A népesedési katasztrófa ellenszere: okos családpolitika és robotok

Valójában az elmúlt 200 év demográfiai robbanása volt a drámai, nem pedig a fejlett országokban tapasztalható fokozatos népességcsökkenés a kontinensek nagy részén, ami - a fejlődő közegészségügynek, az egyre magasabb képzettséget megkövetelő, összetettebb szolgáltatásoknak és ipari termelésnek, az egyre magasabb szintű és költségesebb oktatásnak, valamint a poszt-indusztriális, a családtól elváló (állami) szociális-biztonsági rendszereknek köszönhetően - mintegy "természetes" folyamatnak minősíthető, fogalmazott George Friedman, világhírű amerikai geopolitikai stratéga és jövőkutató A következő évszázad (2010) című sikerkönyvében. A termékenységi arányszám 2 alá történő csökkenése ugyanakkor már tartós és visszafordíthatatlan trendet eredményezhet.

Mindezek miatt legitim cél Magyarországon a termékenység emelése (azaz a 2,1-es célszám elérése) egy fenntarthatóbb társadalom érdekében és több figyelmet és lehetőséget kell fordítani arra, hogy a nők általában fiatalabb korban szülhessék meg első gyermeküket a mostani kb. 30 éves átlagéletkorral szemben. A fejlett gazdaságokban mára a gyermekek száma és a családnak, mint termelőegységnek a gazdaságban betöltött szerepe radikálisan megváltozott. Ugyanakkor az is igaz, hogy a gyermekvállalás nemcsak a gazdaság, hanem a kiszámítható, biztonságos időskor záloga is, a családi kohézió és a természetes reprodukció megerősítése mellett.

Mindez akkor marad igaz, teszem hozzá, ha máshol viszont nem brutálisan elmaradottak a körülmények és nem 200 évvel ezelőtti demográfiai folyamatok zajlanak, mint ahogy például Afrika egyes területein tapasztalható (Zöld forradalom - Avagy milyen jövőt hoznak az agrár robotok?). Ráadásul, a világban a mobilitás (migráció) is sokkal könnyebben történik, sőt, egyre nagyobb számban jelennek meg például az un. "klíma-menekültek" is, akiknek talpa alól elfogynak-eltűnnek az országok a természeti katasztrófák és a globális felmelegedés miatt. Így tehát álom marad az, hogy Európa mindentől függetleníteni tudja magát: várható, hogy a Kelet-európai országokat (jobban) sújtó népességcsökkenéssel párhuzamosan a népesség a világon 2000 és 2050 között még mindig folyamatosan és drámaian nőni fog (kb. 12-13 évente közel egymilliárddal), igaz, ennek üteme az előrejelzések szerint 50%-kal fog mérséklődni az 1950 és 2000 közötti időszakhoz képest a közeljövőben. Ezért a migrációs nyomás nemhogy csökkenni, hanem nőni fog, hiszen még 2050 után is további 10%-os ütemben fog gyarapodni az emberiség. Eközben ne feledjük azt se, hogy az EU nyugati része a világon a legmagasabb népsűrűségű, legzsúfoltabb térségek közé tartozik már ma is.

Bár az utóbbi időben javultak a munkanélküliségi és gazdasági mutatók az EU-ban, az egyre elképesztőbb, már-már követhetetlen technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia egyre szélesebb körű alkalmazása olyan trendeket valószínűsítenek 2012 óta (Milyen lesz az ember 2025-ben?), amelyek számos munkakörben és területen az eddig nélkülözhetetlen hitt emberek tömeges alkalmazását kérdőjelezik meg a jövőben (pl. pénztárosoktól a taxisokig, ügyvédjelöltektől a könyvelőkig). Természetesen a fejlődés nemcsak munkahelyeket szüntet meg, hanem újabbakat is hoz létre, azonban az alapvető dilemma mégiscsak az, hogy ezek aránya, száma hogyan is viszonyul egymáshoz (Kikre nem lesz szükség a jövőben a robotok mellett?).

A mindenkori USA elnök részére jelentéseket készítő, jövőkutató think-tank, a patinás National Intelligence Council következtetései szerint 2030 után az lesz a kérdés, hogy a humán munkaerő milyen munkaerő-piaci helyzettel fog szembesülni egy olyan környezetben, ahol a legfejlettebb országok növekedésének jelenleg kicsi esélyei vannak és a robotika a jelenlegi ütemben bővül.

Európa tehát nagyon el van késve: azon vitatkozik, hogy évente hány embert kellene befogadni a fenntartható társadalmi folyamatok érdekében a jelenlegi körülmények és demográfiai előrejelzések (és eltartottsági mutatók) alapján, miközben a Távol-Keleten a hagyományos eszközök, mint például a korábbinál aktívabb családpolitika (új, kétgyermekes-modell Kínában vagy az ingyenes óvodáztatás bevezetése Japánban), a nyugdíjkorhatárok szigorítása, valamint az idősek foglalkozatásának emelése mellett a robotika és az automatizáció kap főszerepet.

Abe Shinzo japán kormányfő 2016 végén bejelentette, hogy

a robotika lesz az egyik legfontosabb válasz a demográfiai problémákra, mivel a japán népesség várhatóan egyharmaddal(!) csökken a következő fél évszázadban.

A bejelentés alapján a cél az, hogy megnégyszerezzék a robotika iparát, ugyanis egyértelművé vált, hogy Japán nem a bevándorlással kívánja kiváltani a dráguló, hiányzó munkaerőt. A 2015-ben elfogadott, átfogó "Új Robot Stratégia" alapján a mezőgazdaságtól és az élelmiszeripartól kezdve az egészségügyi szolgáltatásokig célzott kutatásokat és fejlesztéseket terveznek, ami alapján 2020-ig mintegy 20 milliárd dolláros beruházást szeretnének elősegíteni ezen a téren. Ennek érdekében a japán kormány Kanagawa körzetben egy Nemzeti Stratégiai Robotikai Speciális Zónát hozott létre, ahol gyakorlatilag a jövő szociális és egészségügyi "munkásait" fogják előállítani, közel 400.000 hiányzó ápolói munkakör betöltésére.

Mindezekre tekintettel meggyőződésem szerint bármennyit is fejlődjön a technológia, keresletre és fizetőképes utánpótlásra (fogyasztókra) mindig szükség lesz. Ennek jövője is érdekesen alakulhat: érdemes lenne ugyanis megvizsgálni azt is, hogy egy humanoid robotokkal működő társadalomban pontosan ki minősülhetne fogyasztónak, illetve az embereket helyettesítő robotok szükségletei egyben fogyasztói keresletként jelenhetnek-e meg, tartósan növelve a GDP-t. Azaz vajon ezek a "mesterséges emberek" a csökkenő emberi népesség mellett statisztikailag befolyásolhatják, mi több: mintegy közvetve mérsékelhetik-e a demográfiai csökkenés változóját a GDP és a termelékenység vonatkozásában? Ez azért lehet nagyon fontos kérdés, mert egy adott ország gazdasági teljesítménye és világpiaci súlya eddig nagymértékben a fogyasztói népesség számán, arányán (is) múlott. És miért kellene erre odafigyelni? A jelenlegi, 2025-ig terjedő előrejelzések alapján az újabb robotok akár 30%-kal is növelhetik az egyes iparágak termelékenységét, közel mintegy ötödével csökkentve a munkaerőköltségeket, elsősorban az USA-ban, Kínában és Németországban. És azt sem szabad elfelejteni, hogy a vezető ázsiai országok (Kína, Korea és Japán) ötször annyi robotot gyártottak eddig, mint a vezető EU-s tagállamok (Németország, Olaszország, Franciaország) együttvéve!

Mindezzel párhuzamosan - részben a fogyatékosságok és sérülések kezelése, azok (re)habilitációja révén - egyre több olyan tudományos áttörés következett be a közelmúltban, amelyek már az "egészséges" embereket feljavíthatják, fejleszthetik, ami viszont elvezethet a Homo sapiens conrectushoz, azaz a fejlesztett emberhez, méghozzá belátható időn belül, számos emberi jogi dilemmát és etikai kérdést felvetve. Ez gyakorlatilag egy újabb demográfiai forradalmat feltételez, ugyanis az új 30-asok nem a 40-esek, hanem talán az 50-esek (vagy akár még idősebbek) lehetnek a jövőben. Kutatási eredmények azt is sejtetik például, hogy a menopauza genetikailag (vagy más módon, pl. mesterséges méh és előre lefagyasztott petesejtek révén, illetve őssejtterápiával) kiiktathatóvá válhat a jövőben.

A lecke tehát fel van adva - mindenkinek.


Lovászy László, az ENSZ emberi jogi, EU-s foglalkoztatáspolitikai szakértője és a Social Futuring Center (Budapesti Corvinus Egyetem) jövőképességi kutatója


(Címlapkép forrása: Shutterstock)

• Címkék:
• népesedés,
• demográfia,
• makrogazdaság,
• robot