Boldogság vagy boldogulás: az iskolaválasztás dilemmái kisvárosi környezetben

krtk blog A HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont blogja.

Az eddigi kutatások főként nagyvárosi környezetben vizsgálták az iskolaválasztás folyamatát, ahol a választék széles spektruma áll a szülők rendelkezésére. Sokkal kevesebb tudásunk van azonban arról, hogy mi történik olyan kisvárosi, falusi környezetekben, ahol az elérhető oktatási intézmények választéka jóval szűkösebb.

A 2022-23-ban végzett etnográfiai kutatásunkban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy miként írhatók le a dilemma tétjei kisvárosi környezetben Magyarország egy hátrányos helyzetű régiójában. Szakmánk jellegénél fogva mi nem az anyai kétségek lelki aspektusaira vagy a közbeszédben lekicsinylően csak „túlaggódásnak” nevezett folyamat pszichés működésére figyeltünk, hanem arra, hogy miért ruházzuk fel ekkora téttel az iskolaválasztást, és mindezt hogyan alakítják különféle társadalmi, gazdasági és kulturális folyamatok.

Globális harc a boldogulásért

Az iskolaválasztás körüli szülői dilemmák felerősödése nem önmagában álló jelenség, hanem számos globálisan zajló folyamathoz köthető.

• A kutatások szerint a középosztály helyzetének fenntartása bizonytalanabb lett a nyugati világban, hiszen a globális kapitalizmusban egyre fokozottabb verseny folyik az előnyös társadalmi pozíciókért.
• Ezzel párhuzamosan a munka világa is jelentősen átalakult az elmúlt évtizedekben, ugyanis a globálissá váló munkaerőpiaci környezetben a boldogulás többféle készséget és tudást igényel. E felfokozott versenyben éppen az oktatás útján érhetők el az előnyös pozíciók, így az oktatás maga is a boldogulásért folytatott éles verseny kitüntetett terepe lett.
• Mindeközben az oktatási rendszerekben is jelentős változások történtek, úgymint az állami közoktatás leépülése, az oktatási piac nemzetköziesedése és általában az oktatás magánosítása, vagy a fenntartók sokszínűbbé válása. A kiélezett verseny a szülőket lépéskényszerbe hozta, hiszen az oktatási rendszer diverzifikálódó piacán nekik kell kiválasztani azt az intézményt, ami leginkább elősegíti gyermekük boldogulását.

Ezek a folyamatok természetesen más hangsúlyokkal zajlanak a világgazdaságban különböző pozíciót elfoglaló, eltérő társadalomtörténeti háttérrel rendelkező országokban.

Magyarországon például az oktatási intézmények privatizálása nem lett meghatározó irányvonal, de az ún. szabad iskolaválasztás mégis megteremtette az oktatási intézmények „piacát” a rendszerváltás után. Az oktatási rendszer alulfinanszírozottsága szintén kormányzati ciklusokon átívelő probléma a 90-es évektől kezdve. Majd 2010 után a fenntartók bővülése vett új fordulatot: megsokszorozódtak az egyházi fenntartású intézmények, miközben a magán, illetve alapítványi iskolák száma is növekedett.

A szélesedő kínálattal járó kiéleződő versenyben a szülőkre hárul az a felelősség, hogy megfelelő döntéseket hozzanak az oktatás „szabad” piacán. Mindez egyre nagyobb szülői munkát és befektetést igényel, hiszen a társadalmi pozíció megtartása különórák megsokszorozódásához, magántanárok igénybevételéhez, sok helyen pedig a külföldön való továbbtanulás elterjedéséhez vezettek.

Globális harc a boldogságért

A jövőbeli boldogulás biztosításának terhe mellett azonban egy másik aggodalom is nyomasztja a szülőket: vajon a gyermekeket terhelő egyre több elfoglaltság és tanulmányi feladat nem hat-e károsan boldogságukra, mentális jólétükre. A szülői gyakorlatokról szóló nemzetközi kutatások kimutatták, hogy a gyermekek jövőbeni boldogulásának és a jelenlegi boldogságának központi kérdéssé emelkedése a szülőség globális változásának eredménye, vagyis ugyanannak az éremnek a két oldala.

A 90-es évek végétől a gyermekekről való gondolkodás és ezzel párhuzamosan a szülők felelőssége is jelentősen átalakult.

Ahogy a gyerekek társadalmi fontossága felértékelődött, úgy váltak a szülők a fő felelősökké gyermekük jövőbeni előrejutása és mentális jóléte biztosításában. A pszichológiai nézőpontok egyidejű elterjedésével, a szülők minden apró tettének, érzelmi viszonyulásának megnövekedett tétje lesz a gyermek fejlődése és mentális jólléte szempontjából. Így még a legapróbb döntések is, mint pl. szoptatás, altatás, etetés különös jelentőséggel ruházódnak fel, nem beszélve a gyermek jövőjét még látványosabban érintő iskolaválasztásról.

