Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.
(1.) Európa elöregedő társadalmára a fejlődő világ válasza, hogy egy jobb élet reményében útra kelnek felénk. Az EU-n kívüli munkavállalási engedélyek tucatnyi országra kiterjedő rugalmas kiadása jó lépésnek tűnik a magyar kormánytól. Van olyan több ezer fős cég Magyarországon, amely nagyrészt külföldi munkavállalót alkalmaz. Ennek árnyoldala, hogy ezeknek a külföldieknek a többsége képesítés nélküli betanított munkás.
Az iparban a mérnökök, szakemberek bevonzásában nem vagyunk erősek, hiszen ők általában tudnak angolul, ezért Nyugaton is szívesen látják őket, ahol ugyanolyan demográfiai kihívásokkal küzdenek.
Számunkra a legszomorúbb az, hogy nem tudunk több diplomást, szakképzett munkaerőt nevelni, hiszen a társadalmi mobilitásunk rémesen legyengült, iskoláink a PISA-teszteken nem teljesítenek fényesen még régiós vetélytársainkhoz képest se, pláne nem Nyugat-Európa országaihoz viszonyítva. Büszke vagyok, hogy részese lehetek annak a privát kezdeményezésnek, melynek keretén belül olyan hátrányos helyzetű gyerekek felsőoktatási képzését támogatjuk, akiknek különben esélyük se lenne egyetemre járni. A Lánchíd Klub magánemberek összefogása, alapítványunk tucatnyi gyereknek segít, de így is csak egy csepp tudunk lenni egy hatalmas tengerben.
(2.) A klímaváltozás természetes jelenség. Lakóhelyemen, Vácon, a nemrégiben talált jégkori mamutagyar, a tőlünk néhány kilométerre levő ipolytarnóci trópusi leletek, vagy éppen a Kárpát-medencét beborító tenger sónyomatai mutatják, hogy minden éghajlat volt már nálunk. A változás sebessége a baj, amelyet környezetszennyező, átgondolatlan tevékenységünk okoz. Szerencsére még nem jutottunk a (volt) Aral-tó halászainak sorsára, de a csontszáraz debreceni Vekeri-tó azért figyelmeztető jel a számunkra. A nyári szárazság alatt, amikor a Dunát leginkább csak kajak és kenu úsztatására használhattuk, a millió literes kapacitású uszályok, amelyek dízelt és benzint szállítanának, az alacsony vízállás miatt nem tudtak közlekedni. Nemcsak a tankeren szolgálatot teljesítő matrózok, hanem mindannyiunk élete, mobilitása került veszélybe, hiszen tengelyen, teherautókon sziszifuszi munka az országot üzemanyaggal ellátni nagy távolságokból. Szerencsére a Dunai Finomító újra üzemel.
(3.) A robotizáció, mesterséges intelligencia csodálatos világáról már sok-sok éve beszélünk. Ennek ellenére egyelőre nem engedjük az utakra az önvezető teherautót, amellyel megoldódhatna a kínzó sofőrhiány. A külföldi és magyar vállalattulajdonosok sokszor nem bíznak hazánk gazdaságában: nincs elég automatizációs beruházás, amely a fájdalmasan elapadó munkaerőt robotokkal pótolná.
Persze, ebben szerepet játszik a legfontosabb munkaerő-piaci akadály is: nincs elég IT-s, aki kódokat írna, beprogramozná a robotokat.
Ehhez a 3 tendenciához jött az elmúlt két évben az egészségügyi válság, és idén a biztonságpolitikai krach, az ukrán háború. A Covidban elhunyt rengeteg magyar nem elsősorban az állam válságkezelésének gyengesége, hanem a magyar társadalom bitang rossz egészségi állapotának tükre. A magán- és állami egészségügyi rendszerek vetélkedésének igazi vesztese maga a beteg, hiszen mindkét csatornára egyszerűen nincs elég orvos. A Randstad friss felmérése szerint a magyar közepes és nagy cégek kicsivel több mint fele nyújt privát betegbiztosítást, ellátást. Amikor Prágában megkérdeztem, hogy miért nem adunk a magyarokhoz hasonló biztosítást a cseh kollégáimnak is, a csehek marslakónak néztek. Náluk az állami egészségügy magas szinten, gördülékenyen működik, bíznak benne. Minek kéne nekik a magán...?
Mit várhatunk a közeljövőben?
