Milyen lesz az ember 2025-ben?

Lovászy László, NKE tudományos főmunkatárs

2017. március 11. 10:02

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke március elsején ismertette az Európai Unió megújítására vonatkozó lehetőségeket 2025-ig bezárólag. A most bemutatott úgynevezett Fehér Könyv öt lehetséges forgatókönyvet (laza kereskedelmi szövetségtől egészen az Európai Egyesült Államokig) vázol fel a Brexit utáni Európai Unió lehetséges fejlődési irányairól. Ám 2025 nincs annyira közel, és a világ úgy felgyorsult, hogy érzésem szerint a hosszú távú előrejelzések túlnyomó része gyakorlatilag mehet a kukába.

Pedig a legfontosabb kérdéseket Juncker nem is tette fel. Hogy melyek azok?

EU 2025 és a Homo sapiens conrectus

Megítélésem szerint 2012-ben két alapvető esemény következett be, ami gyökeresen megváltoztatta a perspektívákat.

Az egyik a mesterséges intelligencia egyre szélesebb körű bevezetése. Az Apple által bemutatott Siri már a szolgáltató szektort célozta meg, mint ahogy egykoron a mechanikus gépek a mezőgazdaságot és az ipart.
A másik fontos fejlemény 2012-ben az volt, hogy a genetika forradalma úgy lépett a történelem színpadára, hogy felülír(hat)ja az emberi evolúciót, létrehozva akár egy új törzstörténeti fajt 2050-re: nevezzük csak Homo sapiens conrectusnak, azaz "fejlesztett ember"-nek. Kérdés, hogy ez a fejlemény mennyiben lenne optimális akkor, ha a ma élő generációk elvesztik abbéli képességeiket, hogy a teljesítményük és szorgalmuk, nem pedig az alakított tulajdonságaik miatt érvényesülhessenek és boldogulhassanak. És akkor a vallási és egyéb aspektusokról még nem is beszéltünk.

Demográfia - de tényleg, mire lehet számítani 2050-ig?

Vegyük az egyik, tulajdonképpen a legkiszámíthatóbb folyamatot, a demográfiát, hiszen itt - elvileg - több évtizedes, jól megbecsülhető adatsorokkal rendelkezünk! A jelenlegi előrejelzések szerint 2050-ig a világon kizárólag Afrikában és Észak-Amerikában nem lesz népességcsökkenés, sőt 2030-ra várhatóan az EU lesz a legöregebb társadalom a világon. Magyarország népessége még a legoptimistább esetben is közel egymillióval csökkenhet, pesszimista forgatókönyvek esetén pedig akár több millióval is. Ugyanakkor bármennyit is fejlődjön a technológia, utánpótlásra (fogyasztókra) mindig szükség lesz. Ezért is indult el a sokgyerekes otthonteremtési kormányzati program és az eddigi részsiker sem maradt el: tavaly a magyarok fogyási üteme már 16%-kal csökkent - bár ebben más tényezők is szerepet játszottak. A mélypont egyértelmű volt: a 2011-es népszámlálási adatok szerint Magyarországon a gyermekes családok több mint felében csak egy gyermek élt. Eközben a gyermekvállalási kor folyamatosan kitolódik, egyre jobban közelítve a jelenlegi termékenységi kor felső határát.

Az átlagéletkor az elmúlt évtizedekben folyamatosan nőtt, nőtt azonban a nyugdíjban eltöltött - inaktív - idő is, méghozzá nálunk az egyik legnagyobb mértékben (pl. Franciaország mellett), miközben az első néhány, nyugdíjban töltött év után az emberek jelentős része fokozatosan és folyamatosan leépül. A korábbi és jelenlegi modellek abból indultak ki, hogy továbbra is folyamatosan nőni fog az (inaktív) nyugdíjasok aránya, ez pedig egyre jobban megbillenti az eltartottsági rátát (azaz, hogy hány inaktív jut egy aktív korúra). Ezek alapján nemhogy sok idős (betegebb, fogyatékos) embert, de óriási időskori nyomort és magas adókat vizionálnak még a fejlettebb országokban is. Eközben a világ szegényebbik részén egyenesen népességrobbanás következik be (a következő 15 évben egymilliárddal nő az emberiség). Sok nemzetközi szakmai és civil szervezet ezzel kampányol, de kérdés, hogy ez valóban így lesz-e?

Modern egészségügy - vagy inkább humán fejlesztésügy?

