Gazdaság

Gyurcsány Ferenc: egyelőre több a rossz hír, mint a jó hír (2.)

Gyurcsány Ferenc szerint Közép-Európában meg vannak ijedve az országok attól, hogy vitájuk van egymással, de az európai politika különböző javaslatok alapján, viták során formálódik, és ezekről kell beszélni; a miniszterelnök erről a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt az MTI tudósítása szerint.

Izgalmas délután elé nézünk (USA-előzetes)

A mindennapossá váló elbocsátások miatt februárban valószínűleg több mint 600 ezer ember veszítette el állást az USA-ban. A friss adatokat délután fél háromkor teszi közzé a Munkaügyi Minisztérium.

Kis vigasz az ipari termelésben

Az előző hónaphoz képest - a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított - ipari termelés januárban 2,5%-kal emelkedett. Az adat a várakozásokhoz képest kifejezetten kedvezőnek mondható, bár az összképen így sem sokat javít.

Orbán Viktor: a Fidesz programjába nem illeszkedik a Reformszövetség javaslata

Orbán Viktor szerint a Fidesz programjába semennyire nem illeszkednek a Reformszövetség javaslatai, Fodor Gábor viszont azt mondta, hogy az SZDSZ ott áll a testület javaslatai mögött. A Fidesz és az SZDSZ vezetői is a Reformszövetség tagjaival tárgyaltak csütörtökön, de a két párt teljesen ellentétesen értékelte a javaslatcsomagot - írja az MTI.

Egyre több amerikai veszíti el lakását

36 éve nem látott magasságba emelkedett a negyedik negyedévben a késedelmes jelzáloghitelek állománya az Egyesült Államokban a munkanélküliség növekedése és az ingatlanok leértékelődése következtében - tette ma közzé a Jelzáloghitel Bankárok Szövetsége.

Ma is fénylik az arany

Miközben a részvénypiacok lejtmenetbe kezdtek és az olaj árfolyama is esik, az arany 2.3%-kal értékelődött fel a mai napon, közel 928 dolláron zárta a kereskedést.

Még súlyosabb globális recessziót jósol a Goldman

Lefelé módosította a Goldman Sachs az idei évre vonatkozó globális GDP várakozásait, jelenleg 0.6%-os visszaesést jósolnak a szakértők 2009-re, míg korábban 0.2%-os csökkenést vártak.

Elemzők a régióról: "Külföldi segítség nélkül nem fog menni"

Eltérő hatással van a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság az egyes kelet- és közép-európai országok gazdaságára. Az elmúlt években a viszonylag gyorsan és tartósan növekedő országok, mint Szlovákia, Csehország vagy Lengyelország könnyebben átvészelhetik a nehéz időket, mint a többiek, írták a bécsi WIIW gazdaságkutató intézet (Wiener Instituts für Internationale Wirtschaftsvergleiche) elemzői csütörtökön megjelent, új legújabb prognózisukban az MTI tudósítása szerint.

Felminősítést kapnának a baltiak, ha... (S&P)

Ha gyorsító pályára kerülne Észtország, Lettország és Litvánia euróövezeti taggá válásának folyamata, akkor javulna hitelképességük megítélése, mert csökkennének a folyómérlegükkel kapcsolatos kockázatok, mondta a Standard and Poor's hitelminősítő illetékes elemzője, Frank Gill csütörtökön újságíróknak az MTi tudosítása szerint.

A nemzetközi sajtót is felkavarta a tegnapi "váratlan" közlemény

A kelet-európai régió szerdai eseményei ismét felkavarták a külföldi sajtót, szinte minden vezető gazdasági napilap foglalkozik a régiós felügyelő hatóságok tegnapi közleményé(i)vel. A Wall Street Journal írása ennek kapcsán megjegyzi, hogy a régió összes gazdaságát felkészületlenül érte a válság, egyesek azonban stabilabb lábakon állnak. A Marketwatch szerdai cikke szintén azt hangsúlyozza, hogy térségünk országait eltérő mértékben sújtja a jelenlegi válság.

Ettől függetlenül fontos megemlíteni az Economist múlt héten megjelent számában olvasható írást, ami a "nagyobb" feltörekvő országok kockázati rangsorának felállításával arra keresi a választ, hogy kik a legsérülékenyebbek. A neves üzleti hetilap három mutató alapján készült anyaga szerint Magyarország a második helyet foglalja el a sérülékenység képzeletbeli dobogóján.

"Magyarországnak ezt a leckét egyszer már meg kellett tanulnia "

Kettős versenyhátrányban vannak a magyar vállalatok a régióban: egyszerre kell megbirkózniuk a kedvezőtlen hazai társasági és személyi jövedelemadó rendszerrel valamint azzal, hogy a balkáni országok kedvezőbb adójogi környezetet biztosítanak régiós versenytársaiknak - derül ki a BDO Forte elemzéséből.

