Európai Bíróság: jó, ahogy van a magyar lakásvásárlási illeték

A lakástulajdon vásárlásához kapcsolódó illetékfizetési kötelezettségre vonatkozó magyarországi szabályok összhangban vannak az uniós joggal - mondta ki csütörtöki ítéletében a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság, írja az MTI.

Tarlós és Kósa megegyezett - Budapest mégsem lesz megye

Tegnap Kósa Lajos alelnök meglátogatott a városházán, rövid idő alatt megegyeztünk, Budapest olyan települési önkormányzat marad, amely települési és területi feladatokat is ellát - jelentette be a Fővárosi Közgyűlés szünetében tartott, rendkívüli tájékoztatóján Tarlós István. A főpolgármester hozzátette: Budapest így egységes város marad, a több kerületet érintő beruházások, feladatok pedig főváros hatáskörében maradnak, de a főváros dönthet úgy is, hogy átad ezekből a kerületeknek. "Köszönöm Kósa Lajosnak, hogy megkeresett, és barátságosan meg tudtunk egyezni, ez azt mutatja, a Fideszben még sincs akkora háború, mint egyesek remélik" - fogalmazott a főpolgármester.

"Meleg" a budapesti kiskereskedelmi piac, de nem "forró"

Az elhúzódó pénzügyi válság következtében Európa kevesebb vonzó ingatlanbefektetési lehetőséget kínált az elmúlt három hónapban, mint az előző negyedévben, ugyanakkor a csökkenő európai kötvényhozamok miatt az ingatlan továbbra is jobb megterülést garantál. Néhány közép-és kelet-európai piac az elmúlt időszakhoz hasonlóan a befektetők érdeklődési körében maradt; ilyen a prágai ipari és a moszkvai retail szektor. A DTZ nemzetközi Fair Value Index elemzése Budapest kiskereskedelmi piacát továbbra is vonzó célpontnak tartja és a meleg piacok közé sorolja.

Állami szállodaláncot épít a kormány

A kormány jelenleg nem tervezi az állami üdülővagyon teljes körű értékesítését, azért ugyanis a jelenlegi ingatlanpiaci helyzetben csak irreálisan alacsony árat kaphatna - válaszolta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Fidesz frakcióvezetőjének írásbeli kérdésére, írja az MTI.

A bérlők igényein múlik, mit fejlesztenek

Igen lassú fellendülésre számíthatunk a jövő évben. Ez azonban sok mindentől függ. Nagyban meghatározza a mikro- és makrokörnyezet, valamint a finanszírozás is.

Jó döntés volt devizahitelből lakást venni?

A devizaárfolyamok a történelmi csúcsokat közelítik, az országot leminősítették, várható az alapkamat emelése. Mindezek természetesen a lakáshiteles családokat is nagyon érzékenyen érintik. A jelenlegi helyzetből nézve gondolhatjuk, hogy rossz döntés volt a devizahitelből finanszírozott lakásvásárlás. Utólag könnyű okosnak lenni - tartja a mondás, és a válság előtti lakáspiaci viszonyokat vizsgálva ez igazolódni is látszik, mivel akkor nem tűnhetett egyértelműen rossz döntésnek a lakásvásárlás devizahitelből, derül ki az Otthon Centrum legújabb tanulmányából.

Plázastopot vezetett be a parlament

Megtiltotta január 1-jétől a háromszáz négyzetméteresnél nagyobb üzletek és bevásárlóközpontok létesítését, valamint a már meglévő kereskedelmi egységek ezt meghaladó méretűre bővítését az Országgyűlés hétfőn - írja az MTI.

Kivégeznék Budapestet - Debrecen lenne a legnagyobb magyar város

Értelmezhetetlen és kezelhetetlen helyzetet, a csaknem 140 éve egységes főváros megszűnését eredményezné azoknak a törvénymódosító javaslatoknak az elfogadása, amelyek szerint Budapest megyévé válna, a kerületek pedig önálló településsé, illetve a több kerületet érintő beruházásokat elvennék a fővárostól - mondta rendkívüli sajtótájékoztatóján Tarlós István főpolgármester.

Újabb bérlő az Airport City-ben

Az Airport City Logisztikai Park első fázisának teljes bérbeadása után a második épületben újabb bérleti szerződést kötött az ABLON.

Kezdik feláldozni nyaralóikat a végtörlesztők

A tapasztalatok alapján nem rázta meg még jobban, az egyébként is a szakadék mélyén pislogó hazai nyaralópiacot a végtörlesztési időszak, legalábbis ami az árakat illeti. A legnagyobb balatoni városokban mindössze 5 százalék körülire tehető azok aránya, akik kimondottan a végtörlesztés miatt keresik fel a közvetítőket. Bár pontos adatok erre vonatkozóan nem állnak rendelkezésre, vélhetően, akik szeretnének élni a végtörlesztés nyújtotta lehetőséggel, azok már vagy elkezdték árulni a második számú ingatlanjukat, esetleg jelenleg nincs ilyen a tulajdonukban, vagy képesek más forrásból előteremteni a szükséges összeget.

Az utolsó szögeket verik a hazai ingatlanpiac koporsójába

A mai Moody's általi leminősítés ténye sok szempontból sajnálatos Magyarország és a magyar ingatlanpiac számára, főleg azok után, hogy a hazai ingatlanpiacot a kormány sem éppen segíti az újabb intézkedéseivel, mint például a "plázastop" törvény. A befektetésre nem ajánlott, azaz spekulatív kategóriába sorolás ténye azonban, mind a lakáspiac, mind a kereskedelmi ingatlanok szempontjából okozhat komolyabb változásokat, annak ellenére, hogy a hazai ingatlanpiac már szinte annyira összement, hogy abba már lassan nem is lehet egy újabbat belerúgni.

Iskolákat árusít ki a főváros

Huszonnégy, az oktatási ágazatban használt ingatlan "ágazati körből való kivonásáról", azon belül tizenöt ingatlan forgalomképessé nyilvánításáról dönthet jövő szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés, írja az MTI.

Újra New York a világ legdrágább kiskereskedelmi célpontja

New York maradt a világ legdrágább kiskereskedelmi célpontja, mert a kereskedők elsősorban a divat fővárosaira fókuszálnak. Noha az eurozóna válsága továbbra is jelentős hatással van a fogyasztói bizalomra, 2011 harmadik negyedévében a bérleti díjak lényegében nem változtak az a CBRE legfrissebb jelentése szerint.

Lakásáradat! - Mit érdemes most megvenni?

Kevés beruházó kezd mostanában lakásépítésbe Magyarországon, a válság kitörése óta gyakorlatilag csak a már meglévő készletből válogathatnának a vevők, de ehhez nem nagyon fűlik a foguk. A befagyott újlakáspiac helyett egyre többen válogatnak inkább a néhány éve átadott épületekben kínált, "újszerű" lakások piacán.

Szerződéseket hosszabbított a Prologis

Több mint 26 000 négyzetméter disztribúciós területről szóló bérleti szerződését hosszabbította meg Budapesten a Prologis.

Eladták a Gresham-palotát

Budapest egyik legexkluzívabb szállodáját, a Gresham Palace Hotel-t Omán Szultánságának vagyonkezelője, a State General Reserve Fund (SGRF) vásárolta meg a Gresco Zrt-től. A Four Seasons Hotels and Resorts a belvárosi szálloda üzemeltetője marad, így a tulajdonosváltás nem érinti a szálloda üzletmenetét, írja a turizmus.com.

Lazulhat a szigor a kínai lakáspiacon

A túlfűtött ingatlanpiac lehűtését szolgáló központi politikák enyhítése legkorábban a harmadik negyedévben valószínű - állítja egy friss egyetemi tanulmány, írja az MTI.

Hatalmas pofon a "plázastop" az építőiparnak

Négy szakmai szervezet aggasztónak tartja a "plázastopot" magában foglaló, a 2012. évi költségvetést megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, mivel az szerintük veszélyt hordoz a gazdaság növekedésére és a foglalkoztatásra nézve, mélyíti a hatodik éve recesszióban lévő építőipar és a kereskedelem válságát, valamint hátráltatja a belső fogyasztás növekedését, írja az MTI.

A budapesti hotelpiac sötét korszaka véget ért

Az idei év második és harmadik negyedévében lelassult a befektetési aktivitás a hotelpiacon az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régióban, de az elkövetkező hat hónapban a legtöbb városban még várhatóan növekedni fog a befektetési kedv, derül ki a Jones Lang LaSalle Hotels legfrissebb elemzéséből, mely a befektetői hangulat változásait elemzi.

Ki épít még plázát? (tudósítás a MAPIC-ról)

Egyetértés van az ingatlanszektor nemzetközi szereplői között abban, hogy a jövőt illetően soha nem tapasztalt bizonytalanság uralkodik. Ez a bizonytalan környezet egyáltalán nem kedvez a kiskereskedelmi fejlesztéseknek, hiszen sem a finanaszírozó bankok, sem a kiskereskedelmi láncok nem vágnak bele könnyen egy új projektbe. A kiskereskedelemre fókuszáló kiállításon, a MAPIC-on egyértelműen a bizonytalanság határozza meg a hangulatot, miközben a fejlesztők a volatilis világgazdasági környezetben is stabil növekedést produkáló feltörekvő országok felé orientálódnak. Tudósítás Cannes-ból, a MAPIC-ról.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők