tőzsde

Történelmi csúcson zárt a Dow Jones index

Az Egyesült Államokban hétfőn bankszünnap volt, ezért bár a tőzsdék kinyitottak, viszonylagos nyugalomra lehetett számítani a piacokon. Nem érkeztek friss makroadatok a tengerentúli börzékre, ezért elsősorban az egyedi vállalati sztorik hoztak némi színt a többnyire fakó kereskedésbe. A nemrég debütált Twitterre, a Google-re és a Teslára is érdemes volt odafigyelni. A Dow Jones végül új csúcson, 15783 ponton zárt.

Az MTel és a MOL is mélypontra került

Bár a hétfői kereskedést gyengén indították az európai benchmarkok, a hangulat folyamatosan javult, így délután már a pénteki záróértékek felé emelkedtek az indexek. A tengerentúli tőzsdemutatók azonban egyelőre nem tudják felvenni a pénteki tempójukat alig mozdultak az előző záróértékekhez képest. A budapesti börzét elsősorban egyedi sztorik mozgatták, mely során az MTel és a MOL is mélypontra került.

Megpihenhetnek a részvénypiacok (QUAESTOR)

A vezető nemzetközi részvényindexek továbbra is rekordszinteken, vagy annak környékén tartózkodnak, de egyre kevesebb a lehetséges katalizátor, így a következő hetekben kisebb korrekcióra készülhetünk. A héten viszonylag kevés makrogazdasági adatközlés érkezik, és a vállalati jelentési szezon is lecsengőben van, azonban mindkét téren érkeznek fontos publikációk. Ezzel együtt valószínűleg a Fed kormányzók nyilatkozatai és a leendő Fed-elnök szenátusi meghallgatása lesz majd a legfontosabb piacmozgató esemény.

Vrdoljak: "egész biztosan vissza akarjuk kapni az INA-t"

A pénteki tárgyalásokat követően ismét reflektorfénybe került a MOL-INA ügy, a hazai olajtársaság igazgatósága felhatalmazta az ügyvezető testületet az INA-eladás előkészítésére. Erre persze érkeznek a horvát válaszok is, ma a horvát gazdasági miniszter meglepő kijelentést tett, ezek szerint mégis érdekelné őket az INA-részesedés megvásárlása. Ivan Vrdoljak kifejtette, egészen biztosan vissza akarják kapni horvát kézbe az INA-t.

Így dőlt romba a Tesla árfolyama a szemünk előtt

A 2013-as év egyik legnagyobb sztorija vitathatatlanul a Tesla Motors szárnyalása volt, melynek során az elektromosautó-gyártó árfolyama ötszöröződött a szemünk előtt néhány hónap leforgása alatt. Az exponenciális emelkedésnek azonban zuhanás lett a vége, igaz mindez nem váratlanul történt, a közelgő fordulatra korábban már több jel is figyelmeztetett, illetve több olyan esemény is bekövetkezett, ami az esés irányába mutatott. Alábbi cikkükben a fentebb említett jeleket és eseményeket gyűjtöttük össze, illetve azt vizsgáltuk, hogy hogyan reagáltak mindezekre az elemzők és merre tarthat az árfolyam.

Elmarad a Nissan korábbi terveitől az elketromos-autók értékesítésében

Az erőfeszítések ellenére a Nissan-Renault csoport már biztosan alulmarad saját elvárásaival szemben az elektromos-autók értékesítésének területén, erről a cégcsoport vezére, Carlos Ghosn beszélt a Financial Timesnak adott interjújában. Ghosn ezt elsősorban nem a gépjárművek magas árának, hanem a megfelelő infrastruktúra hiányának számlájára írja. Ugyanakkor a vezér szerint jó irányba haladnak a dolgok, és pár éven belül az új belépőknek is köszönhetően megvalósulhat a felfutás ebben a szegmensben.

4 milliárd dolláros felvásárlás a gyógyszeriparban

Az ír gyógyszeripari óriás, a Shire közölte, hogy felvásárolja az amerikai ViroPharma nevű céget 4,2 milliárd dollárért. A Shire a pénteki tőzsdei záróárhoz képest mintegy 30%-os prémiumot fizet részvényekért - írja a Financial Times.

Tovább csökken az Egis súlya a vezető hazai indexben

Miután az Egis tájékoztatása szerint a vállalat nagytulajdonosa 96 százalék felé növelte részesedését, a Budapesti Értéktőzsde a korábbi közleménynek megfelelően tovább csökkentette a kisebbik gyógyszergyártó súlyát mind a BUX, mind a BUMIX indexekben.