Trichet: nem változtatunk az euróbevezetési feltételeken

Nagyon fontosak a stabilitás megőrzése szempontjából az euró előszobájára és az euró bevezetésére vonatkozó szabályok, így fontos az is, hogy azok ne változzanak meg - jelentette ki a mai kamatdöntést követő frankfurti sajtótájékoztatóján az Európai Központi Bank elnöke.

Bajban az amerikai ipar - Nem jönnek új megrendelések

Decemberben a vártnál valamivel lassabban, 1.9 százalékkal csökkent az ipari cikkek rendelésállománya az Egyesült Államokban. A kereslet gyengülése miatt az ipari cikkek rendelésállománya immáron 6 hónapja csökken az USA-ban. A decemberi -3.9 százalékos értéket most -4.9 százalékra módosította a Kereskedelmi Minisztérium.

Sokkal pesszimistább az EKB, mint néhány hónappal korábban

Elsősorban a kereslet gyengülése miatt az eurozóna gazdasági aktivitása továbbra is igen alacsony - nyilatkozta Jean-Claude Trichet EKB elnök a mai döntést követő sajtótájékoztatón. Trichet elnök azon túl, hogy a nagyfokú bizonytalanságot hangsúlyozta ismertette a bank elemzői stábjának legfrissebb gazdasági prognózisát. A decemberben közzétett értékeket jelentősen lefelé módosították, mind inflációs mind növekedési tekintetben.

Kevesebben kértek munkanélküli segélyt az USA-ban - mire elég mindez?

Múlt héten 31 ezerrel kevesebben igényeltek első alkalommal munkanélküli segélyt az Egyesült Államokban, ami kedvezőnek mondható a 12 ezres csökkenést prognosztizáló konszenzushoz képest. A friss adat így múlt héten 639 ezer regisztrált kérelemre csökkent.

Pusztulás után megmentik Ukrajnát (Concorde)

Ukrajna jelenlegi helyzete abban kivételes, hogy az oroszpárti átrendeződésig tartó átmeneti időszakban súlyos nehézségekbe ütközik a nemzetközi intézményekkel történő elemi együttműködés is. Ukrajna megmentése nagyon sok erőfeszítést megér Európának. A nemzetközi mentőakció révén pedig minden bizonnyal meg fog menekülni a teljes összeomlástól - véli Kovács Krisztián, a Concorde elemzője, aki szerint a megmentésnek két feltétele is van: biztosítani kell az ország működéséhez szükséges forrásokat és stabilizálni kell Ukrajna politikai rendszerét. Az alábiakban a Concorde elemzőjének írását közöljük.

Itt az újabb fél százalékpontos vágás - Kíváncsian várja Trichet-t a piac

A várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal 1.5 százalékra irányadó kamatlábát az Európai Központi Bank Kormányzótanácsa. A bejelentést követően a fél háromkor kezdődő sajtótájékoztatóra figyel a piac, ahol Jean-Claude Trichet elnök ismerteti a tanács döntésének hátterét és bank legfrissebb gazdasági prognózisait, illetve utalást tehet arra, hogy a gazdasági kilátások tartós gyengesége miatt számíthatunk-e további kamatvágásra.

"Hatalmas kijózanító pofont kap Magyarország" (Deutsche Bank vezető közgazdász)

"Magyarország a térségben a legfegyelmezetlenebb volt eddig, ám az a véleményem, ez a válság egy hatalmas kijózanító pofon, és mivel nincs más választásuk, keményen fognak változtatni ezen a hozzáállásukon" - fejtette ki álláspontját a Figyelőnek nyilatkozva Norbert Walter. A Deutsche Bank (DB) független elemző és kutató részlegének, a DB Research Group-nak a vezetője úgy látja, hogy a magyar kijózanodásra "fog minket és a többi fegyelmezetlenkedőt kényszeríteni az EBRD, a Nemzetközi Valutalap és persze a nyugati politikai elit".

Egyre közelebb a zéróhoz a brit alapkamat

Az elemzői várakozásokkal összhangban 50 bázisponttal 0.5 százalékra csökkentette irányadó rátáját a Bank of England monetáris tanácsa. Az irányadó ráta az angol jegybank megalapítása óta egyszer sem volt ilyen alacsony. A kamatcsökkentés mellett arról is döntött a jegybank, hogy alternatív eszközöket is bevet a súlyos gazdasági problémák enyhítésére. A vágást a reálgazdasági folyamatok tartós gyengülése indokolhatta.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Az egész világ egyetlen vadászgépről beszél: azt mondják, a legmodernebb európai gépeket győzte le a J-10C
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.