tőzsde

Furcsán megy tőzsdére a Spotify

Furcsán megy tőzsdére a Spotify

Tőzsdére megy a Spotify, de nem a szokásos módon. Nem bocsát ki új részvényeket, így nem von be friss tőkét, hanem a befektetők és a dolgozók közvetlenül eladhatják majd a részvényeiket a New York-i tőzsdén. A Reuters számításai szerint 19 milliárd dolláros vállalat lehet a streaming zeneszolgáltató.

Három naperőművet épít a Mol

A Mol 2016 őszén meghirdette a következő 15 évre szóló stratégiáját, amelynek része volt az is, hogy az alaptevékenységei, például az olajkutatás-termelés és finomítás, illetve az üzemanyag kereskedelem mellett meghatározó szerepet szán az olyan technológiáknak is, mint például az elektromos autózás, az autómegosztás vagy akár a napelemes technológiák. Egy mai sajtótájékoztatón a Mol egy új energiatermelő beruházását mutatta be. A sajtótájékoztatón Fasimon Sándor, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója, és Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkára beszélt.

Megemelte a Duna House célárát a Concorde

Megemelte a Duna House részvényeire vonatkozó célárfolyamát a Concorde a társaság negyedéves gyorsjelentése után. Az új 12 havi célár 4751 forint, ami 18 százalékkal magasabb a jelenlegi árfolyamnál, az elemző ajánlása továbbra is vétel.

Megjósolta a válságot, most a bankokra fogad

A Neuberger Bergman portfóliómenedzsere, Steve Eisman úgy gondolja, hogy a '90-es évek óta nem voltak ilyen jó formában a bankok. Eisman korábban arról vált híressé, hogy megszedte magát a 2008-2009-es válságon, a Big Short (A nagy dobás) című film is többek közt róla szól.

176 forintos osztalékot fizetne a Duna House

Kétszámjegyű profitnövekedésről számolt be a Duna House 2017 negyedik negyedévére az előző év azonos időszakához képest. A tavalyi év után részvényenként 176 forintos osztalékot javasol a vezetőség, ami 4 százalék feletti osztalékhozamnak felel meg. Ami a piaci kilátásokat illeti, 2018-ra 5-10 százalékos árnövekedést vár a hazai ingatlanpiacon a Duna House menedzsmentje - derül ki a negyedéves gyorsjelentésből.

Nagy esés lett a vége - Pirosban az Amerikai részvénypiacok

Emelkedéssel kezdték a kereskedést az amerikai tőzsdék, de aztán egy kisebb korrekció miatt nyitóértékeik közelébe estek vissza az indexek. Kevéssel zárás előtt újabb esés következett az árfolyamokban, így végül nagy mínuszban zárta a hónap utolsó kereskedési napját a részvénypiac.

Esett a Richter

Estek az ázsiai részvényindexek is szerdán, míg Európa-szerte óvatos hangulatjavulás volt látható a szerdai kereskedés első felében, a piaczárás felé közeledve azonban ismét elromlott a befektetői hangulat a kontinens börzéin.

Döntöttek Németországban: mi lesz most a dízelautókkal, és hogyan hat ez Magyarországra?

A német szövetségi bíróság tegnapi ítélete alapján a német városoknak joguk van arról dönteni, hogy kitiltják a legszennyezőbb autókat az útjaikról. A döntés elsősorban a nitrogén-oxidok kibocsátásának nagy részéért felelős dízeles autókat érintheti érzékenyen, és láncreakciót indíthat el, nem csak Németországban, de más európai országok nagyvárosaiban is sorra tilthatják ki a régebbi dízeles autókat, ami akár Magyarországra is hatással lehet, sokan már most attól tartanak, hogy Európa dízeltemetője leszünk. Összegyűjtöttük a legfontosabb kérdéseket és válaszokat.

Erste-vezér: nem érdekel minket a Budapest Bank

Terjeszkedésen gondolkozik az Erste Group, mivel nagyon optimistán tekintenek Közép- és Kelet-Európa jövőjére, azt viszont nem árulta el Andreas Treichl, a bankcsoport vezérigazgatója, hogy pontosan milyen piacok, milyen szolgáltatások jöhetnek szóba. Annyit elárult a Portfolio kérdésére a társaság bécsi sajtótájékoztatóján, hogy a Budapest Bank megvétele nem érdekli őket. Ezen kívül rengeteget terveznek költeni technológiai fejlesztésre, a George nevű páneurópai befektetési platform terjesztésére és hamarosan bevetnek egy blockchainalapú kereskedelemfinanszírozási platformot is.

Jöhetnek az Amazon okos ajtócsengői

Videós ajtócsengőket gyártó céget vett az Amazon, azzal a céllal, hogy tovább fejlessze a házhozszállítási és az otthoni biztonsági szolgáltatásait különféle okoseszközökkel. A Reuters értesülései szerint a társaság 1 milliárd dollárt fizetett a Ringért, ami minden idők második legnagyobb felvásárlása lehetett az Amazonnál.

Örömhírrel indította a napot az Erste Bank

Az elemzői várakozásokat meghaladó, 329 millió eurós adózott eredményről számolt be a negyedik negyedévre az Erste Group. Az összes fő bevételi tétel magasabb lett a vártnál, a nem teljesítő hitelek aránya 4%-ra csökkent, és negyedik egymást követő évben, ezúttal 7%-kal nőtt a hitelállomány. A bankcsoport 1,3 milliárd eurós éves profitjához a magyar leánybank 165 millió euróval (közel 50 milliárd forint) járult hozzá. Az Erste Group 1,2 eurós osztalékot fizethet idén részvényenként, ami 20%-kal magasabb az egy évvel korábbinál.

Megszólalt az új Fed-elnök, estek a tőzsdék

Kedden először szólalt meg a Fed-elnök, aki beszédében arra utalt, hogy elkötelezett a monetáris politika fokozott szigorítása mellett. Az amerikai indexek lefelé vették az irányt, a félelem-index, a VIX több mint 10 százalékot ugrott.

PannErgy: elkezdődött a részvényopciók lehívása

A PannErgy 2016. április 28-án megtartott közgyűlése által jóváhagyott, a 2016-2019. éveket érintő hároméves időszakra vonatkozó vezetői részvényopciós programja keretében nyújtott, PannErgy törzsrészvényre vonatkozó opciós vételi jog alapján 50 ezer darab opciós részvény lehívásra került. Az opciós vételár 349,02 forint - tette közzé a társaság a BÉT-en.

Teljesítette éves eredménycélját a Masterplast

Az erős negyedik negyedévnek köszönhetően teljesíteni tudta éves profitcélját a Masterplast - derült ki a társaság gyorsjelentéséből. Az iparági környezet javult és a tendencia folytatódására számít a menedzsment az idei évben is.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Ricardo

Legyünk optimisták!

A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.