Keresett kifejezés: arany árfolyam | Találatok száma: 7617 Új keresés

Szakad az olajár

Nemcsak a részvénypiacok, de az olaj árfolyama is megsínyli az amerikai gazdaság növekedésével kapcsolatos aggodalmakat. A fekete arany ma 3%-ot szakadt, melyben szerepe lehet a dollár erősödésének, és az IEA stratégiai készleteinek felszabadítására vonatkozó megegyezésnek. Utóbbi lépés hatására az elemzői kar szinte egyöntetűen az olaj árfolyamának csökkenésére számít, mely a következő hetekben is nyomott (WTI esetében akár 90 dollár alatti)szinteken maradhat.

Kik és hányan választják az árfolyamrögzítést?

Bizonytalan, hány deviza alapú jelzáloghitellel rendelkező adós kéri majd év végéig az árfolyamrögzítést, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői mindenesetre állomány szerinti arányukat 30-40%-ra becsülik. A jegybank ma közzétett inflációs jelentése hangsúlyozza: a résztevők a jövedelemtöbbletet vélhetően inkább fogyasztásra költik majd, és a program révén az alappályánál jóval lassabban csökken majd a devizahitelesek adósságállománya.

Kapkodja a nemesfémeket a lakosság

Az elmúlt évben jelentősen növelte ezüst érme értékesítését az ausztrál verde, a Perth Mint. A növekvő világgazdasági aggodalmak és az inflációs fenyegetés (a legfőbb papírpénzek elértéktelenedése) miatt egyre inkább a nemesfémek felé fordultak a befektetők, akik tömegével kezdtek ezüst és arany érméket vásárolni. Miközben az intézményi befektetők és bankok már csökkentették vásárlásaikat, a kisbefektetők körében továbbra is népszerű maradt a fizikai nemesfém.

Pusztító válság jön a guru szerint

Mielőtt ismét a növekedési pályára állna Amerika, előbb egy pusztító válságot kell átélnie - magyarázta a neves svájci befektető, Marc Faber. A fő problémát, a nagyra nőtt államadósságot, csak jelentős kiadáscsökkentő intézkedésekkel lehet megoldani, amihez viszont egy katasztrófa kell, hogy megvalósuljon. Faber szerint az amerikai részvénypiacok akár további 30 százalékot is eshetnek a jelenlegi szintekről.

Nem okozott meglepetést az MNB - Tartás (Equilor)

A várakozásoknak megfelelően változatlan, 6,00%-os szinten hagyta az MNB az alapkamatot, ugyanakkor az inflációs jelentésből közölt részletekből kiderült, hogy a jegybank pesszimistább a gazdasági növekedéssel kapcsolatban, így lefelé módosította a 2011 és 2012 GDP előrejelzéseit.

Nem okozott meglepetést az MNB - Tartás (Equilor) Nem okozott meglepetést az MNB - TARTÁS

Saját magukat veszik a cégek

A tavalyi évhez képest igen komoly élénkülést mutatnak a vállalati sajátrészvény vásárlások a tengerentúlon, az idei adatokat évesítve 2011-re 569 milliárd dolláros összérték adódik, ami minimálisan marad csak el a 2007-es évi szinttől (602 mrd USD). A szakértők többsége úgy véli, mindez pozitívan értékelhető, mivel arra utal, hogy a cégek bizakodóbbak a jövőbeli kilátásokat illetően. Ha valóban hiszünk abban, hogy a vállalati menedzserek mindenkinél jobb becsléseket képesek készíteni - pusztán amiatt, mert jobban átlátják az üzleti folyamatokat -, akkor a növekvő saját részvény vásárlásokat kedvező jelzésnek tekinthetjük. Pusztán erre vad részvénypiaci vásárlásokat építeni persze nem érdemes, hiszen ez is csak egy eszköz a sok közül a tőzsdei prognózisok készítéséhez. Ráadásul a múltban több alkalommal is fals jelzést adott az "indikátor", ami azt mutatja, hogy a vezetők sem tévedhetetlenek.

Ne idd, csak vedd! - A bor az utóbbi évek sztárbefektetése

Talán kevesen gondolták volna, de az elmúlt évek egyik legjobb befektetése a bor volt, hiszen a minőségi - főként francia - borok vásárlásával az elmúlt években nagyobb hozamot lehetett elérni, mint a kötvényekkel, részvényekkel, vagy akár az elmúlt évtized egyik legsikeresebb termékével, az arannyal. A főként Bordeaux-i minőségi borokból összeállított borindexek az elmúlt 5 év során átlagosan évi 20 százalék feletti emelkedést mutattak, míg az S&P 500 index 0,9 százalékot. Mivel a bor már egyre kevésbé csak egy luxus élvezeti cikk, és mindinkább befektetési eszközként is szolgál, Londonban már létrejött egy bortőzsde, a piacon pedig már számos bor befektetési alapot is találni. Noha a kilátások kedvezőek, részint az egyre növekvő ázsiai kereslet miatt, a bor, mint befektetési eszköz számos sajátos kockázattal rendelkezik.

Nincs döntés görög ügyben, megint rossz a hangulat

A ma hajnalig tartó luxemburgi egyeztetéseken július közepéig elhalasztották az eurózóna pénzügyminiszterei az arról szóló döntést, hogy kifizessék a most futó hitelprogramból esedékes újabb, 12 milliárd eurós hitelrészletet. A cél az, hogy ezzel is nyomást gyakoroljon az EU a görögökre a megszorító csomag elemeinek minél hamarabbi parlamenti elfogadása érdekében. A görögök arra figyelmeztettek, hogy ha nem kapják meg rövidesen a pénzt, akkor csődbe megy azt ország, hiszen nem tudják teljesíteni a nyári államkötvény lejáratot. A most esedékes nemzetközi hitelrészlet kifizetéséről szóló döntés elhalasztása, illetve a Moody's felőli olasz figyelmeztetés ismét mérsékelten negatív hangulatot eredményezett a ma hajnali ázsiai kereskedésben, az euró gyengült, az ázsiai részvénypiacok jellemzően gyengültek és a határidős európai és amerikai indexek is mérsékelt mínuszban járnak.

Csökkenhet, majd újra egekbe szökhet az olajár

Míg a következő napokra sok szakértő az olaj árfolyamának további csökkenését vetíti előre, addig a Shell USA egykori vezetője a hosszú távú áremelkedés fennmaradásáról beszélt. A kuvaiti OPEC delegált szerint a 100 dolláros olajár a termelők és fogyasztók számára is elfogadható érték.

Tömött sorban mennek tőzsdére a cégek - Kezdhetünk aggódni?

Hónapok óta a tőzsdei bevezetésektől hangos a világ, ez pedig azt jelenti, hogy idén 5 hónap alatt az elsődleges részvénykibocsátások összértéke közel olyan mértékű, mint a 2008-as, vagy a 2009-es év egészében. Az IPO-aktivitás fellendülése elsősorban a javuló piaci környezettel (a részvényárak emelkedésével) magyarázható, de fontos megemlíteni a kockázati és magántőke társaságokat is, melyek a válság elmúltával egyre több céget visznek tőzsdére. Sok, tőkepiacokról készült tanulmány kimutatta, hogy a tőzsdei bevezetések felpörgését jellemzően a részvénypiaci hozamok csökkenése követi. A befektetők most a tőzsdék megtorpanásával szembesülnek, egyelőre azonban túlzott aggodalomra még nincs ok, hiszen továbbra is csak korrekcióról beszélhetünk, a hosszú távú emelkedő trend még töretlen. Ráadásul az értékeltség sem mondható feszítettnek, így ez alapján is lehet még tere a részvénypiaci emelkedésnek.

Tovább szakad az olaj

A múlt heti OPEC ülés utáni átmeneti olajár fellángolás már a múlté, hiszen azóta a fekete arany árfolyama közel 10%-ot esett dollárban mérve. Ez alól a mai nap sem kivétel, ahol a WTI és a Brent típusú olaj is 2,5%-kal került lejjebb. Ahogy a részvény, úgy az utóbbi időszakban az olajpiacon is a világgazdasági növekedés miatti félelmek dominálják az árfolyamok csökkenését.

Már 20 százalékot veszített idén a válság legnagyobb nyertese

A Muddy Waters Research június elején a Sino-Forest, Kanadában bejegyzett, kínai erdészeti vállalatról adott ki negatív jelentést, ami a cég árfolyamában több mint 80 százalékos zuhanást eredményezett. A cégben azonban az egyik legnagyobb tulajdonos, a válság legnagyobb nyertese, John Paulson, 9 milliárd dolláros alapja volt, amely június elején már 13 százalékos, év eleje óta pedig már közel 20 százalékos veszteséget gyűjtött össze.

RIMánkodnak a RIM-be fektetők (Equilor)

17%-ot estek az éjszakai elektronikus kereskedésben a BlackBerry okostelefont gyártó Research In Motion (RIM) papírjai, miután a menedzsment a várakozásoknál rosszabb előrejelzésekről számolt be - 9 év óta először -, valamint lehetséges elbocsátásokat helyezett kilátásba, ami a cég nehezebb pénzügyi helyzetéről árulkodik.

RIMánkodnak a RIM-be fektetők (Equilor) RIMánkodnak a RIM-be fektetők

Újabb hatalmas zuhanás az USA-ban

Az európai börzék után az irányadó amerikai részvényindexek is végül 1 százalék feletti mínuszban zártak. A rossz hangulatért elsősorban a görögországi események, és a várakozásoktól elmaradó amerikai makroadatok voltak felelősek. A Dow végül 1,48, a Nasdaq 1,76, míg az S&P 500 1,74 százalékos mínuszban zárt. Eközben a dollár nagymértékben erősödött az euróval szemben, aminek hatására lefelé vették az irányt az árupiacok is.

Védelembe vonulnak az alapkezelők

A szokásos Merrill Lynch alapkezelői felmérés szerint az intézményi befektetők a védelmi állásaik kiépítésén fáradoztak az elmúlt hónapban, erre utal, hogy a részvényalapokban a készpénzarány és a defenzív részvények aránya emelkedett. A hamarosan lejáró Fed likviditásbővítés folytatására nem számítanak az alapkezelők, a legnagyobb kockázatnak az európai adósságválságot tartják, azonban a nemesfémek irányába nem mutatnak nagyobb érdeklődést, hiszen túlértékelt szinteken mozognak az árfolyamok.

Nyugdíjak, devizahitelek: ahogy az új biztosítóvezér látja

Sokak meglepetésére Erdős Mihályt nevezték ki nemrég a Generali-Providencia Biztosító elnök-vezérigazgatójává. Az új pozícióját július 1-jén elfoglaló szakembert tervei mellett arról is megkérdeztük, mit hoz az adó- és nyugdíjrendszer reformja, vagy éppen a devizahitelek árfolyamrögzítése a biztosítási piacon; örök második vagy fekete bárány-e a hazai Generali, és hogy mit kezd megcsonkított nyugdíjpénztárával a biztosító.

Már senkit sem izgat a görög csőd?

Miközben az S&P felőli tegnapi görög leminősítés miatt új történelmi csúcsra emelkedett ma a görög és ír csődkockázati mutató, illetve a 10 éves kötvényhozamok, aközben a részvény-, deviza- és nyersanyagpiacokon úgy tűnik, mintha már "senkit sem érdekelne" a görögök egyre elkerülhetetlenebbnek tűnő csődje. A vezető fejlett részvénypiacok ugyanis emelkednek, az euró a dollárral és a svájci frankkal szemben is erősödni tudott, a csődaggodalmak mellett előszeretettel vásárolt arany pedig egyre gyengébb. Természetesen nem állíthatjuk, hogy a görög ügy már "súlytalan lenne", mindenesetre abba az irányba mutatnak a jelek, hogy változóban a piaci kockázatérzékelés.

Átmeneti ijedtséget hozott a tőzsdéken a görög leminősítés

Három fokozattal a "CCC" kategóriába rontotta tegnap magyar idő szerint este fél 7 körül Görögország hosszú lejáratú adósminősítését a Standard and Poors’s és az új besoroláshoz is további leminősítést valószínűsítő negatív kilátást rendelt. Ezzel Görögország jelenleg a világ legrosszabb adósminősítésével rendelkezik az országok rangsorában. Az S&P közleménye szerint jelentősen tovább nőtt az esélye annak, hogy az ország úgy strukturálja át az adósságát, hogy azt a hitelminősítő csőd eseménynek értékeli majd. A hírre az egyébként sem kifejezetten pozitív nemzetközi befektetői hangulat határozottan romlani kezdett, az amerikai részvényindexek csökkenni kezdtek, az olajár esésbe váltott, amely magával húzta a lejtőn az arany árát is.

Megpihent a medve New Yorkban

Enyhe pluszban kezdték a kereskedést a tengerentúli indexek a múlt heti, sorozatban hatodik mínuszos hetet követően. A jó hangulatot vállalati felvásárlásokkal kapcsolatos hírek fűtik.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.