Rendelettervezetet készített elő az ukrajnai háború miatt befagyasztott orosz és külföldi eszközök cseréjének megkezdésérők az orosz kormány és a központi bank - jelentette ki Anton Sziluanov pénzügyminiszter a stratégiai fejlesztési és nemzeti projektek tanácsának keddi moszkvai ülésén.
Egy magyar banki ügyfél két hete arra ébredt, hogy 8,8 milliárd forintos mínuszban van bankszámlája, ám egyelőre keresik az okát, hogy mi történhetett.
A bevallási és fizetési fegyelem alapvető hiánya és a várható megtérülés miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) több mint 80 millió forintot zárolt egy napelemparkokat kivitelező társaság bankszámláján.
Egyik hónapról a másikra 3 ezer euróról 870 millió euróra ugrott a magyar hatóságok által zárolt orosz vagyonok mértéke, ami óriási ugrás és jelentős volumen még uniós szinten is éppen abban a hónapban, amikor a véghajrához közeledtek a magyar uniós forrásokról szóló tárgyalások Brüsszelben – tudta meg a Népszava egy európai bizottsági jelentésből.
Zárolta a kormány a siófoki önkormányzat számláján azt a pénzt, amit eredetileg a helyi futballstadion felújítására utaltak, így a felújítás egyelőre elmarad - adta hírül Facebook oldalán Dr. Lengyel Róbert, a város polgármestere.
Litvánia, Lettország, Észtország és Szlovákia azt követeli, hogy a nyugati szankciók miatt zárolt orosz vagyont kobozzák el és fordítsák Ukrajna újjáépítésére - derült ki a négy uniós tagállam hétfőn közzétett közös leveléből.
Blokkolnia kell minden külföldi hátterű ügyfél értékpapír-eladási tranzakciós megbízását az orosz pénzügyi szereplőknek, erre adott utasítást az orosz jegybank a Reuters birtokába jutott dokumentum szerint.
"Úgy döntöttem, hogy mivel Nicolás Maduro törvénytelen rezsimje továbbra is visszaél a hatalmával, Venezuela kormányának minden vagyonát zároltatom" - írta Trump a közleményben, amelyet levél kíséretében megküldött a képviselőház demokrata párti elnökének, Nancy Pelosinak is.
Az MNB - a hitelintézet likviditási helyzetének rendezése érdekében - további 30 nappal meghosszabbította az NHB Banknál tavaly decemberben elrendelt betétkifizetési korlátozást.
Továbbra sincs meg az a rendelet, ami szabályozná, hogy pontosan mi is a feladatuk a fellehető vagyon őrzésére kirendelt gondnokoknak, így gondot okoz például a volt buda-cashes vezetők cégeihez a zárgondnokok kivezénylése - írja a HVG információira hivatkozva az Index.
Pintér Sándor belügyminiszter javaslata alapján a rendőrséget, a Terrorelhárítási Központot (TEK), a büntetés-végrehajtást, az Alkotmányvédelmi Hivatalt és Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát (KEKKH) érintené a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által július közepén bejelentett zárolás. A legnagyobb összeget, több mint 1,5 milliárd forintot a rendőrségnél zárolhatják. A Honvédelmi Minisztérium (HM) a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által július közepén bejelentett zárolás teljesítésére úgy állította össze javaslatát, hogy az a honvédelmi szervezetek gazdálkodását nem érinti - közölte Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken a parlament honlapján közzétett írásbeli válaszában.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) huszonhét területen tett javaslatot a takarékosságra a tárcát érintő mintegy 2,88 milliárd forint zárolására készített előterjesztésében - derül ki Seszták Miklós miniszter Gúr Nándor (MSZP) országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére írt válaszából.
Több minisztériumnál közzétették a javaslatokat, hogy mely területeket érintheti a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által július közepén bejelentett zárolás.
A Varga Mihály által bejelentett 110 milliárd forintos idei költségvetési zárolás mégsem érinti a kiemelt sportágak támogatását - számol be a Népszabadság több forrására hivatkozva.
Biztonsági szempontok szerint döntött a kormány a 110 milliárd forintos költségvetési zárolásról, és úgy látszik, hogy további zárolásra akkor sem lesz szükség, ha néhány uniós kötelezettségszegési eljárás nem Magyarország javára zárul - mondta a nemzetgazdasági miniszter InfoRádió Aréna című műsorában. Többek között szó esett a beszélgetésben az MKB Bankról is, amelynek sorsáról holnap dönthet a kormány.
Ha a gazdasági növekedés többletforrásokat teremt, felülvizsgálhatóvá válik a bankadó - mondta Varga Mihály a Világgazdaságnak. A nemzetgazdasági miniszter szerint gondolkodnak az árfolyamgátas ügyfelek devizahiteleinek az újraszámolásán, és szavaiból kiderül, hogy nem számít az MKB tulajdonosa után több nagybank kivonulására, bankcsődre meg pláne nem.
Érdekes és provokatív videó kering az X-en.
10-20 ezer elítélt és priuszos kerülhet be az ukrán haderőbe.
Még nem késő beszállni?
Azonnali lépésekre szánta el magát Tokió.
Az Európai Unióban a kínai érdekeket leginkább támogató országokba látogat csak el az ázsiai világhatalom vezetője.
A CodeCool programozóiskola két vezetőjével beszélgettünk.
Van egyáltalán ideális mutatószám?