Ezt nem láttuk jönni: Trump legújabb lázálmával megfertőzte a még józan EU-t is

"Minden idők legnagyobb megállapodása"

Donald Trump amerikai elnök vasárnap, Ursula von der Leyen Európai Bizottsági elnökkel folytatott találkozója után jelentette be, hogy megállapodott egy 15%-os vámtarifában az uniós termékekre vonatkozóan - bizonyos kivételekkel, mint például a fémek és gyógyszeripari termékek.

A megállapodás részeként továbbá az EU vállalta - amellett, hogy az amerikai termékekre nem vet ki vámokat-, hogy 600 milliárd dollárt fektet be az Egyesült Államokban a már meglévő befektetéseken felül, "hatalmas mennyiségben" vásárol katonai felszereléseket, valamint

750 milliárd dollár értékben vásárol amerikai energiahordozókat három éven belül.

Nem lesz ez túl sok?

A kiindulópont egy viszonylag egyszerű számítás: ahhoz, hogy a megállapodás teljesüljön, az Európai Uniónak évente 250 milliárd dollár értékben kell amerikai energiahordozókat vásárolnia. A vállalás minden energiaforrásra kiterjed, de várhatóan az összeg döntő részét a kőolaj- és földgázbeszerzések adják majd. A kérdés megítéléséhez azt is meg kell nézni, hogy az EU eddig - 2024-es értékeket alapul véve - mekkora összeget költött fosszilis energiaimportra. E két adat összevetéséből rajzolódik ki, mennyire áll közel a valósághoz a vállalás.

Az Eurostat számításai alapján 2024-ben havi kb. 31 milliárd eurót, tehát mai értéken nagyjából 36 milliárd dollárt költött az EU energiahordozók importjára,

ami éves szinten 445 milliárd dollár.

- ebben viszont az összes forrás benne van, ezért meg kell majd néznünk azt is később, hogy mekkora szeletet hasít ki a tortából Amerika.

Közelebbről megnézve azt látjuk, hogy bár az elköltött összeg tekintetében azonos volt 2024 és 2025 első negyedéve, a beszerzés mennyisége csökkent tavalyhoz képest - tehát kevesebbet magasabb áron vásárolt az EU. A csökkenő beszerzések tendenciája már 2022 óta tart, ami jól mutatja az európai energiainfrastruktúra kizöldülését: minél több a megújulóenergia-forrás, annál kevesebb fosszilis energiahordozóra van szükség.

Bár az összesített mennyiség továbbra is csökkenő tendenciát mutat, 2025 első negyedévében a cseppfolyósított földgáz (LNG) importja 24,4%-kal nőtt az előző negyedévhez képest, és 113,5%-kal haladta meg a 2021 első negyedévi szintet – derül ki az Eurostat adataiból. Ezzel szemben a vezetékes, tehát gáz halmazállapotú földgáz behozatala 49,1%-kal, míg a szénimport 37,3%-kal esett vissza ugyanebben az időszakban.

Az Eurostat „Petroleum oils” kategóriája nem kizárólag a nyers kőolajat foglalja magában, hanem a finomított olajszármazékokat is. A hivatalos árukód-rendszer (Combined Nomenclature) alapján a kategória két fő KN-kódot tartalmaz: a 2709-es tétel a nyers kőolajra vonatkozik, míg a 2710-es a feldolgozott olajtermékekre, mint például a benzin, dízel, kerozin, fűtőolaj vagy repülőgép-üzemanyag.

Az orosz nyersolaj tengeri importjára vonatkozó uniós tilalom 2022. december 5-én lépett életbe, majd 2023. február 5-én a finomított olajtermékekre is kiterjesztették az embargót. Jelenleg orosz kőolaj kizárólag (hivatalosan) vezetéken keresztül érkezik az Európai Unió területére, elsősorban Magyarországra. Ez a mennyiség azonban már csak a teljes uniós kőolajimport körülbelül 3%-át teszi ki, így Oroszország korábbi meghatározó szerepe mára marginálissá vált.

Olyannyira, hogy

Oroszország nemcsak hogy elvesztette vezető szerepét, de mára még a hét legnagyobb beszállító közé sem fér be.

Aki viszont igen, az Amerika: 2024, valamint 2025 első negyedévében az Egyesült Államok vált az Európai Unió legnagyobb kőolajbeszállítójává, megelőzve Norvégiát és Kazahsztánt, akik a második, illetve harmadik helyet foglalták el.

Az LNG terén is vezető szerepben - nem is kicsit: 2024 és 2025 első negyedévében az Egyesült Államok szállította a teljes mennyiség felét az EU-ba - ezt követte Oroszország és Katar. Az oroszok második helye viszont csak ideig óráig marad, hiszen egy májusi uniós döntés alapján legkésőbb 2028-ig teljesen megszűnik az orosz földgáz - legyen az vezetékes vagy cseppfolyósított - uniós importja.

Az jól látszik tehát, hogy

a két legfőbb energiahordozó tekintetében is az USA lépett elő, mint az unió legnagyobb kereskedelmi partnere.

