1 millió lakás felújítása jöhet a következő 10 évben

Az elmúlt másfél évben a kormány megalapozta az építőipar jövőjét, először is mentesítette a fogyasztókat a deviza-eladósodottság terhe alól, majd az otthonteremtési programmal lendületet is adott az építőiparnak - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Construma építőipari szakkiállítás megnyitóján szerdán Budapesten, írja az MTI.

Kiderült az outlet üzletek titka - Sokan nem is értik az egészet

Lerántjuk a leplet az outletekbe gyártott termékekről. Kiderült, hogy több érdekes részlet mellett, valóban léteznek olyan divatáruk, amelyeket kifejezetten az outletek árukészletébe állítanak elő a legnagyobb cégek. A hazai outletpiacról, a forgalomról és árazásáról, a polgárjogi szerződések értékéről, a fejlődő országokba áramló ruhabálákról, valamint a bérlők és tulajdonosok közötti feszültségekről beszélgettünk Szebenyi Miklóssal és Imre Csabával, akik a Jones Lang LaSalle társigazgatóiként, az M3 Outlet Center Polgár, valamint a Premier Outlets Center center menedzserei.

Megnyílt a legújabb magyar fejlesztésű pláza

Ma nyitotta meg kapuit a Lengyelország észak-nyugati részén a Lubuski régióban található NoVa Park Üzletközpont, mely a magyar tulajdonú Futureal Csoport és az ír ingatlanfejlesztő, a Caelum Development közös projektje.

Túl drágán áruljuk a lakásainkat

Átlagban 18 százalékos túlárazottság jellemzi a családi házak szegmensét az első negyedévben, míg az országos átlag a teljes használt lakóingatlanok piacán tizenhárom százalék. A fővárosban a használt téglalakások közül a 10 milliós ingatlanok voltak a legkeresettebbek az első negyedévben, a téglaépítésű házak közül Pest megyében a 16 milliós, a nyugati országrészben pedig a 14 milliós ingatlanok iránt érdeklődtek leginkább. A budapesti albérleteknél a 70-80 ezer forintos téglaépítésű lakások a legfelkapottabbak. - többek között ez derül ki az Otthon Centrum új; Lakáspiaci Tanácsadó című kiadványából.

Mitől fenntartható egy város?

Mit jelent a fenntartható város koncepciója? Mitől zöld egy épület? Milyen tényezőkre van szükség, hogy sikeres legyen a holisztikus megközelítésű fejlesztés? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ a HuGBC konferenciája.

Új bérlő a Belle Epoque-ban

A Jones Lang LaSalle segítségével új bérlőt köszönthet a Belle Epoque irodaház. A többek között megújuló energiaforrásokkal foglalkozó SWR Consulting Kft. 283 nm irodaterületre írt alá bérleti szerződést a belbudai irodaházban.

Újabb szomorú negyedév az irodapiacon

A történelmi mélypontra süllyedő budapesti irodapiaci átadások évében is akad azért újonnan elkészülő fejlesztés. 2012 első negyedévében került a piacra a Vörösmarty utcában található IQ Offices, amely mintegy 2353 négyzetméteren kínál A kategóriás irodahelyiséget leendő bérlői számára. Az átadások mellett azonban a bérbeadások is jelentős visszaesést mutatnak az előző évhez képest. A Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF, BRF) közzétette a 2012 első negyedévére vonatkozó irodapiaci adatokat.

Miért Lengyelországba megy a tőke?

Miért Lengyelország a legnépszerűbb, legdrágább ingatlanpiac Közép-Európában? A kérdés egyre gyakrabban mer ül fel, hiszen a nemzetközi tőke szakadatlanul ömlik az országba és a legtöbb nemzetközileg is aktív ingatlanfejlesztő és befektető Lengyelországot tartja az első számú célpontjának. Sőt, a legnagyobb magyar ingatlanfejlesztők is egyre aktívabbak a lengyel piacon. Mi a siker titka? Az egyik legnagyobb német ingatlanfejlesztő, az IVG elemzése erre a kérdésre keresi a választ. Összefoglaltuk, az IVG tanulmánya miben látja a lengyel ingatlansztori titkát.

Új bérlőt keres a Sportmaxba a XII. kerületi önkormányzat

A napokban bezárt XI. kerületi Sportmax gondjai a XII. kerületben lévő testvérintézményt is elérik. Legalábbis erre következtethetünk abból, hogy a XII. kerületi önkormányzat nyilvános páláyzatban hirdeti a Sportmax 2 sportkomplexum bérleti jogát.