Mi van akkor, ha számos, az idősödéssel összefüggő betegség, fogyatékosság és összességében a testi funkciók egész egyszerűen "kijavíthatóak" lesznek? Nemrég jelent meg egy érdekes bejelentés orosz és svéd kutatóktól, miszerint előre haladott és biztató klinikai teszteken vannak túl egy új, az öregedést jelentősen gátló gyógyszer kapcsán. A SkQ1-nek nevezett szintetikus szer a mitokondriális részt befolyásolja a szervezetben és - állításuk szerint - néhány éven belül akár kapható is lesz a patikákban. A magyar kormányzat a Nemzeti Agykutatási Programba közel 7 milliárd forintot ruház be a következő négy évben, kutatva a fejlett országokban előforduló betegségek mintegy harmadát adó agyi rendellenességeket, amelyek több kiadást emésztenek fel, mint a szív- és érrendszeri betegségek, a rák és a diabétesz költségei összesen. A kutatási projekt - helyesen - nemzetgazdasági érdekként lett azonosítva, hiszen az idősödés egyik legnagyobb kihívása az agyi funkciók és kognitív, mentális teljesítmények romlása. (Emellett én még óriási lehetőséget látok az agykutatás és a mesterséges intelligencia "humanizálása" és összekapcsolása terén is, de ez egy másik írás témája lehetne.)

Ha tehát a jövőben esetleg nem lesz szükség a jelenlegi mértékben a nyugdíjakra, mert a képességek nem fognak oly módon csökkenni, romlani, mint eddig, akkor gyakorlatilag az inaktivitás mai jelentőségét elveszti a társadalmi alrendszerek és elosztás tekintetében. (Más kérdés, hogy az emberek mit fognak dolgozni, mondjuk 85 éves korban? De ne szaladjunk előre annyira!)

Egészségügy és technológia ötvözése: új társadalmi forradalom

Sőt, a modern (re)habilitációs és implantációs (beültetett eszközök) lehetőségeknek vagy nanoméretű megoldásoknak köszönhetően egy 2050-ben élő 70 éves ember talán jobb képességekkel és fittebb kondícióval fog rendelkezni, mint egy mai 30-as. Ekkor dőlni fog az egész előrejelzési konstrukció, hiszen nemcsak az időhöz (korhoz) fűződő viszonyunk fog drámaian megváltozni, hanem a saját gyerekeinkkel kapcsolatos elvárásaink (eltartás) és kapcsolataink (aktivitás) is. Nem beszélve arról, hogy ha a termékenység kapcsán a menopauza és az elégtelen minőségű és mennyiségű spermiumok (Magyarországon kb. 150.000 meddő pár él) is kiiktathatóak lesznek - nos, akkor tényleg minden modell borulni fog. Márpedig ez is egyre inkább elérhető közelségbe kerül különböző módon (hatékonyabb lombikprogramok, mesterséges méh kifejlesztése, stb.), ami jelentős mértékben át fogja rendezni a gyermekvállalási szokásokat világviszonylatban. (Ne legyenek kétségeink: nem az 5-6%-nyi európai fogja ezt a trendet meghatározni). Az Egyesült Királyság - a kontinens többi országaihoz képest - jóval liberálisabb szabályozással bír a humángenetikai kutatások és terápiák terén, ami idővel akár komoly versenyelőnyhöz is juttathatja az országot ezen a téren. Jó példa erre a háromszülős gyermekek világrajövetele, de ide lehet érteni a mesterséges módon (ivarsejtek nélkül) létrehozott embrió létrehozásának minap, a Science hasábjain publikált lehetőségét is.

Amennyiben hosszabban elnyújtható gyermekvállalás válik lehetővé, akkor egy maitól sokban különböző gyermeknevelési hozzáállás és gyakorlat is megvalósulhat, azaz egy-egy gyermekre több idő és figyelem juthat. (Egy friss, mintegy 5000 fős mintán alapuló egyetemi kutatás azt támasztotta alá, hogy gyakran a legidősebb gyermek a legintelligensebb több, viszonylag egymáshoz közeli időben született testvér esetében, mert arányaiban - elvileg - rá jut(ott) a legtöbb szülői figyelem.) Sőt, az oktatási infrastruktúra és humánerőforrás gazdálkodás is egyre tervezhetőbb és kiszámíthatóbb lehet akkor, ha a nők életük nagyobb részében folyamatos(abban) tudnak gyermeket vállalni, szemben a mostani helyzettel, amikor a kb. 80 évből hozzávetőlegesen 55 év azonnal "kiesik" ebből a szempontból.

Világ(gazdaság) és a munkaerő-piaci szükségletek átalakulása - fogalmunk sincs, hogy mi lesz

