenhárom ember állt a bíróság elé Favipiravirral üzletelés, vesztegetés, illetve járványügyi szabályok megsértése miatt.
Az Amazon jogi harcot indított az Európai Unió szigorú online tartalomszabályozása ellen: a technológiai óriás azt szeretné, ha rá nem vonatkoznának az uniós törvények.
Terrorizmussal vádolták meg Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust, ezzel újabb 30 év börtönbüntetést kaphat az eleve 11 éves büntetését töltő közéleti szereplő – írja a Sky News.
Vlagyimir Putyin orosz elnök még nem döntött végleg arról, hogy elutazik-e a dél-afrikai BRICS-csúcsra, mivel felmerül a kockázata annak, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) utasítására őrizetbe veszik – írja a Sky News.
Afganisztánban Hibatulla Ahundzada molla legfelsőbb tálib vezető elrendelte 2460 rab szabadon engedését az iszlám böjti hónapot, a ramadánt lezáró íd al-fitr alkalmából - jelentette be szerdán az afgán legfelsőbb bíróság.
Az orosz Nyomozó Bizottság hétfőn bejelentette, büntetőeljárást indított a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyésze és bírái ellen, akik háborús bűncselekmények vádjával a múlt héten elfogatóparancsot adtak ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen – írja a Reuters.
Oroszország nem ismeri el a Nemzetközi Büntetőbíróság hatáskörét, ezért a ma kiadott, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szembeni elfogadóparancs "értelmetlen" - idézi Marja Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivőt a Sky News.
Elfogatóparancsot adott ki a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen - írja több nyugati hírportál.
A munkavállalónak adott igazat az Európai Bíróság a MÁV-START-al szemben egy, a pihenőidőkkel kapcsolatos ügyben - közölte a bíróság.
Ukrajna „amint lehetséges,” megkapja a Hollandia, Németország és Dánia által felajánlott Leopard 1A5 harckocsikat – mondta Mark Rutte holland miniszterelnök a Reuters szerint.
Globális igazságügy-miniszteri értekezletet hívott össze a brit kormány az ukrajnai háborús bűncselekmények kivizsgálásának előmozdítására. A brit igazságügyi tárca szombati tájékoztatása szerint a nagyszabású rendezvényt márciusban tartják Londonban.
Egy második, nyilvánosságtól elzártan működő, háborús bűnökkel foglalkozó bírósági termet hoz létre az Egyesült Államok Guantanamo Bay-ben – írja a New York Times.
Letartóztatás helyett bűnügyi felügyeletet rendelt el a vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsított nyíregyházi cégvezető ügyében a Nyíregyházi Járásbíróság csütörtökön - tudatta a Nyíregyházi Törvényszék közleményben. Az ítélet nem jogerős.
A karácsonyt már otthon töltheti a Kun-Mediátor 12 milliárd forintos csalását elkövető D. Sándorné, aki Bróker Marcsiként lett ismert. Az ok, hogy elérte a törvényi maximumot a bent tartásának az ideje – tudta meg a Népszava.
Nem bíznak abban, hogy az oroszok betartanák.
Valójában így állnak a magyarok a klímaváltozáshoz
Nyina L. Hruscsova cikke.
Érezhetővé vált az emberhiány.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.