
Jelentős nemzetközi befektetési témájú rendezvényre kerül sor a napokban Budapesten, hiszen március 2-án az Osztrák Nagykövetség Kereskedelmi Osztálya (Advantage Austria), az ABA – Invest in Austria, az Ecoplus, a Vienna Business Agency és az Erste Bank Hungary Zrt. közös szervezésében kerül sor az Ausztria, mint gazdasági székhely – Lehetőségek magyar vállalatok számára elnevezésű rendezvényre.
Az ingyenes és minden érdeklődő számára nyilvános esemény célja, hogy a magyar vállalatok számára megvilágítsa azokat a lehetőségeket, amelyeket Ausztria, mint potenciális cégalapítási helyszín tartogat a befektetni, a szomszédos piacon megjelenni szándékozó cégeknek.
A rendezvényen előadásokon ismertetik az osztrák cégalapítás előnyeit és lehetőségeit, a piac jellemzőit, valamint a már megjelent cégek is beszámolnak tapasztalataikról.
Földrajzilag és kulturálisan is közel van
A kérdés azért is időszerű, mert a magyar cégek egyre nagyobb arányban, mind nagyobb tőkével jelennek meg a nyugati szomszédnál. Kétségkívül számos okot fel lehet sorolni, amelyek miatt egy magyar vállalat Ausztriában történő befektetést választhat. Ezek közül a legkézenfekvőbb az ország közelsége:
Ausztria Magyarország mellett fekszik, közúton és vasúton is jól és gyorsan megközelíthető, amely viszonylag könnyűvé teszi egy magyar vállalat számára, hogy Ausztriában terjeszkedjen.
A távolság ráadásul nem csak földrajzi, hanem kulturális értelemben sem jelentős: Ausztria és Magyarország üzleti kultúrája és fogyasztói piaca hasonló, ami megkönnyítheti egy magyar vállalat számára, hogy megértse az osztrák piacot.
Ugródeszka százmillió fogyasztóhoz
Ausztria gazdasága ezen felül stabil, amely kiszámítható környezetet biztosíthat egy magyar vállalat számára, a politikai berendezkedés pedig szintén kiszámíthatóságot jelent.
A nyugati szomszéd jelentheti továbbá az ugródeszkát egy nagyobb lehetőséghez, az Ausztriát, Németországot és Svájcot magába foglaló DACH piachoz.
Az országban való megtelepedés a magyar vállalatok számára hozzáférést biztosíthat mintegy 100 millió potenciális, nagy vásárlóerővel rendelkező fogyasztóhoz.
Az ország egyik fő előnye még a képzett munkaerő jelenléte: Ausztria kellő számú, megfelelően kvalifikált munkaerővel rendelkezik, amely a hazai munkaerőhiány viszonyait ismerve szintén vonzó lehet egy magyar vállalkozás stratégiaalkotói számára.
Ausztria továbbá több nehezen számszerűsíthető, de kétségkívül fontos tényezővel rendelkezik, amely a legkülönfélébb ágazatokban jelenthet előnyt: a társadalmi stabilitás, a tájak szépsége, a tiszta környezet és a bűnözés alacsony szintje mind-mind olyan jellemzők, amelyek a szolgáltató, akár turisztikai cégeknek is kedvezhet.
Fejlett piac, erős mezőny
Természetesen a jó adottságok megléte mellett vannak olyan nehezítő tényezők is, amelyekkel mindenkinek számolni kell, aki megjelenne üzletével az országban. Ilyen például a magasabb költségszint: Ausztriában drágább a megélhetés, magasabbak a bérek, mint Magyarországon, amely egy magyar vállalat számára drágábbá teheti az ausztriai üzleti tevékenységet.
Az országra jellemző a szigorú szabályozás, a törvényi előírások szofisztikáltak, azokat pedig be is tartatják a hatóságok.
Fontos szempont az is, hogy éppen Ausztria előnyei miatt erős a verseny: az ország fejlett gazdasággal és sok befutott vállalattal rendelkezik, amely megnehezítheti egy magyar vállalat számára a belépést erre a már érett és sokoldalúan fejlett piacra.
