Varga Judit, igazságügy miniszter, a Miskolci Egyetemet fenntartó Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának elnökének írása.
Az idei évben is publikált európai uniós kutatások szerint a kontinens innovációs teljesítménye 2014 óta több mint 12%-kal emelkedett, amivel az Unió maga is a világ élmezőnyébe került. Az egyik ilyen vizsgálat 32 indikátor alkalmazásával ráadásul megállapította, hogy a régió fejletlenebb országai gyorsabb ütemben fejlődnek, mint fejlettebb társaik, azaz az EU-n belüli szakadék is egyre szűkebbé válik. Bár hazánk az innovációs eredménytáblán stabil helyet foglal el, a Kormány K+F fejlesztéseit még a szerzők is kiemelik, ami nem csoda, hiszen a kormány elkötelezett egy tudásalapú, kiegyensúlyozott és fenntartható gazdaság és társadalom kiépítése iránt.
Ennek szellemében jött létre idén ősszel Magyarország Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Stratégiája, amely 2030-ig fekteti le az előttünk álló feladatokat és azok elérésének útját. E stratégia a hazai innovációpolitika számára olyan célokat fogalmaz meg, mint a KKV-k innovációs teljesítményének javítása vagy éppen a kutatás-fejlesztési és innovációs rendszer szereplői közötti együttműködés erősítése, melyek három fő pillérre épülnek. Egyrészt a tudástermelés erősítésesére a KFI intézményrendszer kapacitásainak bővítésével, korszerűsítésével és a kutatói utánpótlás biztosításával; másrészt a tudásáramlás fokozására a KFI ökoszisztéma szereplői közötti hatékonyabb együttműködés ösztönzésével, a szektorok közötti átjárhatóság növelésével, a tudástranszfer lehetőségeinek bővítésével; végezetül pedig a tudásfelhasználás eredményesebbé tételére a vállalati innováció fokozásával.
Nem véletlen ezért, hogy e legutolsó cél elérésében a felsőoktatási intézményeknek is hangsúlyos szerep jut, amihez azonban elengedhetetlen működési struktúrájuk átalakítása. Az egyetemi modellváltásnak köszönhetően a hazai felsőoktatás lehetőséget kapott arra, hogy végre belépjen a 21. századba, versenyképesebbé és innovatívabbá váljon. Ennek érdekében megújult a doktori képzés rendszere, elindult az ipari együttműködésen alapuló úgynevezett kooperatív doktori program is, az egyetemi finanszírozású kutatásfinanszírozási rendszer most már az intézményi kiválóságra és teljesítményre összpontosít, bevezettük és megerősítettük a felsőoktatási duális képzést, erősítve a felsőoktatás és a gazdaság kapcsolatát, de egyre szorosabbá válnak a nemzetközi együttműködések, mialatt az ország számos egyetemi campusában kezdődtek meg egyéb fejlesztések is.
Hogy ezeknek a kormányzati lépéseknek (és eredményeknek) milyen leképződése érhető tetten lokális szinten, arra kiváló példa szülővárosom „tudományos bázisa”, hiszen a Miskolci Egyetem a modellváltásnak köszönhetően már egy év után figyelemreméltó eredményeket tudott elérni. Az elmúlt időszakban számos gazdasági szereplővel sikerült az egyetemnek együttműködési megállapodást kötnie, a meglévő kapcsolatait pedig tovább fejlesztenie, jelenleg az egyetem az országos jelentőségű és a régióban működő több mint háromszáz vállalkozással működik együtt. Fontosnak tartjuk ugyanis, hogy az egyetem fejlődése kéz a kézben járjon a régió fejlesztésével, éppen ezért olyan oktatási és kutatási programot hajtunk végre, s olyan kompetenciaközpontokat alakítunk ki, amelyek egyszerre tükrözik a regionális munkaerőpiac és a befektetők igényeit is. Erre nagyszerű példa lesz az OAM Ózdi Acélművek Kft-vel megvalósuló együttműködés.
Ezen felül egy olyan Tudományos és Innovációs Park létrehozásán is dolgozunk, ahol fenntartható természeti erőforrások, korszerű anyagok és technológiák, termékazonosítás és csomagolástechnika, valamint úgynevezett Logisztika 4.0 áll majd a hallgatók és az ipari szereplők rendelkezésére, ezáltal kielégítve a gazdaság, a társadalmi élet és az egyetem virágzó együttműködésének igényeit. Sőt megkezdődik az egyetemi épületek korszerűsítését célzó úgynevezett Green and Smart Campus projekt kivitelezése is.
Az Universitas mindemellett kiemelt figyelmet szentel a nemzetköziesítésre is, melynek érdekében a következő hónapban az egyetem együttműködési megállapodást ír alá a TU Dortmunddal és a Fraunhofer Intézettel, de tárgyalások folynak a közös oktatási és kutatási programok terén az RWTH Aacheni Egyetemmel is.
Tudomány, gazdaság, innováció. Három kulcsszó és három érték, melyek mentén az egyetemeken is végre lehetségessé válik a megfelelő tudás előállítása és hatékony felhasználása a mindennapokban. Lássuk be, a tudomány nem működhet az ipari és gazdasági szereplők bevonása nélkül, ahogyan az ipari és gazdasági szereplők sem léteznének tudomány nélkül. Ennek a szimbiózisnak a megteremtése, ösztönzése és fenntartása felelőssége tehát minden kormánynak, így Magyarország kormányának is. Az iserlohni Campus Symposiumon tett látogatásom alkalmával vált számomra igazán nyilvánvalóvá, hogy milyen erő és lendület van, lehet az egyetemi és vállalati, valamint a civil szféra közötti partnerségben. Együtt vagyunk igazán egyetemi erő, s a jövőben a tudományterületek közötti szövetségek építésére és fenntartására kell koncentrálnunk.
Az egyetemi modellváltásnak köszönhetően hazánk végre esélyt kap arra, hogy a tudomány és a gazdaság szinergiáján keresztül Európa jelentős innovátorai közé lépjen előre.
Jó szerencsét!
Varga Judit,
igazságügy miniszter,
a Miskolci Egyetemet fenntartó Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának elnöke
Címlapkép forrása: MTI/Vajda János
Brutális kereslet mellett csövön nyomja az állampapírt az ÁKK
Hatalmas érdeklődés, komoly rábocsátás a mai aukción.
Lezárult a vizsgálat: szabályt sértett, saját katonái életét veszélyeztette Trump embere
Fontos fejlemény a botrányban.
Trump bejelentése után szárnyra kaptak az európai autógyártók részvényei
Jó hír a benzines tábornak.
Ennyit a békülésről: azt mondják, Oroszország gigantikus offenzívára készül - Elvennék Ukrajnától az egész Fekete-tengert
Az oroszok arról magyaráznak, Odessza és Mikolaiv is kell.
Kiszámíthatóság, rugalmasság, alacsony költség - ma már ezt keresik a megtakarításoknál a magyarok
Füzes Editet, a Groupama Biztosító szakértőjét kérdeztük.
Újabb biztosításokba nyúl bele az MNB, ötpontos stratégiát hirdettek a magyar biztosítók
Szabályozási cunami van, és dübörög a digitalizáció a biztosítási piacon.
Robbanásra kész lázadás fortyog Donald Trump pártjában: hamarabb összeomolhat a hatalma, mint gondolták?
Meggyengült az össztűz alá került vezetőség.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nem attól lesz valaki jó befektető, hogy régóta gyakorolja
Az, hogy valaki régóta befektető, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy szakértővé is vált. Amikor az ember gördeszkázik vagy szabadrúgást gyakorol, egyből érkezik a visszacsatolás,... The
Otthon Start - mi lesz a befektetési célú lakásvásárlásokkal?
A 3 százalékos Otthon Start hitel átrendezi a lakáspiacot: rövid távon az első lakást keresők aktivitása nő, miközben a befektetői kereslet csökken. Saját, 1000 háztartásos felmérésünk
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.