Bár a kőolaj piacon éves összehasonlításban, negyedév/negyedév alapon látszik egy kicsi visszaesés (-2%) a tavalyi évhez képest, de az LNG dominancia egyértelmű. Ráadásul a már említett orosz leválás azt jelenti, hogy azt a mennyiségi rést valakinek be kell töltenie a piacon, ami nagyjából 40 milliárd köbmétert jelent - adott esetben még tovább is nőhet az amerikai befolyás.

Portfolio Energy Investment Forum 2025

Kivételesen jó alkalmat biztosít a téma megismerésére és átbeszélésére a Portfolio immár hagyományos őszi energetikai csúcsrendezvénye, a Portfolio Energy Investment Forum.

Információ és jelentkezés

Összefoglalva: 2024-ben az Európai Unió mintegy 422 milliárd dollár értékben importált energiahordozókat, amelyből a két legfontosabb termékcsoportot a kőolaj és a cseppfolyósított földgáz alkották. A teljes energiaimporton belül a kőolaj körülbelül 65%-ot, míg az LNG 20%-ot tett ki. Az Egyesült Államok az EU kőolajimportjának mintegy 17%-át, az LNG-behozatalnak pedig közel 50%-át biztosította, így 2024-ben az USA-ból származó olaj- és gázimport együttes értéke (megközelítőleg) 89 milliárd dollár körül alakult. Ez azt jelenti, hogy az EU tavalyi amerikai energiahordozó-importja nagyságrendileg

a harmadát teszi ki a 250 milliárd dolláros célnak,

- miközben így is már a legnagyobb beszállítója az EU-nak. Ráadásul az U.S. Energy Information Administration adatai szerint az Egyesült Államok 2024-ben összesen 318 milliárd dollár értékben exportált energiát világszerte. Másképp fogalmazva: ahhoz, hogy az EU teljesítse az évi 250 milliárd dolláros vásárlási célt, az USA teljes energiaexportjának több mint háromnegyedét kellene egyedül felvásárolnia – ami mondjuk ki: lehetetlen ilyen idősíkon.

Ezért (sem) nem tűnik reálisnak az, hogy teljesüljön Trump lázálma. Jelenleg egyedül az LNG terén van lehetőség az unió részéről érdemi mennyiségi keresleti bővülésre, elsősorban az orosz forrásoktól való fokozatos leválás miatt. A többi energiahordozó – így például a kőolaj vagy a szén – esetében ugyanakkor nem mutatkozik számottevő keresletnövekedés az Európai Unió részéről. Ennek fényében, ha az EU valóban növelni kívánja az Egyesült Államokkal folytatott energetikai együttműködést, azt elsősorban nem mennyiségi alapon, hanem a beszállítói struktúra átrendezésével, vagyis a forrásdiverzifikáció irányából teheti meg.

Még abban az esetben is, ha valamilyen módon megvalósulna ez a jelenleg utópisztikusnak tűnő forgatókönyv, akkor is ott van még egy korlátozó tényező: hogyan lesz képes az Egyesült Államok kiszolgálni az Európai Unió megnövekedett energiaigényét? Donald Trump célja világos: az amerikai energiadominancia megteremtése érdekében a fosszilis energiahordozók kitermelésének gyors felfuttatását szorgalmazza, akár a környezetvédelmi szabályozás kárára is.

A fizikai valóság azonban ritkán igazodik a politikai akarathoz.

Az energiaszektor fejlesztése, különösen a kitermelői létesítmények és az LNG-szállítóhajók megépítése lassan megvalósuló beruházások. Mindez azt jelenti, hogy az amerikai LNG-exportkapacitás számottevő bővülése legkorábban 2026-ra várható, ami könnyen lehet 2027 is. Ennek következtében az LNG piac a három éves periódus kezdeti időszakában biztosan szűkös marad.

De van itt még más is

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 194. cikke szerint az unió ugyan rendelkezik koordinációs és ösztönző szereppel az energiapolitikában (pl. belső piac, energiaellátás biztonsága, megújulók, energiahatékonyság), de:

a tagállamok saját hatáskörükben rendelkeznek azzal, hogy meghatározzák energiaforrásaik felhasználásának feltételeit, energiamixüket, valamint általában energiapolitikájuk szerkezetét.

 Mit jelent ez a gyakorlatban?

• Az EU nem köthet közvetlenül kötelező erejű vásárlási szerződést tagállamok nevében energiahordozókra.

• A Bizottság maximum keretmegállapodásokat kezdeményezhet, ami összehangolja a beszerzéseket közös platformokon keresztül (például AggregatEU).

• A tényleges vásárló mindig a tagállami szinten működő energiavállalat vagy állami szereplő.

Így a megállapodás részeként bejelentett cél inkább

politikai szándéknyilatkozatnak számít, mintsem jogi kötelezettségvállalásnak.

Megvalósulása nagyban függ attól, hogy a tagállami kormányok és cégek mennyire hajlandók ténylegesen amerikai forrásokat választani. Ezt pedig főleg a piaci logika (árak és logisztika költségek) fogja eldönteni. Ha azok nem megfelelőek, az EU-nak (jelenleg) nincs eszköze rávenni a tagállamokat, hogy az USA-tól vásároljanak - maximum az általa kijelölt irányba tudja terelni őket.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images