Emlékeztetnék mindenkit, hogy a gázárak zabolátlan rohanása, az ellátási láncok akadozása nem az ukrán háborúval kezdődött, hanem jóval előtte. Tagadhatatlan viszont, hogy a háború, a politikai zsarolás nem tett jót. Amellett hogy mindenki izgul, hogy lesz-e elég gázunk, hazánk ki tudja-e egyenlíteni az oroszok szénhidrogénszámláját, magánemberként be tudjuk-e fizetni az új árat tartalmazó rezsicsekket, vagy a munkahelyünk áldozatául esik-e a magas energiaáraknak, nem szabad elfelejteni, hogy az orosz és ukrán piacok elvesztése is fáj. Ha 20 oroszországi autógyárból 18 áll, az a magyar alkatrészgyárak piacának sem segít. A magyar hadsereg fejlesztése, létszámának növelése, a határvadászok százainak toborzása sem örömteli az üzleti szektor számára, hiszen további, potenciális munkaerő elvonással jár.
A Randstad frissen publikált tanulmánya a különböző iparágak létszámbővülési szándékát mutatja be, és ez a gazdasági várakozásuk egyik tükre. A 337 üzleti vezető 38 százaléka nyilatkozott úgy, hogy létszámban továbbra is bővülni szeretne. Ez már önmagában is szignifikáns változás az év eleji 89 százalékhoz képest, amely, őszintén szólva, teljes nonszensz volt, ismerve a munkaerőkínálatot. A 38% megoszlása nagyon tanulságos.
Ma leginkább az autóipar szeretne bővülni (59%). Az én meglátásom szerint ez csak rövidtávú bővülés, amely annak köszönhető, hogy a mai napig tartó kínai Covid-bezárások miatt a Kína felől érkező alkatrészek megbízhatatlanul áramolnak az autógyárakba, ezért azok közelebb akarják az alkatrészgyártó bázisukat hozni. A rendeléseket a párhuzamos kapacitások megléte esetén ide Közép-Európába összpontosítják. Ha sikerül kiszállítani a felhalmozódott, elmaradt autórendeléseket, akkor viszont a jelentős áremelések és az óvatos fogyasztói magatartás miatt az autók iránti kereslet csökkenni fog, tehát ez a nyomás/igény csillapodhat.
Az IT-szektorról már beszéltünk, itt a cégek 52 százaléka bővülne. Ez évtizedes téma. Véleményem szerint az egész gazdaságunk fejlődésének kerékkötője, hogy nincs elég IT-szakember, aki az automatizációnkat, robotizációnkat leprogramozná, megvalósítaná.
A szolgáltató központok 44 százaléka bővülne, ők állnak a dobogó harmadik fokán. A magyar fizetések felzárkózása a nyugat-európai bérekhez eddig sem sikerült nagyon fényesen, most a forint mélyrepülése miatt azonban a különbség még tovább nőtt. A transzatlanti vállalatok százával, ezrével hozták és hozzák ide hazánkba, Kelet-Európába az állásokat, remélve, hogy sokkal olcsóbb, de sztenderdizált, jobb minőségű szolgáltatást kapnak. Itt már régen nem call centerekről van (csak) szó. A cégek többsége nagy hozzáadott értékű, mérnöki, orvosi, jogi, beszerzési, üzleti kontrolleri feladatokat is ellát, és a többi gazdasági ágból is csábít magához szakembereket. Magas fizetéseket kínálnak, hiszen szolgáltatásuk közel 100 százalékban exportra kerül, amiért dollárt, eurót kapnak. Mivel a fizetések benchmarkja a megszüntetett nyugat-európai, amerikai állások, természetesen sokkal magasabb bért is lehetővé tesz ez a munka, mint a magyar átlag.
A skála másik végén az FMCG (24%) és a kereskedelem (23%) áll. Az, hogy még mindig a cégek negyede bővülne, azt jelenti, hogy ez még (egyelőre) messze nem apokaliptikus helyzet. Drága, néha hiányzó alap- és csomagolóanyagok, energiaárak, ágazati és termék különadók nehezítik pályájukat. Ők azok, akik euróért importálnak és forintért árulnak. Az egyik FMCG vezérigazgató barátom úgy fogalmazott, hogy
lám lassan, akaratunkon kívül bevezettük az eurót, hiszen az alapanyagok, a csomagolóanyagok, az energia, az ipari telephely bérlete mind euróban van fixálva.
Marad a forintos munkabér, de higgyék el, nagyon sok cég gondolkodik, hogyan lehet megkerülni a Munka Törvénykönyvét, és euróhoz kötni a béreket.
Egy élelmiszer-kiskereskedelmi lánc által forgalmazott termékben a becslések szerint az eladási árban immár 6% lesz csak az energia része, tovább lökve az inflációt felfelé. Utóbbi eleinte jótékonyan hatott az árbevételre, hiszen az kevesebb terméket mozgatva is nőtt, mára azonban nemcsak a volumen, de az árbevétel is meginogni látszik, a kereslet visszaesik, és ez elbizonytalanítja az ágazat döntéshozóit.