Számolni kell még a devizakockázattal is: a forint és az euró közötti árfolyam-ingadozások megnehezíthetik a költségek és bevételek előrejelzését és tervezését. Adott esetben szóba jöhetnek még a nyelvi akadályok is: Ausztria hivatalos nyelve a német, amely akadályt jelenthet egy olyan magyar vállalat számára, ahol a menedzsment és a kulcsfontosságú munkatársak nem beszélnek folyékonyan németül.
Bécs és Alsó-Ausztria a legnépszerűbb
Ausztrián belül a magyar cégek leggyakrabban Bécsben és Alsó-Ausztriában alapítanak céget. A főváros előnyei nyilvánvalóak: Bécs a világ második legnagyobb német nyelvű városa Berlin után, mintegy 2 milliós lakossággal, itt él az osztrákok egyötöde, a város adja az ország teljes GDP-jének egynegyedét.
Bécs logisztikai értelemben is kiváló adottságokkal bír: közúton, vasúton is egyaránt jól megközelíthető, igazi régiós központ, repülőtere pedig számos európai és globális célpontra kínál járatokat.
Alsó-Ausztria azonban igazi ipari régiónak számít, a térség az ország legfontosabb feldolgozóipari területe Felső-Ausztriával együtt. Több világpiaci vezető vállalatnak a legnagyobb szövetségi tartományban van termelési telephelye, központja és K+F részlege. A térségben számos iparág jelen van a fémfeldolgozástól a műanyag- és élelmiszer-előállításig, valamint megannyi innovatív start-up vállalkozás is létrejött és sikeresen működik Alsó-Ausztriában.
A régióban fejlett üzleti parkok is vannak, ahol az infrastruktúra, a piaci potenciál és az ipari igények találkoznak. A magyar befektetők számára kedvező lehet az is, hogy két teljesen kiépített üzleti park található Magyarország közvetlen közelében: Bruck an der Leitha és Wiener Neustadt mellett. A térségben olyan ismert magyar vállalkozások vannak már jelen, mint például az Orthosera, a Shopguard, a Metalobox, vagy a Suxess Logistic. Több hotelt működtet Ausztriában az Accent Hotels szállodalánc is.
A magyar cégek tehát már működnek Ausztriában, a nyugati szomszédunknál mintegy 1300 olyan vállalkozás van, amelyben részben vagy egészben van hazai tulajdon.
A magyar közvetlen tőkebefektetés mintegy 280 millió euróra tehető, ez azonban még mindig viszonylag kevés, ha összehasonlítjuk az osztrák cégek magyarországi jelenlétével.
Jó célpont felkészült versenyzőknek
A további magyar befektetések előnyeiben tehát a magyar cégek számára is rejlik lehetőség. „Ausztria egyrészt egy innovatív és dinamikus üzleti helyszín, másrészt azt hiszem, hogy az ország fő előnye a stabilitás, a kiszámíthatóság és a biztonság” – mondta el a Portfolio-nak Birgit Reiter-Braunwieser. Az osztrák Kutatási, Tudományos és Gazdasági Minisztérium befektetési promóciós ügynökségének, az ABA-Investnek start-up cégekért és Közép- és Kelet-Európáért felelős igazgatója hozzátette: „természetesen egy ilyen országban már fejlett üzleti élet működik, komoly versenytársakra kell tehát számítani.
A kellően felkészült és jó stratégiával rendelkező magyar cégek ugyanakkor részesülhetnek az Ausztria által kínált előnyökből, sőt, az ország jó lehetőségeket tartogat a további, német nyelvű területeken való megjelenésben is.
A régiós üzletfejlesztési ügynökségek ráadásul nem csupán ingyenesen nyújtanak információt és tanácsadást, hanem közvetítenek az üzleti ingatlanok és a finanszírozás kérdésében is.”
Bőven van képzett jelentkező
A sikerekre és az eredményes osztrák megjelenésre már most is vannak jó példák.
Innovatív startup ökoszisztémát kerestünk, és Ausztria tökéletesen megfelelt a várakozásainknak, jól illik az általunk képviselt technológiához és üzleti modellhez
– mondta el Julianna Lisziewicz, a Verdi Solutions GmbH alapítója és ügyvezető igazgatója. Mint kifejtette, a legfontosabb előnyök közé tartozik a mesterséges intelligencia és a személyre szabott orvoslás fejlettsége, a transzparencia, a partnerekkel, például az ABA-val, a Vienna Business Agency-vel és az Ecoplusszal kialakított jó kommunikáció és a megbízható üzleti környezet. Utóbbi magában foglalja a gyártást, a jogi feltételeket és a szabályozási gyakorlatot is.
Hasonló előnyöket fogalmazott meg az osztrák jelenlét kapcsán Tar Tamás, a kiberbiztonság területén működő Procyberconsult GmbH tulajdonosa is. „Hatékony piacot és stabil üzleti környezetet találtunk Ausztriában, már a cégalapítás folyamata is nagyon olajozottan zajlott.
Az is kifejezett előny a tudásintenzív ágazatokban tevékenykedő cégek számára, hogy a magasan kvalifikált munkaerő jelen van, több, jól képzett mérnökből tudunk válogatni, nincs olyan égető munkaerőhiány, mint Magyarországon.
Tar Tamás hozzátette: Ausztria jó lehetőséget jelent a továbblépés szempontjából is, ha egy vállalkozás később Németország és Svájc felé szeretne terjeszkedni.
A cikk megjelenését az ABA-Invest, a Vienna Business Agency és az Ecoplus támogatta.
Fotó: Getty Images
Nagy lépés a budapesti békecsúcs felé: ezek a témák kerülhetnek terítékre
Egyeztetett a két kulcsszereplő.
Dollármilliárdos mentőcsomag ellenére is szakad a valuta, hiába a láncfűrészes rendcsinálás
Az amerikai mentőcsomag részletei nem ismertek, de a piac már feni a késeket.
Példátlan szigorítás Oroszországban: már 14 évesen életfogytiglant kaphatnak a gyerekek
Nagyon kemény törvényt fogadott el Oroszország az állítólagos szabotázsok miatt.
Németország diktálja a tervet a magyar vétójog eltüntetéséhez
Egyre komolyabb a feszültség Magyarország és az EU többi tagja között.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
CSOK Plusz: Hogy lehet első lakásszerző egy házaspár, amikor van közös lakásuk?
Hogy lehet az, hogy egy házaspárnak van/volt egy 100 százalékban a tulajdonában lévő lakás, mégis első lakásszerzőnek minősülnek CSOK Plusz szempontjából? Márpedig egyes értelmezések sze
Bértranszparencia: mit jelent a HR számára, és miért kell most lépni?
A bértranszparencia már nem jövőbeli kihívás, hanem a jelen egyik legfontosabb HR-témája. Az EU 2023/970 számú irányelve új korszakot nyit a munkáltatók és a munkavállalók közötti bizalo

Forradalom a konnektorban
Megint mi vagyunk a Nyugat és a Balkán kereszteződése. Nyugatról érkezve nálunk vannak az első lila foltok, keletről haladva itt vannak az első kékek. Egyszeri... The post Forradalom a konnektor

Comcast Corporation - elemzés
Upgrade-eltem a roic.ai előfizetésemet, már API-n keresztül tudok lekérdezni egy csomó adatot (írok majd a tapasztalataimról), és egy tesztelés keretében újra elkészítettem az októberi Top10
Az új világrend játékszabályai kezdenek kirajzolódni
A globalizáció évtizedeit a szuverenitás kora válthatja fel világ vezető think tankjeinek elemzései szerint. A nagy kérdés az, hogy a mindennapjainkat átalakító radikális változás előtt á
Marathon Digital Holdings - kereskedés
Szerdán eladtam a csomagom felét 23 dolláron, ez kb. 60% hozamot jelent. Azóta esik, a maradék hozama már 40% alá ment. Volt előtte pár hír, miszerint már több mint 50 ezer bitcoinja van a
Zsiday Afrikában (HOLD After Hours)
Az e heti vendég Zsiday Viktor, jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod

Maradt a befektetési fokozat: az S&P nem változtatta Magyarország besorolását
Az S&P péntek este (2025.10.10.) nem változtatott Magyarország szuverén adósbesorolásán: maradt a BBB-, negatív kilátással. Külön részletes értékelést ezúttal nem adtak ki. Regős Gá


Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
A garantált veszteség
Feltörhetetlen pénztárcák, elvesztett tízmilliók, fiktív kriptodevizák – új évaddal folytatódik a Préda
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!