Hírszerzési jelentés: hatalmas sikerről harsog Amerika és Izrael ősellensége
Globál

Hírszerzési jelentés: hatalmas sikerről harsog Amerika és Izrael ősellensége

MTI
Az iráni állami televízió szombaton azt jelentette, hogy Izraellel kapcsolatos stratégiai és "kényes" dokumentumok - egyebek mellett izraeli atomlétesítményekről - kerültek Teherán birtokába.

A televízió részleteket nem közölt arról, hogy az iratok miként jutottak Iránhoz.

Az iráni hírszerző szolgálatok a cionista rezsim birtokában lévő nagy mennyiségű információra, valamint stratégiai jelentőségű és kényes dokumentumokra tettek szert. Ezek között több ezer, a rezsim nukleáris terveire és létesítményeire vonatkozó dokumentum van

- közölte szűkszavúan az iráni televízió.

Irán, amelynek az 1979-es iszlám forradalom óta egyik stratégiai külpolitikai célja a palesztin ügy támogatása, nem ismeri el Izrael államot.

Az izraeli rendőrség és a belbiztonsági szolgálat, a Sin Bét május 20-an közölte, hogy áprilisban őrizetbe vettek két 24 éves férfit, Roj Mizrahit és Almog Atiaszt, akik állításuk szerint az Iráni Iszlám Köztársaságnak kémkedtek. Az iráni televízió ezzel kapcsolatban most azt közölte: a szóban forgó két férfit Izraelben azután vették őrizetbe, hogy az Irán birtokába került iratok már kijutottak Izraelből.

A nyugati államok, élükön az Egyesült Államokkal, továbbá Izrael, azzal gyanúsítják Teheránt, hogy atomfegyver birtokába akar jutni.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök többször is kijelentette, hogy katonai támadást kellene végrehajtani az iráni atomlétesítmények ellen. Irán kitart amellett, hogy nem törekszik atomfegyver birtoklására, de az atomsorompó-egyezményre hivatkozva, amelynek részese, ragaszkodik ahhoz a jogához, hogy polgári célra felhasználja az atomenergiát.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

RSM Blog

Komplex bér-, munkaügyi és HR audit

A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg

Ricardo

Legyünk optimisták!

A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.

Holdblog

Régen minden hosszabb volt

\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A... The post Régen minden hosszabb volt ap

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Számolj háromig és start!

Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.

Ez is érdekelhet