Gazdaság

Itt egy új élelmiszer áfa?

Még a 2012-es költségvetést megalapozó salátatörvénybe került be a törvénymódosítás, ami bevezeti az ún. élelmiszerlánc felügyeleti díjat. Ez alapján az élelmiszerlánc meghatározott tagjai a nettó árbevétel 0,1%-át fizetik. A szakértő szerint ez a többletteher egyértelműen a fogyasztást fogja terhelni, s az EU statisztika is a forgalmi adók között fogja elszámolni. Forgalomarányos jellege miatt - nem tekinthető a minőségvizsgálati szolgáltatások árának, és még aggályos is lehet.

Méretes lett a februári költségvetési hiány (3.)

A Nemzetgazdasági Minisztérium előzetes adatai szerint 393,9 milliárd forintos hiánnyal zárta a februári hónapot a költségvetés, az elmúlt 10 évben ennél csak tavaly volt nagyobb a februári deficit. Az év első két hónapja alatt pedig -286 milliárd forinton áll az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt egyenlege. Vagyis két hónap alatt összejött az egész évre tervezett hiányelőirányzat (576 milliárd forint) 50 százaléka.

Huszonöt hónapja bővül a foglalkoztatottság az USA-ban

Februárban 216 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az amerikai magánszektorban - jelentette az ADP. A bővülési trend immáron huszonöt hónapja tart, az elmúlt öt hónapban átlagosan 200 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma.

Törvénymódosításokkal reagál a kormány a brüsszeli döntésre

Szűkszavú közleményben reagált a szerdai brüsszeli bejelentésekre a kormány nevében Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő és Giró-Szász András kormányszóvivő. Mint írják, a kormány ma törvénymódosító javaslatokat hagyott jóvá és megküldi azokat az Európai Központi Banknak.

Bevallotta a minisztérium: mégis kiigazít

Szerdán reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium a túlzott deficit eljárás keretében, az Európai Bizottság által kedden kiadott közleményre. Az NGM érvelése szerint nem folyik arról vita, hogy Magyarország tudja-e teljesíteni a három százalék alatti hiánycél tartását. Matolcsy György minisztériuma azt is megemlíti, hogy a kormány "GDP-arányosan mintegy 0,4 százalékos költségvetési kiigazítással fog élni" 2013-ban pótlólagosan.

Meglepte az elemzőket a gyenge januári ipari adat

Meglepte az elemzőket a januári ipari termelési adat, hiszen magasabb termelési szintre számítottak, s bár nem látnak tisztán minden folyamatot, úgy vélik, az idén nem éri el a tavalyit a termelés növekedése. Amint reggel beszámoltunk róla, a tavaly decemberi nagy esést csak részben tudta korrigálni idén januárban az ipar, ami a KSH illetékes szakértője szerint is meglepetésnek mondható.

Eldőlt: új kérésekkel állt elő Brüsszel, egy hónapot kapott a kormány (2.)

Az Európai Bizottság kollégiuma szerdai napirendjén foglalkozott a Magyarországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárásokkal - nyilatkozta Pia Ahrenkilde Hansen, az Európai Bizottság szóvivője a déli sajtótájékoztatón. Ezek szerint két kérdésben (adatvédelmi hatóság függetlensége és bírák nyugdíjkorhatára esetében) új szakaszába lép a kötelezettségszegési eljárás, a jegybank függetlenségének kérdésében viszont nem. A kormány egy hónapot kapott az Európai Bizottságtól az újabb válaszok megfogalmazására. A sajtótájékoztatóval egy időben megjelent az Európai Bizottság hivatalos közleménye is.

Tiszta energia Magyarországon is - Zöldbe borul az ország?

Ahogy az sok nyugati "vívmánnyal" kapcsolatban már korábban tapasztalható volt, a zöld energiabeszerzés lehetősége is elért hazánkba. Mind lakossági, mind vállalati körben elérhető már a tiszta energia ellátás Magyarországon, de várhatóan nem fog zöldbe borulni az ország, és nem csak a fizetőképes kereslet hiánya miatt.

Kimondták: nem lesz itt semmilyen egyezség az IMF-fel

Hacsak a piac ki nem kényszeríti a megállapodás megkötését, nem lesz semmilyen megállapodás - véli Peter Attard Montalto a legutóbbi magyarországi fejleményeket értékelve. A Nomura londoni közgazdásza szerint a kormány szándékai egyértelműnek tűnnek: nem akar megállapodni az IMF-fel és az EU-val, ha ezt el tudja kerülni. Egyre többen ismerik fel a kormány taktikázását, a kérdés csak az, hogy mikor kezdenek aggódni emiatt a befektetők. Egyes elemzők ismét azt számolgatják, hogy a magyar állam meddig áll meg a "saját lábán".

Ellentmondó uniós és OECD adatok Magyarországról - Kinek van igaza?

Az OECD tagországok között Magyarországon a legkisebb a nemek közti átlagos kereseti különbség, mindössze 6% - jelentette a szervezet hétfőn publikált jelentésében.
Múlt héten az Európai Bizottság is publikált egy hasonló adatot, amely viszont azt mutatta, Magyarország nem áll valami jól, az uniós átlagnál nagyobb a nemek fizetése közti egyenlőtlenség, 17,6%. Ezzel egyáltalán nem vagyunk elöl, 15 uniós országban is alacsonyabb ennél a különbség, ráadásul az Európai Bizottság szerint Magyarország az egyike azon országoknak, ahol romlott a helyzet. Hogy mondhatnak ennyire mást a szervezetek? Kinek van igaza?