Vagy nézzük az előrejelzések gazdasági oldalát, azaz a termelékenység esetét! A McKinsey nevű, patinás elemzőcég szerint 1850 és 1910 között évente 0,3%-kal nőtt a termelékenység. Ez gyakorlatilag a Nyugat fénykorát jelentette a nagy földrajzi felfedezéseknek (is) köszönhető gazdasági (területi és intenzív) expanzió időszakával, ideértve a (gazdagodó) népesség növekedését is. 2015 és 2060 között évente akár másfél százalékkal is nőhet a termelékenység, ami 3-4-szeres sebességet jelenthet az első ipari forradalomhoz képest. Eközben a világ népességének növekedése 2100-ig várhatóan folyamatos lesz (egészen a mostani 7,5-ről 11 milliárdig), hacsak egy (a létező szinte összes antibiotikumnak ellenálló) és egyre nagyobb eséllyel felbukkanó szuperbaktérium, vagy egy kiterjedt fegyveres konfliktus nem szedi tömegesen az áldozatait. Őszintén szólva az előbbinek jóval nagyobb az esélye, ahogyan az amerikai indiánok túlnyomórészt a konkvisztádorok által behurcolt betegségekben és fertőzésekben pusztultak el; avagy a spanyolnátha is több ember ragadott el, mint az első világháború harci cselekményei összesen. Sőt, a XXI. században a fejlettebb országokban jóval több ember hal meg évente elhízottság és a cukorbetegség szövődményeiben, mint fegyveres konfliktusok által, amire egyébként eddig még nem volt példa az emberiség történelmében.

Valóban nehéz eligazodni a különböző trendeken, mert a Nemzetközi Valutalap szerint a fejlett gazdaságok elöregedésének jelenlegi kompenzálásához nyolcszoros növekedésre lenne szükség a bevándorlók számában, miközben kérdés, hogy a robotika eddigi (az iparban és a mezőgazdaságban zajló) és várható fejleményei alapján ez mennyiben megalapozott. (Lásd bővebben a foglalkoztatáspolitikai elemzéseimet a korábbi cikkekben itt és itt.)

Vajon tudunk-e 10-35 évre előre nézni? Nem.

No, de térjünk vissza az alaptételhez, miszerint összességében a nagyon hosszú távú, jövőbeli trendek kapcsán mindig az a legnagyobb kihívás, hogy beazonosítsuk, hogy mi magunk egyáltalán hol vagyunk azon a bizonyos idővonalon. A 2050-ig tartó bő 35 év nagyon hosszú idő, csak emlékeztetőül: 1980-ban Moszkvában olimpia volt és szovjet csapatok állomásoztak Magyarország területén. Senki sem tudta volna elképzelni a mai társadalmi viszonyokat és történelmi körülményeket. (Bár pont akkor választották meg Ronald Reagan-t is, aki a Trump elnököt támogató szavazóbázis egyik legnagyobb ikonja.) De még 10 év is hatalmas idő, ha csak a technológiát és az abból fakadó szingularitást nézzük: az első ikonikus iPhone csupán egy évtizede jelent meg.

Ráadásul hajlamosak vagyunk a közelmúlt eseményeit lineárisnak tekinteni, vagyis nem érzékeljük az esetleges exponenciális robbanásokat, hiszen nap, mint nap benne élünk és nem látjuk azt, hogy most valami másról van szó. Én úgy gondolom, hogy arra kell figyelni, hogy a legtermelékenyebb vállalkozások hol tartanak ma, mert akkor azt fogjuk hozzávetőlegesen látni, hogy körülbelül 20 év alatt mi válhat a mindennapok részévé.

Ha pedig abból indulunk ki, hogy a legfrissebb előrejelzések szerint a jelenlegi kutatási és innovációs eredmények alapján a következő időszak technológiai fejlődése a XIX. századi ipari forradalomban tapasztalt fejlődés többszöröse is lehet, akkor nagyjából lehet érzékelni, hogy milyen változások elé nézünk. És ebben a kalkulációban nem foglalkoztunk még a mesterséges intelligencia és a kutatási célokból tenyésztett emberi mini-agyak szintetizáló (vagyis több felfedezést is összekapcsoló) erejével se, amik olyan újabb felfedezésekhez vezethetnek, amelyeket az emberiség összes tudós koponyája se tudott volna elérni eddig.

Mindezek alapján érdemes maradni a 10-20 éves időtávnál a tervezés szintjén, mert még az is soknak bizonyulhat, ha pontos előrejelzéseket akarunk készíteni. Ráadásul ez legalább még belátható távon belül van - és ebből a szemszögből nézve például egyáltalán nem biztos, hogy (kompetitív előnyei okán) az Egyesült Királyság a vesztesek közé fog tartozni, ha egyáltalán tényleg elhagyja az EU-t 2019-ben.

Higgyék el, aki ma azt állítja, hogy meg tudja mondani, hogy mi lesz 2050-ben vagy akár 2025-ben, az sarlatán, ugyanis a technológia a XXI. században minden képzeletet felülmúlóan fog fejlődni.

Biztos erkölcsi alapzatok és morális kapaszkodók nélkül elképzelhetetlen, hogy megfelelő és megnyugtató válaszokat kapjunk a saját jövőnket illetően - és egy perc vesztegetni való időnk sincs. Ezért szorgalmazom emberi jogi szakértőként is, hogy kezdődjenek meg egy olyan nemzetközi egyezmény kidolgozásának az előkészületei, amely ezekre a kérdésekre is megkísérelhet valós válaszokat adni.

Lovászy László (Ph.D.)
ENSZ szakértő és európai parlamenti foglalkoztatáspolitikai tanácsadó