
A tökéletes gyep kérdése valóságos darázsfészek: míg egyesek a szomszéd kritikájától tartva minden héten néhány centiméteresre nyírják a füvet, mások kullancsveszélytől és darázscsípésektől félve irtanának ki minden vadvirágot a kertekből és közterületekről.
Amint azt Dezsényi Péter, a FŐKERT kertészeti főigazgatója az Alapvetés podcast műsorában elmondta, az intenzív gyep tulajdonképpen az egyik legdrágább és az egyik legnagyobb ökológiai lábnyommal rendelkező burkolattípusként is értelmezhető, fenntartásához ugyanis sokkal több szén-dioxidot használunk el, mint amennyit az megköt.
A kertek, parkok, más közterületek intenzíven használt részein lehet persze helye, a terület méretétől függően azonban érdemes egynyári vagy évelő virágokat, cserjéket, fákat is ültetni, hiszen az így kialakuló életközösségnek jóval magasabb a biológiai aktivitása, a szemnek is szép, az aszálynak is jobban ellenáll és a csapadékot is jobban megfogja. Az Alapvetés podcast műsorában az is szóba került, hogy
miközben a kerti gyepek vélt vagy valós ápolatlansága rendre forró viták tárgya, a háttérben ijesztő ökológiai trendek rajzolódnak ki.
Egy németországi felmérés szerint például a '90-es évek eleje óta 75 százalékkal lett kevesebb a repülő rovar nyár közepén, Európából pedig a nappali lepkék 40 százaléka tűnt el az elmúlt évtizedekben – mutatott rá a beszélgetésben Kovács-Hostyánszki Anikó, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa. A változás hátterében persze az intenzív mezőgazdaságtól a klímaváltozásig rendkívül összetett okok állnak, biztosra vehető azonban az is, hogy
a folyamatokban a települési zöldterületek kezelése sem mellékes tényező.
De vajon hogyan lehet egy kert egyszerre esztétikus és ökológiailag hasznos, ha közben mindenki számára mást jelent a harmonikus élettér? Kell-e félni attól, hogy különféle fullánkos rovarok jelennek meg a kertünkben? Milyen zónákat alakít ki Budapesten a FŐKERT és kinek lesz jó az ősszel érkező budapesti magkeverék? És tehet-e bármit az, aki erkélyes panellakásban él? Az Alapvetés podcast legújabb műsorában ezekről a kérdésekről is szó esik.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Amerika ősellensége új katonai "szupertestületet" alapított
A fegyveres erők képességét bővítenék.
Megszólalt az egyik olajnagyhatalom a bombabejelentés után
Kuvait olajminisztere méltatta a döntést.
Egyelőre elmarad az ütésváltás Amerika és Kína között
Az Egyesült Államok meghosszabbíthatja az átmeneti vámmegállapodást.
Egyetlen tollvonással recesszióba küldheti Trump az egyik európai országot
Azonnali lépéseket sürgetnek.
Trump erős embere beleszállt a közel 1,5 milliárd fős nagyhatalomba
Amerika szerint elfogadhatatlan, amit India tesz.
Rendszerszintű hiba bukott ki Londonban, nagy kártalanítást fizetnek a bankok
Gépjármű-finanszírozási ügyletek után fizethetnek a bankok.
Így hangolná össze a kormány a különböző lakástámogatásokat
Társadalmi egyeztetése bocsátották azt a jogszabálytervezetet, amelynek elsődleges célja az Otthon Start Program, a CSOK Plusz, a Falusi CSOK és a Babaváró hitel összehangolása annak érdekébe
Az osztalék portfólióm - 2025. július
A Pepsi csomagomat megdupláztam, szerintem jó áron és éppen időben, mielőtt kijött volna a jó negyedéves jelentésével. És kaptam egy csomó osztalékot is, jó hónap volt.VáltozásokPepsiCo
Top Indexek Expressz certifikát éves 9% fix hozammal
A világpiacok jelenlegi turbulens időszaka kiváló alkalmat kínál a kedvező beszállási pontok kihasználására. Az új Top Indexek certifikátunkkal most a Swiss Market Index, a Nasdaq 100 és
Mi a legerősebb érv a demokrácia ellen?
Járom a TV stúdiókat ebben a három éve tartó, kis magyar kvázi-recesszióban. Mi a baj a magyar gazdasággal? - szól a kérdés. Hol a növekedés?... The post Mi a legerősebb érv a demokrácia e
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Afrika technológiai innovációkkal tenne a fenntarthatóságért
Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) kidolgozott egy tudományos, technológiai és innovációs (STI) befektetési ütemtervet, hogy az afrikai országok ezek seg
Biztos nem csak szerencsejátékozol befektetés helyett?
A pénzügyi tudatossági körökben köztudott, hogy a szerencsejáték alapvetően a vesztesek játéka. Ennek oka teljesen érthető, még ha a játék szervezője profitmotiváció nélkül is dolgozna
Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe
Azt gondolta Trump, hogy miatta hívják GENIUS-nak a GENIUS-t, pedig nem - sőt, még csak nem is annyira zseniális a jogszabály. A stablecoinok szabályozása átment... The post Ezt kapta ajándékba

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Hatástalanítja a kormány csodafegyverét az árrobbanás?
Milyen áremelkedést bír el az Otthon Start?