A kiszabható legmagasabb bírságra számíthat a Bank of America

A Bank of America a kiszabható legmagasabb bírságot, 863 millió dollárt fizethet jelzálog fedezetű értékpapírok szabálytalan értékesítése miatt - írja a Bloomberg. A csalást elkövető bank vezérigazgatója, Rebecca Marione személyes felelősségrevonásra is számíthat.

Fontos szint felé csordogál a MOL

Egy nap alatt ledolgozta Amerika az első nagyobb eső gyertyát, így folytatódhat a rali, egyes papírok viszont továbbra is eladói nyomás alatt maradhatnak. Ma az Erste és a Verizon napos grafikonja mellett a MOL hetes chartját vizsgáltuk meg részletesen.

Veszélyben a vállalatvezetők? - Élénkül a részvényesi aktivitás

Az idei év első kilenc hónapjában összesen több mint 320 olyan esetet regisztráltak, amikor az aktivista részvényesek hadjáratot indítottak a vállalat ellen és megpróbáltak nyomást gyakorolni a menedzsmentre, ez jelentős, közel 90%-os növekedés 2010 hasonló időszakához képest - számolt be a CNBC egy frissen publikált tanulmányra hivatkozva.

Még kínai méretekben is gondolkodva óriási aranyraktárat adtak át

A World Gold Council adatai szerint Kínában idén és jövőre is óriási mértékben bővülhet az arany iránti fizikai kereslet, mellyel a távol-keleti ország a sárga nemesfém legnagyobb felhasználójává válhat. A szédületes mértékben emelkedő keresletet a Malca-Amit Global nevű társaság is igyekszik meglovagolni, és a kínai idei éves fogyasztás kétszeresének megfelelő, mintegy 2000 tonna arany raktározására képes raktárat adott át.

Bevásárolt a Magyar Telekom anyavállalata

A Deutsche Telekom bejelentette, hogy megvásárolja a GTS Central Europe-ot. Az akvizíció nem éri meglepetésként a befektetőket, többek között a Portfolio.hu is beszámolt a tranzakció előkészületeiről szeptember végén.

Összeesett a Bitcoin árfolyama!

Hatalmas ralin van túl a Bitcoin, az elmúlt napok szárnyalása után azonban kiadós korrekció indult el a szuperpénzben.

Ebbe fektet a guru jövőre

A Blackstone kockázati tőketársaság elnökhelyettese, Byron Wien közzétette jövő évi várakozásait, véleményt formált arról, hogyan teljesíthetnek a fontosabb régiók 2014-ben, és ez alapján milyen eszközosztályokat választ a portfóliójába.

Megijedtek a cégvezetők - Durván visszavágnák a bérüket

Népszavazáson döntenek Svájcban arról, hogy korlátozzák-e a vállalatvezetők bérét. Amennyiben sikeres lesz a kezdeményezés, a felsővezetők bére jelentősen csökken majd, ettől azonban igencsak megijedtek az érintett vállalatok vezetői, írja a Business Insider.

Ilyen lesz a következő iPhone

Egyre több információ jelenik meg az iPhone következő generációjával kapcsolatban, a jövőre bemutatásra kerülő készülékek valószínűleg a mostaninál jóval nagyobb és hajlított kijelzővel kerülnek majd piacra, tudta meg a Bloomberg.

Ezek a cégek lovagolhatják meg a Twitter sikerét

A Twitter sikerét látva egyre több technológiai vállalat léphet tőzsdére a következő hónapokban, írja a Reuters. Már az sem baj, ha egy cég a következő 1-2 évben nem termel profitot, a Twitter megmutatta, hogyan kell egy egyelőre még veszteséges vállalatot elképesztő árazás mellett a tőzsdére vinni.

Az MSCI döntésére ralizó Richter vitte a hátán Budapestet

Minden tekintetben igen mozgalmas hete volt a piaci szereplőknek. Egyrészt napvilágot láttak az októberi amerikai munkaerőpiaci adatok, másrészt az EKB váratlanul tovább csökkentette az irányadó rátáját. A hazai befektetők számára pedig a vállalati hírek tették még izgalmasabbá a budapesti kereskedést. A BUX végül 0,6 százalékkal került feljebb, ami elsősorban az MSCI-indexbe visszakerülő Richter ralijának köszönhető.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.