Keresett kifejezés: hernádi zsolt | Találatok száma: 1048 Új keresés

Új felsővezetők a MOL Magyarországnál

A MOL-csoport teljes magyarországi operatív működéséért felelős, újonnan létrehozott vezetői (COO) pozícióját október elejétől Fasimon Sándor tölti be, Dorogházi Krisztina pénzügyi vezetőként, Pethő Zsolt downstream ügyvezető igazgatóként, Szakál Tamás pedig upstream ügyvezető igazgatóként vezetik a MOL magyarországi leányvállalatát. Mind a négy szakember korábban a MOL-csoportnál volt vezető beosztásban.

Mellőzöttnek érzik magukat az INA igazgatóságának horvát tagjai

Az INA igazgatóságának három horvát tagja rendkívüli ülés összehívását kérte mellőzésük és a kőolajszármazékok eladásának visszaesése miatt - jelentette a horvát közszolgálati televízió (HRT). Az ülést kedden 15 órára hívták össze.

A MOL kompenzálhatna az azeri olajmilliárdokért?

Egzotikusnak mondható helyszínen készül kötvénykibocsátásra a magyar állam, lapértesülések szerint a volt szovjet tagköztársaságot, az olajmilliárdokban gazdag Azerbajdzsánt szeretnénk meghódítani. Az országgal szorosabbra fűznénk gazdasági kapcsolatainkat is, az utóbbi hónapok miniszteri látogatásai az energetikai együttműködések fontosságára irányították a figyelmet. Piaci szereplők körében beszédtéma, hogy Magyarországnak a magas hozamokon túl talán mást is fel kell kínálni egy esetleges azeri kötvényvásárlási gesztusért cserében, az energetikai együttműködésre való törekvés jegyében esetlegesen a MOL érintettségével. A következőkben azt vizsgáljuk meg, hogy a magyar olajcég milyen módon kapcsolódhat Azerbajdzsánhoz.

Hernádi: kikényszerítjük a versenyt

A jelenleg is zajló átalakításokkal a szervezet frissítését célozza meg a MOL, nyilatkozta a cég első embere, Hernádi Zsolt a Figyelőnek. A lépéssel a menedzsment kikényszeríti a versenyt a szervezeten belül, és fontos cél a külföldi munkavállalók befogadása. Ha a közeljövőben a meghirdetett állások harmadát sikerül külföldiekkel feltölteni, az elnök-vezérigazgató már elégedett lesz az eredménnyel.

Havi 60 millió dollárt veszít a MOL a szíriai polgárháború miatt

Szíriában a Mol horvát leányvállalatán, az INA-n keresztül eddig 1 milliárd dollárt ruházott be, és a polgárháború miatti leállás következtében havi 60 millió dollár a vesztesége - mondta Hernádi Zsolt, a Mol csoport elnök- vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában hétfőn.

Nagy szervezeti átalakítás zajlik a MOL-nál

Fennállása óta a legnagyobb szervezeti átalakulás előtt áll a MOL a Népszabadság információi szerint. Egy magyarországi központot állítana fel az olajcég körülbelül ötszáz fős létszámmal, melyben kettéválasztanák a vállalat hazai és nemzetközi tevékenységeit. Az átalakítás költségeit minimálisra tervezik, konkrét megtakarítási célok nem ismertek. Az új rendszer októbertől léphet életbe.

További befektetésekre készül a MOL Kazahsztánban (2.)

További mintegy 250 millió dollárt fektet be a Mol Kazahsztánban, ahol a tervek szerint 2015-ben indulhat meg az az olajkitermelési projekt, amelynek előkészítését a magyar olajipari cég irányítja - mondta Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója a kazah fővárosban az MTI tudósítása szerint.

