A jelenleg is tartó bértárgyalások folyamán rendkívül ambiciózus bérnövelési tervek vannak napirenden, hiszen a minimálbérek és a garantált bérminimum is közel 20%-kal növekednének, a minimálbér így 200 ezerre, míg a garantált bérminimum 260 ezerre emelkedhetne jövőre.
A jelentős – a termelékenység javulását messze meghaladó – bérnövekedés a vállalkozások számára viszont jelentős költségnövekedéssel járna, hiszen a minimálbérben és a garantált bérminimumban több, mint egy millió munkavállaló érintett. S mivel a nagyobb költségeket végső soron a vállalkozásoknak kell kigazdálkodniuk, ezért a minimálbér és a garantált bérminimum növelésével egyidejűleg a vállalkozói terhek csökkentését tartják szükségesnek a döntéshozók, ami alapvetően a bérek után fizetendő szociális hozzájárulási adó további lefaragásával valósulhat meg. Így aztán elkerülhető az, hogy a minimálbérek növelésének kedvezőtlen hatásai – addicionális inflációs nyomás, létszámleépítés, bérskála torlódása stb. – dominálják a munkapiacot a következő évben. Az elképzelések szerint ehhez a szocho 4 százalékpontos csökkentése szükséges, tehát a munkáltatói járulék 11,5%-ra csökkenne jövőre a jelenlegi 15,5%-ról.
Úgy tűnik tehát, hogy a bérek, illetve a reálbérek növekedését igenis el lehet téríteni attól a mértéktől, amelyet a gazdaság fundamentumai diktálnak. Az ezzel kapcsolatos álláspontot kiválóan mutatja be a VOSZ főtitkárának közelmúltban megjelent véleménye: „A 2016-os bérmegállapodás rendszere azt is bebizonyította, hogy igenis el lehet téríteni a bérnövekedési pályát a termelékenység által indokolt mértéktől – anélkül, hogy ez gazdasági károkat okozna –, de ehhez a vállalkozói terhek csökkentésével kell megágyazni.”
A gazdaság egészére fókuszálva a történet azonban egészen másképp fest,
ugyanis a makroökonómia világában nem keletkezik jövedelem a semmiből. Ezért, ha a gazdaságpolitikai lépések megpróbálják eltéríteni a reálbérek alakulását a gazdaság fundamentumaitól, akkor az mindig a nemzeti jövedelem (a társadalmi össztermék) újraelosztásával és a jövedelmi arányok változásával jár együtt. Más szóval, a munkáltatói járulékok csökkentése következtében a reálbérek növekedését a termelékenység növekedése fölé lehet ugyan tornászni, ám ez más gazdasági szereplők rovására, illetve más társadalmi csoportok sérelmére történik abban az értelemben, hogy ezeknek a csoportoknak a részesedése a nemzeti össztermékből csökken. S mivel a szochoból befolyó pénzek alapvetően az államháztartás társadalombiztosítási feladatainak (nyugdíjak, egészségügyi ellátások) pénzügyi forrásait képezi, így a jövedelmi átrendeződés az egészségügy és a nyugdíjas társadalom rovására megy végbe. Sőt, a helyzet még ennél is összetettebb, ugyanis a szocho 2016-óta tartó markáns csökkenése következtében a TB kasszába befizetett munkáltatói járulékok összege például ebben az évben még nominálisan is kisebb lesz, mint 2016-ban volt. Reálértékben számítva pedig egészen brutális, 25% körüli a csökkenés. Mindennek következtében a TB kassza folyamatos támogatásra szorul a központi költségvetésből, ami viszont más közfeladatok elől vonja el a forrásokat, így a járulékcsökkentés következményei átterjednek az egész közszférára, hatásai jelen vannak mindenütt.
Mivel a járulékcsökkentés elsősorban a nyugdíjak és egyéb járandóságok alakulására volt a legnagyobb hatással, ezért a továbbiakban döntően erre a területre fordítjuk a figyelmünket.
A nyugdíjak alakulásának tekintetében először is azt érdemes megjegyezni, hogy az ún. svájci indexálás – mely a nyugdíjemelés mértékét az infláció és bérnövekedés súlyozott átlagaként határozta meg – a globális pénzpiaci válság következtében 2009–ben felfüggesztésre, majd 2011–ben végleges megszüntetésre került. Az új szisztémában a svájci indexálás helyett inflációkövető nyugdíjemelésre, a nyugdíjak reálértékének megőrzésére kerül sor. Egy ilyen rendszerben – miközben a már nyugdíjban lévők már csak a nyugdíjuk reálértékének megőrzésére számíthatnak – az átlagnyugdíjak reálértéke mégis változni fog. Ennek az a magyarázata, hogy a nyugdíjrendszerbe újonnan belépők járulékalapját képező reálbérek eltérnek attól, mint amilyen járulékalappal a rendszert (az elhalálozás miatt) elhagyók rendelkeztek. Az átlagnyugdíjak reálértéke ezért még pusztán inflációhoz igazodó nyugdíjemelés esetén is változni fog, méghozzá olyan mértékben, amennyivel nőnek a reálbérek a gazdaságban. (Ennek az állításnak az egzakt bizonyítása meglehetősen komplikált, így a részleteket mellőzzük.)
