Mikor vonuljon nyugdíjba a magyar férfi?

Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés a nyugdíjjogszabályok megfelelő módosításával a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-től a férfiak számára is tegye lehetővé Magyarországon a nők számára biztosított kedvezményekkel történő nyugdíjba vonulás lehetőségét?

- így szól az a kérdés, amiről (ha a 200 ezer támogató aláírás összegyűlik) népszavazást tarthatnak Magyarországon. Bár jogászok megjegyzik, hogy az egyenlő feltételek úgy is megteremthetők, ha a nők kedvezményét megnyirbálja a gazdaságpolitika, a kezdeményezők szándéka teljesen világos, és félreérthetetlen: a nők 40 ledolgozott év utáni nyugdíjba vonulásának (Nők 40) kiterjesztése ("Férfiak 40") a cél.

Munkából a temetőbe?

"A Férfiak 40 azért is méltányos felvetés, mert a várható életkoruk alig több mint a nyugdíjkorhatár" - hangzik az érvelés, és az alábbi ábrára pillantva meggyőzőnek is tűnik.

Az átlag azonban becsapós mutató, hiszen ha minden férfi "átlagos" lenne, akkor aligha lenne 1,9 millió korbetöltött nyugdíjas Magyarországon, aminek csaknem 40%-a férfi. Valójában azonban az a helyzet, hogy az alacsony átlagéletkor elsődleges oka az 50 év körüli, egyedülálló férfiak kiugróan magas halálozási aránya. Ezt a szomorú demográfiai sajátosságot nyugdíjpolitikai eszközökkel nem lehet kezelni, ám a nyugdíjrendszernek (azzal, hogy a korán elhalálozó férfiak már nem fizetnek járulékot, illetve nem fognak nyugdíjat kapni) együtt kell élni vele. A járulékok és a nyugdíjak pillanatnyi egyensúlya ezzel együtt valósul meg.

Azok a férfiak viszont, akik elérik a 65 éves kort, átlagosan még további 6,5 év egészségben eltöltött évre számíthatnak. A ma érvényes 62,5 éves nyugdíjkorhatár mellett ez 8-9 évet jelent. Így már érthető lehet, hogy az alacsony várható élettartam ellenére miért túlzó az a bizarr mondás, miszerint a nyugdíjba vonuló férfiak "a munkahelyről azonnal a temetőbe tolhatják a biciklit". (Az egészségben eltöltött év egy Európában egységesen definiált statisztikai kategória, természetesen nem azt jelenti, hogy egy idős korú olyan fitt, mint egy huszonéves.)

Bár abszolút értelemben tehát túlzó megállapításról van szó a férfiak nyugdíjhelyzetével kapcsolatban, ettől még természetesen a férfiak nőkhöz viszonyított relatív pozíciója rosszabb. 65 éves korban a még várható élettartam a nők esetében 18,4, a férfiaknál 14,5 év - ráadásul a nők korábban is mehetnek nyugdíjba. Hogy ezzel akarunk-e kezdeni valamit, az nyilván értékválasztási kérdés.

Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a nyugdíjrendszer egyensúlyát figyelembe véve csak úgy lehet egymáshoz közelíteni a feltételeket, ha az egyik oldalon (férfiak) adott kedvezményt a másik oldalon (nők) szigorítással kompenzáljuk. És ezzel el is érkeztünk a következő tévhithez.

De hát ha egyszer fenntartható?

"150-200 milliárd forint nem jelenthet problémát a költségvetésben, amúgy is azt halljuk évek óta, hogy a nyugdíjrendszer a következő 20-30 évre egyensúlyban van." Ez a megállapítás is ezer sebből vérzik. Az egyik fontos észrevétel, hogy nem egyszeri 150-200 milliárd forint van szó, hanem tartósan, évente kellene ennyit megspórolni. Ehhez pedig nem elég, ha leállítjuk a "minden tyúkól mellé egy stadiont" nemzeti programot, hiszen még a tyúkólak is elfogynak egyszer.

