
Milyen eredményeket tudott produkálni a Penny az idei első félévben és mit jelent ez a jelenlegi üzleti környezetben?
Silke Janz: A tavalyi év folytatódó nehézségei ellenére a Penny Magyarország Kft. teljes éves forgalma emelkedést mutatott a 2020-as év azonos időszakához képest.
Ez számokban kifejezve bruttó 389,5 milliárd forintot jelent, ami egészen pontosan 4,45 százalékos növekedés a 2020-ban realizált bruttó 372,9 milliárd forintos bevételhez képest.
Florian Jens Naegele: Az elmúlt évekre jellemző kihívások – a pandémia és az azt követő gazdasági recesszió – mellett egyre inkább úgy tűnik, ismét nehéz idők előtt állunk, de bízunk a Penny közel ötezer fős magyarországi csapatában. A jelenlegi gazdasági helyzet – a folyamatosan emelkedő energiaárak, az infláció, vagy éppen a szomszédunkat sújtó háborús állapotok – miatt a vásárlók pénztárcájára is óriási nyomás nehezedik. Ennélfogva a diszkontláncok egyre kedvezőbb választást jelentenek számukra, így a folyamatosan változó fogyasztói igényekre is a lehető leggyorsabban kell reagálnunk.

Hogyan befolyásolja az élelmiszer-árstop a cég működését és a beszállítókkal való tárgyalásokat?
FN: A legutóbbi kormányzati intézkedések kihívásokkal teli helyzetbe hozták a teljes kiskereskedelmi szektort, a termelőktől a beszállítókon át egészen az üzletekig, nagyobb áruházláncokig.
Ez a helyzet tőlünk is hatalmas erőforrásokat követel meg.
Partnereink kapcsán az a legfontosabb cél számunkra, hogy olyan feltételeket tudjunk létrehozni beszállítóinkkal, amelyek mindkét fél, sőt még a vásárlók számára is a lehető legtöbb előnnyel járnak. Természetesen nem szabad elfelejteni a fogyasztók szempontjából is értékelni a kialakult helyzetet. Bár számukra most anyagi szempontból kifejezetten örömteli döntések születtek (ársapka a liszt, olaj, cukor, csirke, sertéshús és UHT-tej termékekre), fontos kihangsúlyoznunk, hogy
a vásárlókon kívül szinte mindenki küzd a fennmaradásért az iparágban, hiszen most a termelők, a szállítmányozók és a kiskereskedelmi vállalatok egyaránt jelentős veszteséget könyvelnek el a nyersanyagárak jelentős emelkedése miatt.
A Penny-nél azon dolgozunk, hogy a lehető legtöbb termék hazai beszállítóktól kerüljön az üzleteinkbe. Amikor ez valamikor nem lehetséges – például az ellátási lánccal kapcsolatos problémák esetében –, akkor kifejezetten előnyös, hogy nemzetközi háttérrel rendelkezünk, hiszen ennek köszönhetően biztosított folyamatosan a széles és megbízható kínálat. Ráadásul pont ezzel tudunk versenyképesek maradni a piacon. Jelenleg az árucikkek közel kétharmadát biztosítják hazai termelők, és folyamatosan azon dolgozunk, hogy ez az arány a jövőben még magasabb legyen.
Hogyan lehet értékelni a közelmúltban bejelentett intézkedést a kereskedelmi különadóról? Hogyan érinti ez a kereskedelmi szektort és azon belül a Penny-t?
FN: Figyelembe véve a vásárlói igények átalakulását,
a Penny 2021-es esztendeje a repozicionálásról szólt, az országban található 227 üzletünk folyamatosan megújul és az árukínálatunk is jelentősen bővül.
Hatalmas összeget fordítunk a vállalat működésére, emellett a keletkezett profitunkat is folyamatosan visszaforgatjuk. A diszkontláncok működésének lényege éppen az alacsony árrésben rejlik, ezért is jelent nagy kihívást számunkra a tervezett extraprofitadó bevezetése. Ezzel ugyanis éppen azon terveink megvalósítása válik nehezebbé, amelyeket a közeljövőben szeretnénk megvalósítani Magyarországon.
Mint említette, a Penny éppen egy rebranding folyamatot él át Magyarországon. Milyen okai vannak ennek a lépésnek és mennyibe kerül az üzletek megújulása?
SJ: Üzleteink megújulása 2021-ben kezdődött el, akkor összesen 35 millió eurót fordítottunk erre a célra. Az erre vonatkozó költségeink 2022-ben már 52 millió euróra nőttek, és a terveink szerint 2023-ban pedig további 35 millió eurót költünk a hazai üzleteink korszerűsítésére.
FN:
Ezek a számok is azt bizonyítják, hogy hosszú távú terveink vannak Magyarországon.
Folyamatosan növeljük a hazai piaci szerepünket, tovább erősítjük és megújítjuk a márkát. Ezek mind olyan folyamatok, amelyekkel a vásárlói igényekre és a változó fogyasztói trendekre reagálunk. A vásárlói igények feltérképezése során ugyanis azt figyeltük meg, hogy egyre nagyobb igény mutatkozik új és modernebb üzletekre, és vásárlóink körében egyre fontosabbá válik az egészséges táplálkozás is. Utóbbi tapasztalataink révén erősítjük meg például az életmód-kínálatunkat és jelennek meg egyre nagyobb számban üzleteink polcain a glutén-, laktózmentes, cukorkontroll, bio-, és vegán termékeink.
Hogyan kezeli az üzletlánc a munkaerő-hiányt és milyen megoldásokkal tudja csökkenteni az élőmunka felhasználását?
SJ: Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy ezzel a problémával nem vagyunk egyedül az iparágban, mi is folyamatosan szembesülünk a munkaerőpiaci kihívásokkal. Ez pedig arra késztet bennünket, hogy egyre kreatívabb megoldásokat alkalmazzunk, hiszen meg kell tartanunk a munkavállalóinkat és szükséges pótolnunk a hiányzó munkaerőt. Az elmúlt időszakban sikerült felzárkóztatnunk a béreket és vannak olyan egységeink, ahol egy családon belül már a harmadik generáció dolgozik a vállalatnál.

Természetesen léteznek olyan folyamatok, amelyekhez elengedhetetlen szükségünk van a gépesítésre, de általánosságban még mindig döntő többségű a Penny-nél a humán munkaerő aránya.
A nemrégiben bevezetett önkiszolgáló kasszák például nem az értékes munkaerő gépi kiváltását, hanem a vásárlók gyors és kényelmes kiszolgálását támogatják.
Itt fontos megjegyeznem azt is, hogy a fizetési megoldások bővítése egy határozott reakció a folyamatosan változó vásárlói igényekre, amelyek nyomon követése elengedhetetlenek ahhoz, hogy egy modern vállalat maradhassunk.
Milyen jövőbeli tervei vannak az üzletláncnak Magyarországon?
SJ: A törekvéseink legközelebbi kézzelfogható eredménye a karcagi logisztikai központunk 7 milliárd forint értékű bővítése és a hajdúsámsoni üzletünk közelgő megnyitása. Mindkét esetben szorosan együttműködünk a helyi önkormányzatokkal, munkaadóként fontos szerepet töltünk be az adott településéletében.
FN: A magyar piacon mögöttünk álló, több mint negyed évszázados jelenlétünk egyértelmű bizonyítéka annak, hogy hosszú távra tervezünk, folyamatosan kutatjuk annak a lehetőségét, hogyan fejlesszük tovább magyarországi hálózatunkat, vagy éppen az ország melyik részén nyissuk meg legújabb boltjainkat. Ugyanakkor a jelenleg érvényben lévő plázastop éppen az új üzletek nyitását nehezíti meg. A következő új üzletünket Hajdúsámsonban adjuk át az ősz folyamán.
A cikk megjelenését a Penny Magyarország támogatta.
Fotó: Stiller Ákos
Milliókat érő Pokémon kártyák tűntek el – a tolvaj pontosan tudta, mit akar
113 ezer dollár volt az értékük.
Érkeznek a heves reakciók a vámfenyegetésre
Sorban szólalnak meg a vezetők és a közgazdászok.
A Xiaomi megcsinálta, amit az Apple akart, csak sokkal jobban
Hasonló elképzelések, nagyon más eredmények.
Szegény, de szexi...
Kicsit kapitalista, kicsit szocialista; kicsit nyugati, kicsit keleti; kicsit drága, kicsit olcsó: ez Berlin Zentuccio szemüvegén át. A HOLDBLOG állandó világutazó szerzője a német fővárosról
Top 10 osztalék részvény - 2025. július
Július elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző hón
Mi a baj a statisztikáról szóló törvény új, anonimizálásra vonatkozó definíciójával?
A Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2025. évi LXVII. törvény* több ponton is módosította a hivatalos statisztikáról szóló
Hulladékhő újragondolva: így fűtik Finnországban az otthonokat
Az adatközpontok működése hatalmas mennyiségű hőt termel, amely a legtöbb helyen kárba vész. A pazarlást felismerve Finnország a számítógépes feldolgozólétesítmé
Balásy Zsolt (és a HOLD) új kollégát keres
Az After Hoursben is elhangzott, a LinkedIn-en is fent van: junior elemző kollégákat keres a HOLD. Ritkán hirdetünk meg elemzői állást nyilvánosan, szóval kérünk minden... The post Balásy Zsol
Spórolj energiát, kapj pénzt - új lehetőség a vállalkozásoknak!
A KEHOP Plusz-4.1.6-25 kódszámú hitelkonstrukció célja, hogy kedvezményes, kamatmentes kölcsön révén segítse a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, valamint a víziközmű szolgáltatókat
ESG szabályozás 2025: fontos változások és lehetőségek a magyar vállalatoknak
Az elmúlt hetekben több fontos változás is történt az ESG nemzetközi és magyarországi háza táján. Blogbejegyzésünkben a legfontosabb módosításokat és tudnivalókat gyűjtöttük össze 20
Nyaralás helyett elemzőt keresünk Zsidayval
Zsiday Viktorral junior elemzőket keresünk, ahelyett, hogy nyaralnánk. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, You


Ismét pofon vágta Európát a kínai autóipar
A Xiaomi autója árnyékot vethet a Porsche modelljeire is.
Hogy érinti a magyar gazdákat, ha Ukrajna tényleg csatlakozik az Európai Unióhoz?
A szomszéd felvételét nagy viták övezik.
Mégis hogy mehetett csődbe egy nagy utazási iroda?
Ennyire erős a verseny?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.