A fokozódó versenyben a szülőnek egyrészt szakértővé kell válnia, hogy a választások útvesztőjében megfelelő és tudatos döntéseket tudjon hozni. Másrészt tisztában kell lennie a gyermek boldogságára és boldogulására leselkedő kockázatokkal, amelyek kivédése szintén az ő feladata. A szülőség a társadalmi pozíciókért folytatott éles versenyben egy gyermekközpontú, szakértők által vezetett, munkaigényes feladattá vált, amely rendkívüli érzelmi és anyagi erőforrást igényel.

A szakirodalom intenzív szülőségnek nevezi a gyermeknevelés fenti gyakorlatát, amelyet elsősorban a vizsgált országok középosztályaiban azonosított, hiszen ezek a rétegek birtokolnak elegendő tőkét e rendkívül erőforrás-igényes gyermeknevelési metódushoz.

Kutatásunk éppen arra volt kíváncsi, hogy hogyan jelenik meg ez a szülői gyakorlat az iskolaválasztás kapcsán olyan csoportoknál, akik középosztálybeli helyzete sérülékenyebb, vagy azoknál, akik csak aspirálnak erre a pozícióra. 

Kisvárosi szülők a globális versenyben

Az iskolaválasztás felértékelődése, tehát mint látjuk, szélesebb gazdasági, társadalmi folyamatokba ágyazódik, amelyek az előnyös társadalmi pozíciókért folyó globális verseny fokozódását mutatják. A szülőre kettős nyomás nehezedik ebben az új helyzetben, egyfelől, rajta múlik, hogy a kiválasztott iskolával biztosítsa gyermeke boldogulását, miközben „gyermekkorát sem veszi el”, vagyis a gyermek jelenbeli boldogságát is szem előtt tartja. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy a szülő milyen erőforrásokkal indul ebben a versenyben, illetve az adott településen milyen lehetőségei és korlátai vannak ennek megvalósítására. Az általunk kutatott periférikus kisvárosban például nem csak az iskolák közti választék szűkös, hanem a magas státuszú munkahelyek száma is korlátozott. Kutatásunkban mégis azt találtuk, hogy az iskolaválasztás itt is hatalmas téttel bír a szülők számára.

Vizsgálatunk során két egymástól különböző rétegre koncentráltunk, amelyek meghatározónak bizonyultak a kisváros társadalmát tekintve. Az egyik a helyi viszonylatban középosztálybelinek számító többségi szülők csoportja. Ebben a kisvárosban a középosztálybeli személy tipikusan diplomás vagy érettségizett, jellemzően szellemi foglalkozást folytat, a város magasabb státuszú környékein lakik, helyben használható kapcsolati tőkével rendelkezik és nem roma. Ez utóbbi, vagyis az etnikai hovatartozás kiemelten fontosnak bizonyult, mivel a város osztályszerkezete a roma / nem roma megkülönböztetés mentén is alakul. A város legszegényebb rétegeiben a romák erősen felülreprezentáltak, míg a középosztálybeli helyzet a többségi társadalomhoz társul a lakosság érzékelésében.

Mindezek ellenére a városban megjelent egy számottevő roma csoport, akik láthatólag középosztálybeli pozíció elérésére törekszenek, sőt néhány esetben el is érték azt. Ők jellemzően szakképesítéssel, esetenként érettségivel rendelkeznek, stabil a jövedelmük és a lakhatásuk, nem a roma szegregátumban élnek, valamint jelentős kapcsolathálót alakítottak ki a többségi lakosság tagjaival. A másik kutatott csoportunk tehát e „középosztályosódó” roma szülőkből került ki. Arra voltunk kíváncsiak, hogy e két csoport eltérő társadalmi helyzete, etnikai hovatartozása milyen különböző szülői stratégiákat jelent az iskolaválasztás kapcsán.

Kutatásunkban azt találtuk, hogy a szülői stratégiákban társadalmi háttértől függetlenül kiemelt szerepet kapott az iskolaválasztás, mely egy hosszasabb, sok energiát és időt igénylő, dilemmákkal teli folyamat volt. A különbség a két csoport között sokkal inkább az iskolaválasztás tétjében ragadható meg, hiszen míg a roma anyák számára a fő szándék, hogy gyermekeiket társadalmilag felfele ívelő mobilitási pályára állítsák, a többségi szülők célja a státuszreprodukció volt, vagyis, hogy gyermekeik „legalább annyit” elérjenek, mint ők. Az iskolaválasztás mindkét törekvésben kulcsmozzanattá válik.

