
Sokak számára ismeretlen a székhelyszolgáltatói piac területe, számos vállalkozás igyekszik inkább a háttérben maradni. Mit kell tudni ma az iparágról, milyen szereplők működnek a piacon?
Számos székhelyszolgáltató működik a hazai piacon a legkisebb „egyszemélyes” vállalkozásoktól kezdve az olyan nagy cégeken, cégcsoportokon keresztül, mint amilyen a Logosz is. A vállalat mérete nem egyenesen arányos azzal, hogy egyik jobb vagy rosszabb, de az biztos, hogy általánosságban a nagyobb cégek többfajta szolgáltatást, például cégalapítást, könyvelést, adótanácsadást is nyújtanak. A piacon az első és legfontosabb a bizalom megszerzése, az összes jogszabály maradéktalan betartása és az ügyféligények minél szélesebb körű kielégítése. Minél megbízhatóbb egy székhelyszolgáltató, minél nagyobb a földrajzi lefedettsége, illetve minél több, integrált szolgáltatást nyújt, annál több ügyfele lesz. Egy jól felépített szolgáltatási portfólió rengeteg adminisztratív terhet és költséget levehet az ügyfelek válláról.
A közbeszéd sokszor egyenlőségjelet tesz a székhelyszolgáltató és a cégtemető között. Mi állhat a téves következtetés hátterében, és hogyan lehet rácáfolni erre a rossz percepcióra? Hogyan lehet elejét venni a rosszhiszemű ügyfélviselkedésnek?
Egy dolgot mindenekelőtt le kell szögezni: a székhelyszolgáltatás egy teljesen legális, rendkívül szigorú törvények által szabályozott tevékenység, amit a különböző felügyeleti szervek vagy a NAV rendszeresen ellenőriz. Ahogy a világon bárhol, úgy Magyarországon is jelen vannak azok a vállalkozók, akik ki akarnak bújni bizonyos kötelezettségek alól, nem akarják betartani a kötelező jogszabályokat. Ezek a cégvezetők kihasználhatták annak a lehetőségét, hogy a székhelyszolgáltató törvényi kötelezettségeinek eleget téve, a különböző hivatalos értesítéseket helyettük átvette, és a megadott értesítési csatornán elküldte számukra, de azzal már nem foglalkozott, hogy a küldeményekre érkezett-e érdemi reakció. A különböző ellenőrző szervek ezért azt láthatták, hogy bár a küldeményeket átvették, azokra mégsem érkezik válasz. Így eltelhettek akár évek is, közben a cég tulajdonost is válthatott, és gyakorlatilag elérhetetlenné is válhatott a hatóságok számára.
Sajnos számos olyan székhelyszolgáltató volt a piacon, aki hiába látta, hogy például a hivatalos értesítési csatornaként megadott e-mail címről visszapattannak a levelek vagy nem érkezik értelmezhető reakció, mégsem lépett egészen addig, amíg a vállalat fizette a szolgáltatás díját. Nem élt gyanúperrel, hogy valami nincs rendben, és nem fordult a megfelelő pillanatban az adott hatósághoz.

Nálunk ilyen nem fordulhat elő. Az ügyfélszerződéseinkben minden esetben rögzítjük, hogy az ügyfeleknek milyen időintervallumban kell átvenniük a küldeményeinket. A határidő lejárta előtt minél több csatornán, telefonon, e-mailben, személyesen igyekszünk felvenni velük a kapcsolatot, de ha a szerződésben meghatározott ideig mégsem elérhetőek, illetve nem veszik át a küldeményeiket, akkor automatikusan felbontjuk a szerződést, és indokolt esetben jelzéssel élünk a cégbíróság felé. Olyan sem fordulhat elő, hogy valaki csak a székhelyszolgáltatás díját fizeti, és nem veszi át a leveleit, mert ebben az esetben szintén felmondjuk a szerződést, mivel ez a magatartás az ügyfél részéről szerződésszegésnek minősül.
2017-től a jogalkotó – látva a visszaéléseket – több lépcsőben olyan törvénymódosításokat hozott, amelyek jelentősen szűkítik a törvényeket betartani nem akaró vállalkozások mozgásterét. Mit tartalmaznak ezek a jogszabályváltozások?