Kiderült, miért estek egyéves mélypontra a jegybank tartalékai (3.)

Január végéről február végére jelentősen, csaknem 2,5 milliárd euróval 34,76 milliárd euróra estek Magyarország nemzetközi tartalékai - tette közzé az előzetes adatot ma reggel a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank Sajtóosztálya összegek megjelölése nélkül azt jelezte, hogy "A devizatartalék csökkenését elsősorban a végtörlesztés és az adósságkezeléssel kapcsolatos tételek — mint például IMF-hitel visszafizetése — okozta". Az alábbiakban bemutatjuk, hogy ez a két tétel együtt kb. 1,6 milliárd eurót magyarázhat a februári tartalékcsökkenésből.

Csak kicsit tudott szépíteni januárban az ipar (2.)

A decemberi 7,3%-os hanyatlás után januárban csak 2,1%-kal tudott újra növekedni havi alapon (szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazítva) az ipari termelés volumene - közölte ma reggel a Központi Statisztikai Hivatal. Éves összevetésben a decemberi 6,9%-os növekedési ütem 2,7%-os esésbe váltott a munkanaphatástól megtisztított index szerint, amely 2009 ősz óta a legnagyobb volumencsökkenés a magyar iparban.

545 kórházi ágynak már biztosan vége

Javában folyik az egészségügyi ellátórendszer átalakításának előkészítése. Több mint ötszáz kórházi ágyat szüntet meg a kormány a fővárosi központú egészségügyi térségekben - írja a Népszava szerdai számában a birtokába került tervezetre hivatkozva. Ellenzéki képviselők szerint "életveszélyes és szakmailag indokolhatatlan átalakításokat tervez" a kormány.

Kiszivárgott: tovább gyűrűzik a svájci jegybankbotrány

A monetáris politikai döntések időpontjához feltűnően közel vittek véghez devizapiaci tranzakciókat a svájci nemzeti bank egyes döntéshozói - írja a Reuters a KPMG vizsgálatára hivatkozva, amit Philipp Hildebrand elnök botrányos távozását követően folytattak le az intézménynél.

Brüsszel fél évet adott a magyar kormánynak

Az Európai Bizottság elfogadta azokat az ajánlásokat, amelyeket Magyarország számára fogalmazott meg annak érdekében, hogy a kormány tartsa a költségvetési hiánycélt 2012-ben - olvasható a Bizottság kedd délután megjelent szűkszavú közleményében. Az Európai Unió konkrét határidőt is megszab a szükséges költségvetési intézkedések megtételére a Magyarország ellen folyó túlzott deficit eljárás következő szakaszának keretében.

Chipsadó az egész világban?

A kalóriadús üdítőitalokra (köztük a kólára) és az ugyancsak hizlaló, silány minőségű ételekre (junk food) kirótt különadóval vetne véget az egészségtelen táplálkozásnak a gazdag országokban az ENSZ táplálkozási jelentéstevője, Olivier de Schutter, aki megtiltaná azt is, hogy az agráripar levonhassa adójából a zsírban, cukorban és sóban gazdag készételek széleskörű reklámozásának költségeit.

Meghaladta az EKB mérlegfőösszege a 3000 milliárd eurót

Múlt héten 3020 milliárd euróra nőtt az Európai Központi Bank mérlegfőösszege, ami bő 30 százalékkal nagyobb, mint a teljes német gazdaság. A mérlegfőööszeg felduzzadásában szerepet játszottak a rendkívüli jegybanki hitelek, kérdéses azonban, hogy milyen árat kell majd fizetni ezért.

Csúszik a kormány hirtelen összeállított csomagja

Nem lesz elég a két héttel ezelőtt kihirdetett költségvetési intézkedéscsomag ahhoz, hogy 2013-ban az EU által elvárt 3% alá csökkenjen a hiány - tudta meg a hvg.hu a döntés-előkészítésre rálátó kormányzati forrásból. A minisztériumok nem álltak még elő saját elképzeléseikkel, ezért csúszhat is a megvalósítás.

Lassabban ketyeg a japán adósságbomba

Az európai adósságválság kedvezőtlen hatásai Japánban is érezhetők. Az elmúlt hetekben jelentősen nőtt a japán csődkockázati mutató, ami valószínűleg az előttünk álló időszakkal kapcsolatos bizonytalansággal indokolható. A japán gazdaság súlyosan eladósodott, mégis kevesen tartanak attól, hogy odáig fajulnak a problémák, mint Európában.

Magyarország nem tanult - Védtelenebb a munkaerőpiac

A munkahelyi egyenlőtlenségek jelentősen növekedtek Európában a globális gazdasági válság eredményeképpen, és ez a jelenség folytatódni fog, ahogy egyre több ország vezet be megszorító intézkedéseket és munkaügyi reformokat, állítja a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (ILO) által kiadott tanulmány. Az ILO szakértője szerint, ha ki akarunk lábalni a válságból, az egyenlőtlenségeket kell csökkenteni, amely egyenlőtlenségek magát a válságot is okozták. Magyarország számára konklúzió, hogy nem tanultunk a válságból, a munkaerőpiacot támogató intézmények és stabilizátorok még gyengébbek lettek, mint a válság előtt. A szakértő szerint a minimálbér-emelés akkor gond, ha váratlanul történik, és mértéke túl nagy.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyar üzletlánc saját márkás terméke is felkerült a szégyenlistára
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.