Mindezt szem előtt tartva nézzük a nyugdíjak, a nyugdíjszerű kifizetések, illetve az ellátottak számának alakulását az elmúlt tíz évben.
| 1. sz. táblázat: A nyugdíjak (egyéb járandóságok), valamint az ellátásban részesülők számának alakulása Magyarországon 2010-2020 között | ||||
| Év | Nyugdíjak, ellátások, és egyéb járandóságok: az ellátásban részesülők átlagos létszáma, ezer fő | Nyugdíjak, ellátások, és egyéb járandóságok: egy ellátottra jutó havi nominál összeg, forint | Nyugdíjak, ellátások, és egyéb járandóságok: az ellátásokra fordított kiadás, milliárd forint | Nyugdíjak, ellátások, és egyéb járandóságok: az ellátásokra fordított kiadás a GDP százalékában |
| 2010 | 2 937 | 86 361 | 3 043,8 | 11,1 |
| 2011 | 2 901 | 91 292 | 3 177,7 | 11,1 |
| 2012 | 2 890 | 96 600 | 3 349,7 | 11,6 |
| 2013 | 2 829 | 102 198 | 3 469,3 | 11,5 |
| 2014 | 2 755 | 105 197 | 3 478,3 | 10,6 |
| 2015 | 2 690 | 108 518 | 3 502,4 | 10,0 |
| 2016 | 2 640 | 111 535 | 3 533,5 | 9,8 |
| 2017 | 2 606 | 115 083 | 3 598,5 | 9,2 |
| 2018 | 2 584 | 120 910 | 3 749,8 | 8,7 |
| 2019 | 2 557 | 126 723 | 3 888,6 | 8,2 |
| 2020 | 2 544 | 133 447 | 4 074,3 | 8,6 |
| Forrás: KSH | ||||
A vizsgált időszakban az egy főre jutó nyugdíjak, járadékok és egyéb ellátások reálértékben, (CPI-vel számolva) 22,2%–kal emelkedtek. Az átlagnyugdíj és egyéb ellátások reálértékének emelkedése közel akkora volt, mint amekkora reálbérnövekedést a KSH nemzeti számlás adatai (21,9%), az ominózus időszakra jeleznek. (Az elmúlt tíz évre vonatkozóan a KSH nemzeti számlás adatai – amelyeket a Nemzeti Számlák Európai Rendszere (European System of Accounts – ESA) módszertana szerint állítanak elő, és nemzetközi összehasonlításra alkalmasak – lényegesen kisebb bérnövekedést jeleznek, mint a KSH havonta megjelenő ún. intézményi munkaügyi statisztikái. Erre az ellentmondásra számos közgazdász felhívta a figyelmet, lásd például itt és itt.)
Tehát az egy főre jutó nyugdíjak változása kapcsán semmi olyasmit nem látunk, hogy a járulékkulcsok markáns csökkenése a közösségi feladatok ellátásának rovására valósult volna meg. Az átlagnyugdíjak olyan mértékben nőttek, mint amekkora a (nemzeti számlák alapján) a bérek növekedése volt. Ez pedig összhangban van azzal, amit egy inflációkövető nyugdíjrendszertől várhatunk, mint arra fentebb utaltunk.
Ám figyelembe kell vennünk azt is, hogy az ominózus időszakban az ellátottak száma drasztikusan csökkent, méghozzá messze nagyobb mértékben, mint ahogyan azt az ország demográfiai folyamatai indokolnák. Ennek következtében a kifizetett nyugdíjak és egyéb ellátások teljes összege reálértéken (CPI-vel számolva) 2020–ban mindössze 5,9%–kal volt nagyobb 2010–hez képest, GDP deflátorral számítva pedig 4,9%–kal kisebb.
Más szóval – s jól jegyezzük meg –, reálértékben (GDP deflátorral számítva) Magyarország kevesebbet költött nyugdíjakra és nyugdíjjellegű ellátásokra 2020-ban, mint 2010–ben. Így aztán nem meglepő, hogy a nyugdíjakra fordított kiadások GDP-n belüli részaránya jelentősen visszaesett, a 2010. évi 11,1%–ról 2020–ban 8,6%– ra.
Mindent összevetve arra juthatunk, hogy a munkaadók által fizetett szociális hozzájárulási adó csökkentése következtében bekövetkező béremelés forrását nem a gazdaság jobb teljesítménye, hanem a nyugdíjas társadalom relatív jövedelmi helyzetének romlása, illetve más állami közfeladatok leépítése teremtette meg. A járulékcsökkentésen alapuló bérnövekedés nem a gazdaság nagyobb jövedelemtermelő képességén alapul, hanem mindössze a közfeladatok leépítését transzformálja magasabb bérekre.
A probléma veleje a magyar gazdaság rendkívül gyenge termelékenysége, amely az elmúlt évtizedben a harmadát sem érte el a 2010 előtti évtizednek. Igaz, a termelékenység növekedési üteme a környező országokban is lassult, ám messze nem a hazaihoz hasonló mértékben. 2019-ben (tehát a Covid előtti évben) a termelékenység Romániában 42%-kal, Bulgáriában 28%-kal, Lengyelországban 30%-kal, Csehországban és Szlovákiában 15%-kal, illetve 13%-kal volt magasabb 2010-hez képest, miközben nálunk csak 9%-kal növekedett.
A szocho csökkentésére alapozó bérnöveléssel tulajdonképpen az történik, hogy a magyar gazdaság megpróbál erősebbnek mutatkozni annál, mint amit a szerény fundamentumai egyébként lehetővé tennének. Ezzel azonban nem tesz mást, mint a gyenge hatékonyságból eredő problémákat igyekszik áttolni a gazdaság egyik szegmenséből a másikba.
A szerző közgazdász.
A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.
Ha hozzászólna a témához, küldje el meglátásait a velemeny@portfolio.hu címre. A Portfolio Vélemény rovata az On The Other Hand. A rovatról itt írtunk, a megjelent cikkek pedig itt olvashatók.
Címlapkép: Getty Images