Az elmúlt években életbe lépett több rendelkezés is, amelyek komolyan szabályozzák a székhelyszolgáltatás tevékenységi körét. Az egyik ilyen a székhelyszolgáltatásról szóló 7/2017. (VI. 1.) IM rendelet, amely szigorú követelményeket, például ügyfélátvilágítást és korlátozásokat határoz meg a szolgáltatók felé. Tavaly február elsejétől a hatóság, az ügyészség, a bíróság, a felügyeletet ellátó szerv, valamint bizonyos szolgáltatók, így a székhelyszolgáltatók is hozzáférést kapnak a tényleges tulajdonosi nyilvántartáshoz. Az intézkedések alapvetően azt a célt szolgálják, hogy bizonyos szereplők naprakészek lehessenek a friss cégadatokról, pontosan tudják, hogy adott cég éppen kinek a tulajdona, hol van a székhelye, változott-e az adószáma, stb. A cégvezetőket kötelezik arra, hogy minden változást jelentsenek be a megfelelő felületen, mert ha ezt nem teszik, könnyen a NAV „feketelistáján” találhatják magukat.
A hatályos törvények önmagukban is elindítottak egy tisztulási folyamatot ebben az üzletágban. Azt láttuk, hogy ezeknek a megnövekedett követelményeknek és az ezzel járó többlet költségeknek nem minden versenytársunk tudott megfelelni, ezért többen megszüntették a székhelyszolgáltatást, és bezárták irodáikat. Mi igyekszünk jó példával elől járni a versenytársaink előtt, amelynek követése segíthet a székhelyszolgáltatás jobb megítélésében. Ennek következtében tapasztaltunk ügyfélszám növekedést is.
Miért vegyen igénybe egy vállalkozás székhelyszolgáltatót? Milyen előnyökre tehet így szert?
A szolgáltatás több alapvető ügyféligényt szolgál ki egyszerre. Számos olyan vállalkozás van, amelynek tevékenységéhez nem szükséges irodát fenntartania, mégsem szeretné, ha az ügyvezető lakcímén lenne bejelentve a cég. Itt sem kell feltétlenül rögtön arra gondolni, hogy ezek a cégek azért választják a szolgáltatást, mert el akarnak bújni. Ha a lakcím egyben a vállalkozás székhelye is, akkor minden hivatalos küldeményt otthon kell átvenni, ami értelemszerűen rendkívül kényelmetlen, mert folyton a lakásban kellene ehhez lenni. Vagy például egy NAV rutinellenőrzés legkomfortosabb helyszíne sem a családi otthon. Az alapszíntű székhelyszolgáltatás ezt a terhet veszi át, hiszen az irodáinkban mindig van, aki átvegye a levelet, és a szerződés szerinti csatornán azt továbbítsa az ügyfélnek. Ezzel a hatóság is elégedett lehet, hiszen van, aki átveszi a küldeményeket, és az ügyfél is, mert nem kell ezzel foglalkoznia.
Ezen felül a nagyobb cégek, mint mi is, tágabban értelmezett ügyféligények kielégítésével is foglalkozunk. Igyekszünk minden olyan segítséget megadni, ami egy vállalkozás elindításához, működtetéséhez szükséges, legyen az a cégalapítás és módosítás, vagy adás-vétel, könyvelés, bélyegzőkészítés, kézbesítési megbízás és az ezekhez köthető jogi- és egyéb szaktanácsadás. A cégügyekhez kapcsolódó szolgáltatásokat kizárólag ügyvédi irodákkal együttműködve bonyolítjuk le, míg a kézbesítési megbízást a velünk szerződésben álló partnercégeinken keresztül végezzük.