Az infláció és a fizetések alakulása
A magyar munkavállalók az elmúlt években hozzászoktak a reálbérek növekedéséhez. Kevesen emlékeznek a kilencvenes évek akár 28 százalékos inflációjára, amely elégette a fizetések vásárlóerejét.
Mostanra a bérek emelkedése az árak emelkedése mögött van.
Az jó, hogy a tunéziai nyaralás az inflációs kosár szerint a tavalyi árszint alatt van, de tartok tőle, hogy nem sokan voltunk a tuniszi bazárban ebben az évben, viszont annál inkább bajnokok vagyunk az élelmiszerárak emelkedésében, amely a szárazság, az elszabaduló költségek és a pofátlan árazás egyvelegeként jött létre, a kormány ársapkás politikája ellenére is.
Felmérésünk szerint az év elején még csak a cégek 83 százaléka tervezett fizetést emelni, ami azt mutatja, hogy nem tudott mindenki magához térni a Covid után, de a valóságban 92% emelt. Az első félévben a cégek fele 6 és 10% között emelt, hiszen akkor még az volt a hivatalos inflációs mérték. 22 százalékuk 11 és 20% között növelte a béreket, felette szinte senki. Holott a dolgozói elvárás szerint minden ötödik alkalmazott 20% feletti emelésre számított már az év elején is, 42% pedig 11 és 20 közöttire, amely ugye kb. duplája a valóságnak. Iparáganként az emelés eltérő volt, itt meg kell jegyezni, hogy az autóipar volt a legnagyvonalúbb, hiszen ott a cégek harmada már az első félévben is 10% felett emelt.
De mi a helyzet a második félévben?
A cégek nagyrészt kivárnak, hisznek abban a jóslatban, hogy az infláció visszafordul, bár erre egyelőre kevés jel mutat. Csak 38% emelt, emel az idén másodjára, iparáganként változó módon, de jellemzően 10% alatti mértékben. Meg kell jegyezni, hogy sok cég differenciál a különböző fizetési sávok között, preferálva a fizikai, alacsony fizetésűeket.
| További, idei második béremelést végrehajtók és tervezők aránya | |||||||
| gyártás, termelés | kereskedelem | ICT | üzleti szolg. központok | autóipar | pénzügy és biztosítás | FMCG | |
| nincs további emelés | 52% | 74% | 48% | 56% | 59% | 68% | 59% |
| inflációhoz igazított | 2% | 0% | 4% | 4% | 0% | 0% | 0% |
| 1 - 5% | 13% | 14% | 19% | 20% | 9% | 14% | 24% |
| 6 - 10% | 27% | 11% | 15% | 20% | 32% | 18% | 18% |
| 11 - 20% | 6% | 0% | 15% | 0% | 0% | 0% | 0% |
| >20% | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% | 0% |
| Forrás: Randstad | |||||||
Minden nyolcadik cég egyszeri kompenzációt ad válaszképp az inflációra. Ők azok, akik nem akarják, nem tudják a jövő évet magasabb fizetési szinten kezdeni, vagy növelni a bónuszalapot.
A cégek 21 százaléka adott eddig is kompenzációt a home office-t használóknak: ennek az előnye az, hogy adó- és járulékmentesen lehet ezt a dolgozóknak nyújtani. Most a cégek további 9 százaléka tervezi ezt. Mivel ez a rezsisegítség csak azokra a napokra jár, amikor otthonról dolgozunk, a cégek 7 százaléka minden dolgozó számára tervez rezsikiegészítést, amely eddig szinte nem is létező kategória volt.
A jövő év elején iparágaktól függetlenül a cégek 8% körüli emelést terveznek. A kérdés az, hogy visszatérünk-e az évközi második emelés ritmusára.
Összefoglalva tehát a magyar gazdaság kétsebességesnek látszik:
- a zöldmezős beruházások sok ezer új munkahelyet teremtenek, legyen az autó- vagy akkumulátorgyár. A nemzetközi szolgáltatóközpontok tovább menetelnek.
- A másik oldalon pedig ott vannak a belföldi piacon működő kereskedelmi és élelmiszeripari cégek, a vendéglátás és az energiaigényes iparágak, amelyek közül sokaknak kihívásokkal teli lehet a következő időszak.
Mivel már most is Európa top 5 országában vagyunk, ahol a nyitott pozíciók aránya a legmagasabb az álláskeresőkhöz képest (bár nyilván nem ott és olyan munkaerő elérhető, mint amire szükség van, és jelentős elbocsátások elképzelhetőek), azért hosszan vágtató munkanélküliség esélye egyelőre nem látszik túl nagynak.
EZ ITT AZ ON THE OTHER HAND, A PORTFOLIO VÉLEMÉNY ROVATA.
A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el meglátásait a velemeny@portfolio.hu címre. A Portfolio Vélemény rovata az On The Other Hand. A megjelent cikkek itt olvashatók.
Címlapkép: Getty Images