Órák alatt hatalmasat javult Magyarország megítélése

Váratlan időpontban jelent meg a héten a konvergenciaprogram és az abba ágyazott második Széll Kálmán Terv, majd váratlanul pozitív fordulat alakult ki Brüsszelben a magyar kormány és az Európai Bizottság viszonyában. Az EU/IMF hiteltárgyalások megkezdhetőségéről szóló bejelentés órák alatt hatalmas erősödést váltott ki a magyar piacokon amellett is, hogy nem volt teljesen világos a fordulat háttere. A hitelkeretről szóló tárgyalások jó esetben is még legalább hetekre vannak tőlünk, azok lezárására pedig valószínűleg őszig várnunk kell. Addig azonban bőven lehetnek még izgalmak külföldön például az egyre mélyülő és egyre több aggodalmat okozó spanyol válság miatt.

Több mint felére vágnák a Nabucco költségeit

A Nabucco gázvezeték projekt költségeit 60 százalékkal csökkentik, erről a következő héten dönt a vezeték megépítésére és működtetésére szerveződött konzorcium - számol be az MTI a Financial Times Deutschland (FTD) mai számára hivatkozva.

Szertefoszlott a nagy Nabucco álom

2010 óta folyamatosan jeleztük a Nabucco konzorciumnak, hogy fenntartásaink vannak a projekt bizonyos tényezőivel kapcsolatban - mondta el Hernádi Zsolt a MOL mai közgyűlését követő sajtótájékoztatón. Az elnök-vezérigazgató elmondása szerint mivel ezek nem kerültek meghallgatásra, a MOL úgy döntött, hogy kiszáll a projekt finanszírozásából.

Horvát tagja lehet a MOL fb-nek - Barátkoznak?

Amennyiben a MOL holnapi közgyűlése is rábólint, a Horvátországban számos gazdasági pozíciót betöltő Zarko Primoraccal bővülhet a hazai olajvállalat felügyelő bizottsága. A MOL és a horvát fél kapcsolatának viharos közelmúltjára tekintve sokakat meglephet a lépés, amit elemzők egy gesztusként értékelnek a horvát fél irányába történő nyitásban. A lépés nem vezet majd a MOL és az INA közötti tulajdonviszonyok erősödéséhez, de az elemzők szerint a hazai olajcégnek tovább javulhat a viszonya a horvát féllel.

Lámfalussy Sándor búcsúzik a Moltól

A Mol igazgatósága Lámfalussy Sándor helyett Zarko Primorac-ot javasolja a Mol felügyelő bizottságába megválasztani az április 26-án tartandó közgyűlésen - közölte az olajtársaság szerdán közzétett közgyűlési előterjesztései között.

Hernádi: IMF megállapodás nélkül maradhatnak a különadók

Ha Magyarország nem állapodik meg az IMF-fel, úgy nőnek majd a vállalati különadók rendszerben való bennragadásának kockázatai - mondta Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója a Bloombergnek. Hamarosan azonban nagy valószínűség szerint megegyezünk az IMF-fel.

Horvátországban tovább folytatódik a MOL-vezér elleni vizsgálat

A magyar ügyészségi döntés - amely szerint nem történt bűncselekmény a MOL-INA-ügyben - nem érinti a Horvátországban Hernádi Zsolt ellen továbbra is folyó vizsgálatot - közölte honlapján az MTI tudósítása szerint a horvát államügyészség korrupció és szervezett bűnözés elleni irodája (USKOK).

Kihallgatta Hernádit az ügyészség

November 29-én hallgatta ki tanúként Budapesten a Központi Nyomozó Ügyészség Hivatala a MOL-INA-korrupciós üggyel kapcsolatban Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját - írja az Index a zágrábi Jutarnji List vasárnapi számára hivatkozva.

Lemond Fellegi a miniszteri pozícióról, az IMF-re koncentrál

"Tegnap felvetettem a miniszterelnök úrnak, hogy kezdeményezze a köztársasági elnöki úrnál a felmentésemet" - jelentette ki Fellegi Tamás a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. A nemzeti fejlesztési miniszter ezt azzal indokolta, hogy az IMF-tárgyalásokat ő vezeti, és ezt nem tudja egyszerre összeegyeztetni az NFM vezetésével.

Matolcsy váltaná Hernádit a MOL élén?

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter veheti át Hernádi Zsolt helyét a MOL elnök-vezérigazgatói székében, miután távozik a miniszteri székből - értesült a Népszava.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.