Annak ellenére, hogy a járványhelyzet a gazdaság nagy részét negatívan érintette a 2020-as évben (és utána idén év elején a további lezárásokkal), volt néhány szektor, ami pont, hogy a járványhelyzet miatt jelentős növekedést mutatott. Ilyen szegmens volt például az ingatlanpiacon a logisztika, mely tavaly elsősorban az e-kereskedelem erősödése miatt indult meg felfelé.

A járvány viszont segített beindítani az e-kereskedelmet. Mint az az utóbbi fél évben kiderült, a lendület lezárások nélkül is kitart. A logisztikai szegmens szereplőinek ezt a tartósan megnövekedett igényt kell valahogy kielégíteniük, így nem csoda, hogy rengetegen kezdtek területfejlesztésekbe - többek közt a páneurópai ipari és logisztikai ingatlanok fejlesztésével foglalkozó VGP is.
"A 2021-es év egyelőre több szempontból is rekordévnek ígérkezik, hiszen az e-kereskedelmi kereslet továbbra is jelentős strukturális változáson megy keresztül, ahogy a szektor próbál alkalmazkodni a globális ellátási láncok egyre nagyobb raktár-igényéhez" - magyarázta Jan Van Geet, a VGP vezérigazgatója. Hozzátette, ennek a piaci fellendülésnek köszönhetően a VGP is a valaha volt legjobb eredményeit érte el új bérleti szerződések és építés alatt álló négyzetméterek számában, miközben az előbérleti kiadottsági szint is 80,7% fölött tudott maradni.
A cég az év első tíz hónapjában 16 projektet adott át, amelyekkel összesen 427 000 négyzetméterrel bővült a teljes bérbeadható területének állománya - az év végéig még további 100 000 négyzetméter átadására lehet számítani. A cégnek jelenleg mindent egybe vetve 58 aktuálisan fejlesztés alatt álló logisztikai parkja van, melyek, ha mind befejeződnek összesen 1 619 000 négyzetméterrel fogják bővíteni a vállalat portfólióját.

A VGP további fejlesztéseket is tervez, amit bizonyít a cég nagy mértékű telekvásárlása is. Jan Van Geet elmondása szerint Budapest környékén kívül Bécsben és San Sebastianban is sikerült új területeket vásárolni, miközben a Pozsony körüli, már meglévő parkok is tovább bővültek. A VGP a szerb piacra is belépett, Franciaországban pedig szintén nemsokára lezárul az első akvizíciós tranzakció.
A cikk megjelenését a VGP támogatta.
Címlapkép: VGPark Budapest Aerozone
"Civilizációs eltörlés" fenyegeti Európát - Ez lehet Trump nagy stratégiája
Európának sürgősen változnia kell.
Évszázados hagyományt törne meg Donald Trump, ezen sokan kiakadnak majd
A legfelsőbb bíróság döntésén múlik.
Trump felfegyverezné a szövetségeseit, hogy megakadályozza a fenyegető konfliktust
Kiszivárgott a terv.
Újabb részvénykibocsátásra készül Elon Musk - Tényleg az űrbe rakétázhat a SpaceX
A világ legértékesebb cége születhet meg.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .


