
Az energiaszolgáltató cégeknél egy üzletileg sikeres energiatender nyélbeütése hatalmas előnyt jelentett a vállalkozások számára: a megkötött szolgáltatói szerződések a bérlők számára is költségmegtakarítást biztosítottak, de a bérbeadó cégek számára is előnyös volt, hiszen a stabil fizetőképes bérlő számukra is stabilistást jelentett.
Ma már egy jó időben megkötött szerződés mind a bérlő, mind a bérbeadó számára a piacon maradást jelentheti.
„Annak tükrében, hogy idén keresleti piac alakult ki az energiaszektorban, igen sikeres szerződéskötést tudhatunk a hátunk mögött a tavalyihoz viszonyított 3-5-szörös áremelkedés ellenére is. Most egy jól megkötött szerződés komoly piaci előnyt jelenthet minden cég számára. Az idei évben a kivárás sokba kerülhetett, ugyanis,
aki most sokáig várt, akár 10-14-szeres árat is fizethetett az idei, jövőévi szerződésért”
- mondta a Portfolio-nak Bayer Zsolt, az Inforg Zrt. üzemeltetési vezetője.
A számos irodai hasznosításara bérbeadott ingatlant kezelő vállalat ezért szoros együttműködésbe kezdett bérlőivel, hogy megoldásokat találjanak az új piaci kihívásokra. Az Inforg Zrt. bérlői többnyire kisebb létszámot foglalkoztató kkv-k, amelyek közül – a cég által készített tavalyi felmérés szerint – sokan az utóbbi években a belvárosból költöztek a külső, jellemzően budai (II., III., XI.) kerületekbe, valamint az agglomerációba (Budaörs, Törökbálint). Az ingatlan kiválasztásánál akkor, a legfőbb szempontok a bérleti díj mellett, a lokáció, az iroda elhelyezkedése, parkolási lehetőség, illetve az iroda kialakítása voltak. Ezzel szemben ma már az energiaköltségek, illetve az ezzel kapcsolatos megtakarítási lehetőségek léptek elő fő szemponttá.
Korszerűsítéstől a hidegraktárig
Az ingatlankezelő cégnél első lépésben tájékoztatták a bérlőket, hogy milyen megnövekedett költségekkel kell számolniuk, és ennek megfelelően felmérték, hogy milyen energiatakarékossági lehetőségek adottak:
- korszerűsítés, ahol ez lehetséges
- bérlemény váltás nagyobból kisebbe
- komfort fokozat átgondolása: a közösségi tereken alacsonyabb hőmérséklet, mint az irodákban
- ha a tevékenység megengedi, akkor úgynevezett hidegraktárra váltás, ahol igény szerint leállítható a fűtés
Nagy jelentőséget kapott hasznosítói oldalról az edukációs szerep felvállalása, vagyis a bérlők figyelmének felhívása környezettudatosabb szemléletre, amely most kemény forintokat is ér egyben: például ne menjen a klíma nyitott ablak mellett, ne használjanak világítást üres helyiségben stb.

„Az új gazdasági helyzet újabb kihívások elé állítja a piaci szereplőket. Szoros együttműködés és nézőpontváltás szükséges ahhoz, hogy a cégek átálljanak egy újfajta működésre. Rövid távon az első lépéseink közé tartozott, hogy bérlőink számára elfogadható, új lehetőséget keressünk, legyen az egy kisebb ingatanba költözés vagy épp a komfortfokozat átgondolása. Utóbbi esetében azt javasoltuk, hogy érdemes a közösségi tereket az irodáknál alacsonyabb hőmérsékleten tartani, illetve ha az adott cég vagy vállalkozás tevékenysége lehetővé teszi, a hidegraktározásra váltást. Hosszú távon meglátásaink szerint a környezettudatos megközelítés egy olyan befektetés a cégek számára, amely akár versenyelőnyhöz is juttathatja őket” – tette hozzá Zalatnai Zsolt, az Inforg Zrt. ingatlanhasznosítási vezetője.
A cikk megjelenését az Inforg Zrt. támogatta.
A közel-keleti konfliktus árnyékában vegyesen zártak az amerikai tőzsdék
Nem volt határozott irány.
Donald Trump bevallotta: óriásit tévedett a kémfőnöke Iránnal kapcsolatban
Trump szerint Európa nem tud segíteni az iráni-izraeli konfliktusban.
Trump bemondta, mely országokkal kötheti meg az USA a következő kereskedelmi megállapodásokat
Optimistán nyilatkozott.
Irán egyetlen dologban hajthatatlan, de kész tárgyalni minden fontosabb kérdésről
Az egész régió rendkívül kritikus helyzetben van.
A régiós együttműködés lehet Közép-Európa kitörési pontja a töredező világrendben
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket kell megragadnunk. Az egyes nemzetek, politikai és kereskedelmi blokkok közöt
Atomenergiával a klímaváltozás ellen: lehetőség vagy zsákutca?
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erősen megosztó energiaforrás is újra reflektorfénybe kerül: a nukle
Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik 2025. július 1-jétől? Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosít
8 működő stratégia a saját ingatlanhoz
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni lehet. Arról már sokat írtam, hogy minden egyéb híreszteléssel ell
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére és fejlesztésére kínál támogatást.
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand...
Th
SPB: Komoly változások jöhetnek az amerikai munkaerőpiacon
Enyhe javulást mutat a kínai CPI-adat, azonban az ország továbbra is deflációs nyomás alatt áll. A kereslet mértéke nem éri el a szükséges szinteket, mindenképpen további célzott kormányz

Egyre többen intézik befektetéseiket a mobiljukon (x)
Digitális ugrás a csomagolástechnikában: új dimenziót nyit a Dunapack (x)

- Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Elszabadult a pokol a Közel-Keleten: ez most már tényleg háború?
- Megdöbbentő igazság derült ki az inflációról: nem az árrés okozta a nagy drágulást
Izrael megsemmisítette Irán legpusztítóbb fegyverét - Elhúzódik a háború?
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?