Gazdaság

Hamecz: az inflációra figyel az MNB, "normál" kamatemelés lehet hétfőn

"Az egy ritka eset, hogy a hitelminősítő nemcsak, hogy leminősít egy országot, hanem azt mondja, hogyha így folytatódnak a dolgok, akkor a következő lépés is negatív irányú lesz" - jelentette ki Hamecz Isván, a Magyar Nemzeti Bank igazgatója a tegnapi MTV-műsorban. Mint ismert, az S&P úgy minősítette le "A-“-ról a magyar deviza államadósságot, hogy a kilátás továbbra is negatív maradt. A szakértő szerint az S&P egyértelműen arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy a múltbeli elnéző magatartás nem fog folytatódni, most már tényeket vár a kormánytól és nemcsak ígéreteket. Véleménye szerint "a hitelminősítőknek valószínűleg évekkel ezelőtt le kellett volna minősíteni az országot", de megvárták a csomagot, ami csalódást okozott.

S&P-reakció Veres kijelentésére

A tegnapi S&P-leminősítés a múltra vonatkozott, a lépés oka pedig elsősorban a bejelentett 8%-os hiány volt, nem az új intézkedések - kommentálta tegnap délután a leminősítést Veres János pénzügyminiszter. Az MTV Este című műsorában a Kai Stukenbrock, az Standard and Poor's igazgatója kijelentette: "nem, a mi értékelésünk a jövőre vonatkozik. Vizsgáljuk persze a jelenlegi helyzetet is, de igyekszünk a jövőre koncentrálni. Ha a dolgok úgy folyatódnak, ahogy most állnak, akkor Magyarország besorolása a következő 6-24 hónapban még rosszabb is lehet." A reakció egyértelmű, az intézmény a jövő alapján hozta meg döntését.

Veres: folyamatos az egyeztetés, jövő héten is lesznek tárgyalások

Veres elmondta, hogy a tárgyalások folyamatosak a hitelminősítőkkel, a jövő héten is sor kerül ilyen egyeztetésekre. Előremutatóan a miniszter nem kívánt semmit mondani, de állította, hogy előzetes információi nincsenek. A miniszter szakmai alapon azt gondolta, hogy a programban rejlő átalakítások olyan változásokat indítanak el, melyek a magyar helyzet megítélését pozitívan kell hogy érintse.

Veres: a leminősítés a múltat tükrözi

A mai napon az S&P "A-" kategóriából "BBB+" kategóriába minősítette le a hosszú lejáratú magyar devizaadósságot. Veres János pénzügyminiszter a döntésről elmondta, hogy az a múltat minősíti. A leminősítés oka elsősorban a bejelentett 8%-os hiány volt, nem az új intézkedések - mondta a miniszter. Veres elmondta, hogy a tényt senki nem vitatja, hogy idén a hiány magas lesz, de ezután radikálisan csökken. A törvényjavaslatok ismertek, a kormány ezekhez ragaszkodik. A strukturális reformok részletei hamarosan ismertek lesznek.

S&P: leminősítve Magyarország!

Leminősítette a Standard&Poor's Magyarországot, a hosszú távú szuverén hitelbesorolás A mínuszról BBB pluszra változott. A kilátás negatív. A hírre azonnal gyengülésbe kezdtek az addig jelentősebb pluszban lévő részvényárfolyamok, a forintjegyzések 271-272 Ft/euró közelébe kerültek. A hitelminősítő szerint a magas deficit sérülékennyé teheti a forintot, amennyiben a folyamatok nem változnak, további leminősítés következhet.

Reuters: hétfőn még nem, de az év végéig valószínű a kamatemelés

A bejelentett költségvetési kiigazítás jelentősen javítja jövőre a gazdaság egyensúlyát, ennek ára azonban a megugró infláció és a gazdasági növekedés lelassulása lesz - vélik a Reuters júniusi elemzői felmérésének résztvevői. Az infláció átmeneti felgyorsulása az MNB hétfői ülésén még nem vezet kamatemeléshez, a következő hónapokban azonban a jegybank a legtöbb vélemény szerint minden bizonnyal a gazdasági lassulás ellenére is növeli majd a forinthitelek költségét.

25 bp-os emelést hajtott végre a svájci jegybank

A várakozásoknak megfelelő, 25 bázispontos kamatemelést hajtott végre a svájci jegybank, melynek következtében a svájci irányadó kamatláb 1.25%-ról 1.5%-ra nőtt.

Beige book: jó vagy rossz?

A FED tegnap kiadott hangulatjelentése szerint a gazdaság továbbra is érdemben nő, bár a dinamika enyhén mérséklődik. Ezzel párhuzamosan rossz hír, hogy az inflációs nyomás erősödik, melyben a költségoldalnak (elsősorban energia) jelentős szerepe van, de a fogyasztás is igen erős. Bár a kamatok emelkedtek, a hitelfelvételi dinamika drasztikusan nem változott.

Gyurcsány: rövid távon forintgyengülést várnak, később aztán erősödés

A magyar kormány rövid távon a forint gyengülésére számít, ugyanakkor a szombaton bejelentett intézkedések végrehajtásával az árfolyam hosszú távon (2008) már erősebb lehet - állította Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Dow Jones-nak adott interjújában. Gyurcsány arra hivatkozott, hogy a konvergencia teljesülésének folyamatában a legtöbb csatlakozó ország valutája felértékelődött, feltehetően a forintra is ez vár. Rövid távon azonban a forint gyengülhet, míg a hitelesség visszaáll, illetve a strukturális reformok első fázisa megvalósul. Ha erre nem számítana a kormány, felkészületlen lenne - mondta a miniszterelnök. Véleményünk szerint a kijelentések elég szerencsétlennek tűnnek azok után, hogy a pénzügyminiszter elmondta, a kormánynak nincsenek árfolyamcéljai. Az ilyen árfolyambefolyásoló kijelentések általában csak zavart okoznak a befektetőknél. Gyurcsány szerint az országnak érdekében áll a stabil és előrejelezhető árfolyam, de ezek a kijelentések a fent idézettek mellett éppen ellenkező hatást érhetnek el.

Hétfőn még kivár az MNB - nem kerülhető el a kamatemelés

A jövő hétfőn sorra kerülő legközelebbi kamatmeghatározó ülésen még változatlanul, azaz 6%-on tarthatja az irányadó rátát a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, a nyár, illetve az ősz során azonban valószínűleg elkerülhetetlen egy mérsékelt kamatemelés - derül ki a portfolio.hu által ma 16 elemző megkérdezésével végzett felmérésből. A szakértők szerint június végén még a jelenlegi árfolyamszint közelében maradhat a forint/euró árfolyam, míg az év végéig - a kamatemelés stabilizáló hatására - mérsékelt erősödés várható.

Vártnál kedvezőtlenebb amerikai inflációs adatok

A várt 0.4%-nak megfelelő lett a havi inflációs adat, míg a maginfláció a várt 0.2%-kal szemben 0.3% lett májusban az Egyesült Államokban. Áprilisban 0.6, illetve 0.3%-os volt a havi pénzromlási ütem. Éves szinten májusban az infláció 4.2%-ot, a volatilis élelmiszer- és energiaárak nélküli maginfláció 2.4%-ot tett ki. Ez utóbbi 2005 februárja óta a leggyorsabb áremelkedési ütem.

Hamecz: jó esély van rá, hogy 5%-ra csökkenjen jövőre a hiány

Jó esély van rá, hogy a GDP 5%-ára csökkenjen jövőre a költségvetési hiány - mondta a Reuters tudósítása szerint Hamecz István, az MNB ügyvezető igazgatója. Az idei évre a tervezett intézkedések mellett a 8% szintén elérhető.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Eljöhet a benzinkutak bosszúja
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.