Nem szabad elfeledkezni a költségmegtakarításról vagy más anyagi előnyökről sem. Többszáz olyan magyar település van, ahol nincs, vagy nagyon alacsony az iparűzési adó. Ha a székhelyszolgáltató ezek valamelyikén működik, a nála székelő cégek is itt lesznek bejelentve, így nem kell iparűzési adót fizetniük. Bár a mi üzleti modellünk inkább a magasabb hozzáadott értékű szolgáltatásokra épül, az országos lefedettségű, 23 irodánkból álló hálózatunkban egy ilyen település, a Budapesttől pár kilométerre lévő Újlengyel megtalálható. Több olyan székhelyszolgáltató is van, amelyik halmozottan hátrányos helyzetű településeken működik, mert így az ügyfelek számára sok felzárkóztatási pályázati forrás elérhetővé válik.
Mekkora, és milyen iparágban működő cégek számára lehet vonzó a székhelyszolgáltatás?
Azt gondolom, hogy bármely méretű, és bármely iparágban dolgozó vállalat megtalálhatja azt az előnyt, ami miatt megéri a szolgáltatást választania. Egy kisebb, induló cég esetében nagy előny, hogy alacsony költségek mellett nem a lakcímre kell bejelenteni a céget, ami például egy albérlet esetében a főbérlő hozzájárulása nélkül nem is lehetséges. Jellemzően olyan cégek jöhetnek számításba, amelyeknek nincs nagy eszközigénye, nem gyártanak semmit. Ilyenek lehetnek az informatikai cégek, webshopok, kisebb szállítmányozó cégek, stb.
Az induló vállalkozások számára az integrált szolgáltatások is nagyon vonzók lehetnek, egy helyen lehet a könyvelést, különböző jogi és szerződéses ügyeket kezelni, van olyan ügyfélkapcsolattartó, aki átlátja a cég működését. Persze nem lehet elhanyagolni az iparűzési adó mentességet sem, de azt gondolom, hogy ez inkább a nagyobb árbevételű cégek esetében lehet döntő szempont, amelyeknek ez igazán „fájó” tétel a könyvelésükben. A mi ügyfélportfóliónkban is szép számmal akadnak akár több száz milliós éves árbevételű és 6-8 éve nálunk székelő vállalkozások is.
Címlapkép és fotók: Stiller Ákos - Portfolio
A cikk megjelenését a Logosz cégcsoport támogatta.
Újabb járvány tombol az Egyesült Államokban - Az oltás lehet a megoldás
Részletes terv kidolgozását kezdték meg.
Repkednek a milliós fizetések - Ennyit keresnek az NB1-es focisták
A Fradinál a legmagasabbak a bérek.
Irán és Izrael újra csapásokat mért egymásra - Híreink az Irán-Izrael háborúról szombaton
Folytatódtak a rakétatámadások.
Új kémfőnököt kap Európa legnagyobb katonai hatalma, felkapta a fejét a világ
Eddig hazájában is titok fedte kilétét.
Kongatják a vészharangot: az időjárás szörnyű pusztítást végezhet hazánkban, ha ez így megy tovább
Lesújtó képet festenek az előrejelzések.
A közel-keleti konfliktus árnyékában vegyesen zártak az amerikai tőzsdék
Nem volt határozott irány.
A régiós együttműködés lehet Közép-Európa kitörési pontja a töredező világrendben
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket kell megragadnunk. Az egyes nemzetek, politikai és kereskedelmi blokkok közöt
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik 2025. július 1-jétől? Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosít
8 működő stratégia a saját ingatlanhoz
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni lehet. Arról már sokat írtam, hogy minden egyéb híreszteléssel ell
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlá
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére és fejlesztésére kínál támogatást.
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand...
Th
SPB: Komoly változások jöhetnek az amerikai munkaerőpiacon
Enyhe javulást mutat a kínai CPI-adat, azonban az ország továbbra is deflációs nyomás alatt áll. A kereslet mértéke nem éri el a szükséges szinteket, mindenképpen további célzott kormányz

Egyre többen intézik befektetéseiket a mobiljukon (x)

- Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Elszabadult a pokol a Közel-Keleten: ez most már tényleg háború?
- Megdöbbentő igazság derült ki az inflációról: nem az árrés okozta a nagy drágulást
Izrael megsemmisítette Irán legpusztítóbb fegyverét - Elhúzódik a háború?
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?