Válassz magadnak új lakást a bűnözési mutatók alapján

A nemzetközi trendeknek megfelelően alkotta meg az FHB legújabb ingatlanpiaci termékét, az Otthontérképet, melyet Hürkecz Attila, az FHB Bank Zrt. főmunkatársa mutatott be a sajtó képviselői előtt. Az új termék, az Otthontérkép nem csak arra ad választ, hogy hol található egy ingatlan és mennyi az ára, hanem tiszta képet kaphatunk a városrész nyújtotta szolgáltatásokról, az aktuális mikroszintű lakáspiaci helyzetről, avagy a környék bűnözési adatairól.

Váratlanul bezárt a Sportmax Újbudán

A hétvégén váratlanul kiürítették a Budapest XI. kerületében, a Kőérbereki telepen található Sportmax sportközpontot, írja az Index. A sportközpontot 2006 júniusában adták át, így eddig nem egész 6 évig üzemelt.

Tarlós: 2014 tavaszára befejezhető a 4-es metró

Műszakilag 2014 tavaszára befejezhető a 4-es metró építése, ezért Budapest vezetése rendkívüli lépéseket tett az elmúlt hetekben - nyilatkozta Tarlós István főpolgármester a Magyar Nemzetnek.

Újabb bérbeadások a Prologisnál

Mintegy 18 000 négyzetméternyi logisztikai területet adott bérbe a Prologis a Prologis Park Bratislava területén. A bérbeadás három bérleti megállapodás keretében jött létre.

Kibővül az M0-ás építésének nagyprojektje

A kormány úgy bővíti ki az M0 útgyűrű építésének uniós nagyprojektjét, hogy annak legyen része a meglévő útpálya aszfalt burkolatának a megerősítése is 7,2 kilométer hosszban - az erről szóló határozat a legújabb Magyar Közlönyben jelent meg.

Megújul az Andrássy út - Helyet cserél a bicikliút és a parkolósáv

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn megkezdi az Andrássy út belső szakaszán a forgalmi rend átalakítását. A munkák eredményeként megcserélik a parkolósávot és a kerékpársávot. Az intézkedés célja a forgalombiztonság és a kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása, derül ki a BKK közleményéből.

Irodaházat reorganizált az Indotek

Sikeresen reorganizált egy B-kategóriás budapesti irodaházat az Indotek Csoport és a tulajdonába tartozó Reconcept Kft.

Mezőgazdasági termelés is folyhat az M0-ás tetején - Változik az OTÉK

Egy épületben több funkció - például lakás, iroda és kereskedelem - is lehetséges, a helyi önkormányzatok az országosan előírtnál jóval kevesebb parkolót is elfogadhatnak a fejlesztéseknél - egyebek mellett ezeket a szabályokat is tartalmazza az országos településrendezési és építési követelményekről (OTÉK) szóló kormányrendelet módosítása, amelyről a Belügyminisztérium adott ki közleményt, írja az MTI.

Rendőrségi támogatással rakták ki a Nyugatiból az illegális bérlőket

Csütörtökön - a rendőrség karhatalmi biztosításával - bírósági végrehajtó ürítette ki a Nyugati pályaudvar műemlék épületében azt a több mint 1000 négyzetméternyi területet, amelyet több vállalkozás jogcím nélkül használt, áll a MÁV pénteki közleményében. Az épület helyzete évek óta rendezetlen volt, a vállalkozásoknak régóta nem volt érvényes bérleti szerződése, és hiába voltak jogerős bírósági ítéletek, azok végrehajtását mostanáig fellebbezésekkel és kifogásokkal hátráltatták, írja az Index .

Félmillió magyar lakás áll üresen - Kihalunk a lakásokból?

A 2011-es népszámlálás előzetes adatai alapján Magyarországon az elmúlt 10 évben közel 8 százalékkal, vagyis több mint 300 ezer darabbal nőtt a lakások száma. Mindeközben az előzetes adatok szerint megállapítható, hogy a jelenlegi 4,39 millió magyarországi lakásból mindössze 3,88 millió számít lakottnak, vagyis 500 ezernél is több a hivatalosan "nem lakott" lakások száma.

PR cikk
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?