A középosztálybeli többségi és középosztályba aspiráló roma anyák iskolakeresése sok tekintetben eltérő, de közelről szemügyre véve nagyon is hasonló alapdilemma körül forgott. A dilemmát így foglalhatjuk össze:

vagy a gyermek jövőbeli boldogulását válasszák (akár a gyermek gyerekkorának feláldozásával a sok elfoglaltságon, különórán keresztül), vagy inkább a jelenlegi boldogságát, mentális jólétét helyezzék előtérbe.

Mindkét csoportban ez az alapdilemma foglalkoztatta a szülőket, ugyanakkor társadalmi hátterüknek megfelelően azt másképp értelmezték, és az más tétekkel bírt számukra.

A többségi középosztálybeli anyák legszívesebben mindannyian az ún. „gyermekközpontú” iskolát választották volna. Ez alatt azt értették, hogy az oktatás igazodjék a gyermekek életkori, pszichés sajátosságaihoz: legyen „gyermekléptékű”, elfogadó, játékos, a pedagógus „tyúkanyó”-típus, az osztály kis létszámú, és essék a lehető legtávolabb a „versenyistállóktól”, ahol jobbára csak a tehetséges gyerekekkel foglalkoznak, míg a „többi” semmi figyelmet nem kap. Vagyis a gyermekközpontú oktatást a többségi anyák jobbára pszichológiai fogalmakkal írták le.

A roma anyák hasonlóképpen „gyermekközpontú” intézményre bízták volna gyerekeiket, ám ezt egészen más terminusokban fogalmazták meg. Az ő narratívájukban a pszichológiai fogalmak kevésbé voltak hangsúlyosak, az etnikai vonatkozások annál inkább. Számukra az számított „barátságos”, „gyermekközpontú” iskolának, amely ismerős közegben működik, vagyis ahová főként romák járnak, amelyet a szülő már gyermekkorából is jól ismer, és ahol a pedagógusokkal közvetlen, személyes kapcsolatban lehetnek, így a legkisebb az etnikai alapú kirekesztés esélye. Számukra tehát a „gyermekközpontúság” a származásukból fakadó hátrányok és megkülönböztetés minimalizálását jelentette.

Ám mind a pszichológiai, mind az etnikai terminusokban megragadott „gyermekközpontúság” úgy jelent meg a szülői választás során, mint amely a gyermek jövőbeli boldogulását veszélyeztetheti.

A „gyermekközpontúság” fenti feltételei kétségkívül vonzók voltak a roma anyák számára. Úgy érezték azonban, hogy az etnikai terminusokban értelmezett gyermekközpontúságért nagy árat fizetnek, hiszen azzal éppen a gyermekük „haladását” kockáztatják. A fenti kritériumokkal rendelkező iskolák ugyanis többnyire a szegregált, alacsony presztízsű intézmények, amelyek nem rendelkeznek túl fényes továbbtanulási mutatókkal és a szegénységgel kapcsolatos problémák is halmozottan vannak jelen (lemorzsolódás, drogfogyasztás, korai gyermekvállalás). A roma szülők sok esetben abbéli aggodalmuknak adtak hangot, hogy ez a máskülönben vágyott ismerős közeg visszahúzza gyermeküket a szegénység romboló közegeibe. A szülők tehát azt érzékelték, hogy a gyermekük jelenbeli boldogsága és a jövőbeli boldogulása egymást kizáró viszonyba kerül.

A többségi anyák hasonló dilemmákkal küszködtek. Közülük sokan, bár aggódva, hogy gyermekük, hogy fogja bírni, mégis az „erős” iskolát választották. Többen kétségeiket fejezték ki amiatt, hogy ezek az intézmények teljesítményközpontú és kompetitív iskolák, ahol a tehetős szülők fogyasztásukkal, elvárásaikkal lépéskényszerbe hozzák a szerényebb helyzetűeket. Nem is beszélve arról, hogy egy kisváros esetén a legmagasabb presztízsű iskolák csak messze, a szomszédos nagyobb városban működnek, ami még nagyobb érzelmi és anyagi megterheltséggel járhat.

A roma szülőkhöz hasonlóan tehát a többségi szülőket is az a dilemma foglalkoztatta, hogy a gyermek jelenbeli jóllétét „beáldozzák-e” a várható előnyökért: a színvonalas iskolában való továbbtanulásért, végeredményben pedig a boldogulásért.