Van azonban ennél fontosabb ellenérv is. Nevezetesen, az a megállapítás, hogy a nyugdíjrendszer néhány évtizedig egyensúlyban lehet, olyan számításokból fakad, melyek az összes ma ismert szabályt figyelembe veszik. Így azt is, hogy a nyugdíjkorhatár fokozatosan 65 évre emelkedik. Ez azt jelenti, hogy ma azzal a feltétellel érvényesek a közép távon megnyugtató szimulációk, ha a férfiak fokozatosan egyre később mennek nyugdíjba. Ez egy nagyon "effektív" szabály, ugyanis a nyugdíjba vonulás mindenféle könnyítő lehetőségeinek lezárásával 2013-ban már szinte minden férfi a nyugdíjkorhatár évében ment nyugdíjba. Bár az alábbi ábra az összetett nyugdíjrendszer sok hatását egyszerre mutatja, de a "Férfiak 40" program potenciális eredményét jól mutatja, hogy a Nők 40 program bevezetése óta átlagosan csupán a nők negyede vonult nyugdíjba a korhatárt elérve, a többiek korábban tették meg ezt.

Vagyis az, hogy a Férfiak 40 program sok esetben praktikusan 58-60 évre hozhatja le a nyugdíjba vonulás korhatárát, egy olyan alternatív pályát jelent, amelyik évről évre (ahogy a törvényes korhatár közeledik a 65 évhez) egyre nagyobb költségvetési bevételkiesést, illetve egyre több nyugdíjkifizetést jelent az egyensúlyt ígérő alappályához képest. Vagyis a statikusan évi 200 milliárd forintra becsült költségvetési teher valójában jóval több lehet.

Még egyszerűbben fogalmazva: a Nők 40 és a Férfiak 40 program keretében az effektív korhatár még a mai állapothoz képest is érdemben csökkenhet, miközben az egyensúlyhoz a korhatár folyamatos emelésére van szükség. Érdemes azt is megjegyezni, hogy amikor 2010-ben (több más szigorítással együtt) a korhatár fokozatos 65 évre emeléséről döntött a gazdaságpolitika, akkor úgy gondolta, hogy ezzel egy ideig egyensúlyban lesz a rendszer. Ehhez képest a Nők 40 program már önmagában rontotta a helyzetet (még akkor is, ha további kedvezmények lettek megszüntetve), a Férfiak 40 program pedig még ennél is nagyobb egyensúlyromlást jelentene.

A nyugdíjrendszer egyensúlyát tovább rontja a kivándorlás élénkülése, amit a korábbi számítások biztosan nem vettek figyelembe. A magyarországi kivándorlással kapcsolatban pedig épp az a legaggasztóbb tényező, hogy a tömeges migráció elsősorban a gyermekvállalási életkorban lévő korosztályokat érinti. Ráadásul a KSH felmérés eredménye szerint az Angliában és Walesben élő magyarországi bevándorlókra számolt teljes termékenységi arányszám 1,63 volt, ami jelentősen meghaladta a Magyarországon ekkor mért 1,24-es TTA-t.

Vagyis a Férfiak 40 program valóban csak úgy hajtható végre felelősséggel, ha az ebből fakadó (közvetett és közvetlen) tartós hatásokat ellenkező irányú lépésekkel kompenzáljuk.

Van ennek jótékony hatása is!

"Miért vegyék el a fiatalok elől a munkát az idősebbek?" A kérdés mögött ott húzódik az az állítás, hogy a magas nyugdíjkorhatár a fiatalok munkanélküliségéhez vezet, vagyis ha csökkentjük a korhatárt, akkor azzal javítjuk a fiatalok elhelyezkedési lehetőségét, és így mérsékeljük a korai nyugdíjba vonulás kedvezőtlen hatásait.

Ezzel kapcsolatban történetesen nincs igazán jó történelmi tapasztalatunk, hiszen ragyogó időzítéssel két karakteres változás is recessziós időszakban történt. Mindenesetre sem a Nők 40 program, sem pedig a rendszerváltáskori nagy munkaerőpiaci kiáramlás nem igazolja azt a feltételezést, hogy az inaktivitásba vonulás a fiatalok körében tömegével teremt friss munkahelyeket. Ha belegondolunk, hogy milyen lehetőségek vannak az évtizedes tapasztalattal rendelkező szakemberek, vezetők pályakezdőkkel való pótlására, akkor sem látjuk a kecsegtető esélyt.

Összességében minden olyan lépés, ami az alacsony magyar aktivitási ráta örvendetesen megindult növekedését akasztja el, a potenciális gazdasági növekedést veti vissza, így közvetve a jövőbeli nyugdíjkifizetések korlátját jelenti.

Hogy is volt ez régen?

Teljesen érthető, hogy az emberek szerte Európában rosszul élik meg a nyugdíjba vonulási lehetőségek szigorodását. Magyarországon egy évtizede még alacsonyabb korhatárral, egy sor kedvezményes lehetőséggel, és az utolsó havi fizetéshez viszonyítva relatíve magas nyugdíjjal lehetett kivonulni a munkapiacról. Erre (túl azon, hogy azért ebben már volt egy nagy adag politikusi felelőtlenség is) az teremtett lehetőséget, hogy Európa demográfiai folyamatai a XX. században voltak annyira kedvezőek, hogy a nyugdíjrendszert (az egyre növekvő várható életkor mellett) változatlanul lehetett hagyni, vagy éppen még gálánsabbá is lehetett tenni.

Ez óriási változásokat hozott a világ fejlettnek számító részén. Amíg kezdetben a felosztó-kirovó nyugdíjrendszerekre úgy tekintettek, mint a jövedelemszerző képesség jelentős csökkenése, megszűnése esetén felmerülő transzferre, addig mára egy olyan jóléti vívmánnyá vált, ami sok év munka után lehetőséget biztosít a pihenésre. Történelmi léptékkel mérve kivételes lehetőségnek tűnik, hogy a közel 80 éves várható életkorú csoportok "csupán" az életük felét dolgozzák le, a többit pedig valamilyen inaktív státuszban töltsék. Hol van ez az alig száz évvel ezelőtti helyzethez képest, amikor gyakorlatilag gyerekkortól indult az élethosszig tartó munka?

Ez a vívmány azonban csak addig fenntartható, amíg a demográfiai, gazdasági helyzet lehetővé teszi. Ráadásul az elmúlt évtizedekben (az egészségi állapottól függően) az egyedi munkaképes kor és az egyéni preferenciák is jelentősen szóródni kezdtek, amit valószínűleg egy merev nyugdíjrendszer nem tud méltányosan és hatékonyan kezelni. Éppen ezért azt a szellemet, amit a Nők 40 programmal kiengedtünk a palackból, úgy lehet visszagyömöszölni, ha a nyugdíjba vonulás idejét rugalmassá tesszük. Vagyis a nyugdíjrendszer egyensúlyára is ügyelve akár a szolgálati idő szempontjából biztosításmatematikailag korrekt, akár a későbbi nyugdíjba vonulást ösztönző járadékmeghatározást lehetne kialakítani.

Mindenesetre a fenti kérdések szemlátomást olyanok, amelyeken a népszavazás kiírói nemigen törték a fejüket. Különösebben a kormánynak sem kell izgulnia azon, hogy miként feleljen meg a kihívásnak, hiszen a népszavazás érvényességéhez szükséges 50%-os részvételi küszöb megugorhatatlannak tűnik. És így bátran mondhatnak ilyen mindent elsöprő érveket:

A Nők 40 program a nyugdíjhoz közeledő nők megbecsüléséről szól, akik évtizedeken át keményen dolgoztak és mellette gyermekeket neveltek fel. A férfiaknak azonban a legnagyobb becsülés a munka és az, ha szükség van rájuk.

Az egyszerű válaszok korát éljük.

• Címkék:
• nyugdíjrendszer,
• makrogazdaság,
• madár istván,
• vélemény,
• népszavazás