A fenti dilemma feszültségét maguk az intézmények is érzékelik, még ha nem is ezekkel a szavakkal írják le. Egy olyan elnéptelenedő kisvárosban, mint amilyen a vizsgált település, az iskolák között komoly verseny folyik a „jó”, vagyis megfelelő társadalmi hátterű, és lehetőleg neurotipikus, azaz tanulási vagy magatartási nehézséggel nem küzdő gyermekekért. Ezért például a helyi viszonylatban „erős”, azaz teljesítményközpontú iskola azt ígéri, hogy a jelenbeli boldogság és a jövőbeli boldogulás összebékíthető, ha az első évfolyam három osztálya közül az egyiket kis létszámmal, egy kis különálló épületben, barátságos tanítónők irányításával indítja. A hasonló próbálkozások ellenére jelenbeli boldogságot és a jövőbeli boldogulást szem előtt tartó két elvárás nehezen egyeztethető össze a jelenlegi oktatási rendszerben.

A technikum lenne a megoldás?

A megoldásra váró iskolaválasztási dilemma sajátos fénytörésben mutatkozik meg a globális kapitalizmus félperifériáján levő Magyarország egyik kevés fellendülést ígérő kisvárosában: itt a „versenyképes” iskolák a gyerekek növekedésével egyre távolabb kerülnek, nem csak földrajzilag, hanem társadalmilag is. Mivel e távolságok költségeit semmilyen közpolitika nem kompenzálja, ezek gyakran leküzdhetetlenné válnak. Roma és nem roma kisvárosiak számára a messzi nagyvárosok drágák és veszélyesek, mert albérletben kell lakni, magasak a költségek, és nehezen kiismerhetők a társadalmi viszonyok.

Azt azonban fontos hangsúlyozni, hogy habár az alapdilemma mindkét csoport esetében ugyanaz, a feltörekvő roma szülők a nem megfelelő megoldással nagyobbat kockáztatnak, hiszen „rossz” döntés esetén gyermeküket a társadalmi kirekesztés és a mélyszegénység veszélyei fenyegetik.

A szülők a létező közpolitikák és gazdasági kilátások között próbálnak navigálni, hogy a fenti feszültséget valamiképpen feloldják. Legtöbb interjúalanyunk származásától függetlenül a helyben maradásban találja meg a kibékítés legfőbb eszközét, helyi vagy könnyen elérhető nagyvárosi oktatási intézményt választ, amivel jelentős érzelmi és anyagi költség spórolható meg.

A szülők döntéseit természetesen az aktuális kormányzat oktatáspolitikája is befolyásolja.

A fenti dilemmára a magyar állam ma legfőképpen a technikumokat kínálja fel megoldásként azok számára, akiknek e kisvárosi szülőkhöz hasonlóan nincsen elég erőforrásuk ahhoz, hogy kibékítsék a boldogság és boldogulás fenti ellentétét.

Az újraiparosítás útjára állított gazdaságpolitika, az értelmiségiekkel szembeni gyanakvó attitűd, a „munkaalapú társadalom” ideálját követő koncepciók mind-mind „lecsorognak” a szülői választások szintjére.

Habár a legtöbb szülő úgy indul neki az iskolaválasztásnak, hogy megpróbálja a lehető legmegfelelőbb döntést hozni a gyermeke boldogulása érdekében, mégis legtöbben a nyolcadik osztályra megelégednek az „elég jó” iskolával, vagyis a helyben vagy elérhető közelségben levő technikummal,

• ahova nem kell központi felvételit írni,
• ahol ösztöndíjat lehet kapni,
• és amelyek főleg azokra a műszaki pályákra készítenek fel, amelyek Magyarország újraiparosításához illeszkednek.

Összefoglalva tehát kutatásunk kimutatta, hogy egy periférikus kisvárosban élő szülő számára az iskolaválasztást a „boldogság” vagy boldogulás” kiélezett dilemmája kíséri társadalmi háttértől függetlenül.

A szülőkre a globális kapitalizmus fokozódó versenyében kettős nyomás nehezedik: a kiválasztott iskolának egyszerre kell biztosítania a gyermek jövőbeli boldogulását és jelenbeli boldogságát.

Úgy tűnik, azonban, hogy a jelenlegi oktatási rendszerben ez a két szempont nehezen összeegyeztethető. Nem véletlen, hogy a nagyvárosi felsőközéposztályt célzó magániskolák többsége a „versenyképesség” és a „mentális jólét” együttes biztosításával reklámozza magát.

Ezek az intézmények azonban nemcsak egy periférikus kisváros középosztálya számára elérhetetlenek, hanem a magyar szülők többségének sem jelentenek reális opciót. Így nem marad más választás, minthogy a döntés meghozatala után a szülő saját maga pótolja a jövőbeli boldoguláshoz vagy a jelenbeli mentális jóléthez szükséges erőforrásokat, amennyiben rendelkezik elegendő idővel, anyagi, érzelmi és kapcsolati tőkével.

A kutatás az NKFIH által finanszírozott FK 138422 sz. „Mobilitási stratégiák és gazdasági ciklusok-hátrányos helyzetű roma népesség mobilitási stratégiái” című projekt keretében készült.

A cikk a szerzők véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images