Elképesztő, mennyi élelmiszer landol a kukában – A rövid ellátási láncok csökkenthetik ezt a veszteséget

krtk blog Az ELTE Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont blogja.

A globális élelmiszerrendszer egyik nagy kihívása, hogy

a megtermelt élelmiszer közel egyharmadát nem fogyasztjuk el.

Ez nemcsak erkölcsi és gazdasági kérdés, hanem a klímaváltozás elleni küzdelem kulcsterülete is: a veszteség és a pazarlás évente a világ üvegházhatásúgáz-kibocsátásának közel 10%-át teszi ki. A probléma két fő forrása:

• az élelmiszer-veszteség (ami a termeléstől a forgalmazásig tartó szakaszban keletkezik),
• illetve az élelmiszer-pazarlás (ami elsősorban a háztartásokban jelentkezik).

Friss kutatásunk az élelmiszer-veszteség kérdéskörét vizsgálja, különös figyelmet fordítva a közvetlen termelő-fogyasztó kapcsolatokra, vagy legfeljebb egy közvetítő jelenlétére épülő rövid ellátási láncokban működő kistermelőkre. A legtöbb szakmai és technológiai fejlesztés ugyanis nagyüzemi környezetre szabott, így felmerül a kérdés: milyen lehetőségek állnak a kisebb léptékben működő termelők rendelkezésére?

célunk az volt, hogy feltárjuk, milyen betakarítás utáni (ún. post-harvest) stratégiákkal lehet hatékonyan csökkenteni az élelmiszer-veszteséget, miközben a fenntarthatósági célok erősödnek, és a helyi közösségek népességmegtartó ereje nő.

Három megoldási irány

A kutatás három nagy megoldáscsoportra épült:

1. Hagyományos módszerek

Ezek a tudásalapú technikák (például aszalás, savanyítás, erjesztés, pincés vagy vermeléses tárolás, hagyományos közvetlen értékesítési formák) már generációk óta részei a vidéki gazdaságok működésének. Előnyük, hogy költséghatékonyak, könnyen tanulhatók, és tapasztalati tudáson alapulnak.

2. Technológiaorientált újítások

Ide tartoznak például a mobil feldolgozók, vákuumcsomagolók, precíziós tárolási megoldások, digitális készletnyilvántartók, útvonal-optimalizációval támogatott házhozszállítás, vagy éppen az értékesítő automaták üzemeltetése. Bár ezek az eszközök drágábbak, hosszabb távon jelentős veszteségcsökkenést eredményezhetnek.

3. Közösségi és együttműködésen alapuló megoldások

Az innováció gyakran nem egyéni, hanem közösségi szinten, együttműködésben történik. Az élelmiszer-veszteséget csökkenthetik az ellenállóbb fajtákat szélesebb kör számára elérhetővé tevő közösségi magbankok, a közös (akár szövetkezeti) feldolgozóüzemek, vagy az értékesítés kapcsán hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő bevásárlóközösségek, közösségi gazdasági rendszerek. Külföldről jó példák ismertek a közösségi szállításra, üvegvisszaváltó rendszer üzemeltetésére is. A közösségi megoldások ereje abban rejlik, hogy nemcsak a veszteségek csökkentésére kínálnak választ, hanem arra is, hogyan lehet újraépíteni a gazdasági és társadalmi kapcsolatokat az élelmiszer körül.

Hol és hogyan keletkezik a veszteség?

Élelmiszer-veszteség a termék életútjának szinte minden pontján felléphet a termőföldtől az értékesítésig:

• Ha a nem tökéletes küllemű, de egyébként fogyasztható termékek nem kerülnek a vásárló kosarába, majd a tányérra. A „tökéletlenül tökéletes” zöldségeket például konyhakészre kockázva, levesalapként, szárítmányként, vagy egyéb módon feldolgozva is értékesíteni lehet, ahogy ez szerencsére jellemzően meg is történik a hazai kistermelői gyakorlatban.
• Tisztítás hiányában a friss termékek megjelenése, eladhatósága csökkenhet. Ugyanakkor a helyi preferenciákat is figyelembe kell venni: Székelyföldön például sok fogyasztó a „földes” gyökérzöldségeket részesíti előnyben azok hosszabb eltarthatósága miatt.
• Tárolásnál a nem megfelelő hőmérséklet vagy páratartalom jelentős veszteséget okozhat, amit egy egyszerű pince, hűtődoboz vagy hűtőkocsi már képes csökkenteni.
• Értékesítéskor például a piaci standok higiéniáján, árubemutatásán is múlik, mennyi áru marad eladatlan. A szemléletes, esztétikus megjelenés, árnyékolás, állványozás egyszerű, mégis hatékony eszköz lehet.

A rövid ellátási lánc előnye

A bevásárlóközösségekhez vagy közösségi mezőgazdasághoz történő csatlakozás egyik legfontosabb előnye, hogy a termelők előre ismerik a fogyasztói igényeket. A rendszeres rendelések, előfizetéses modellek vagy közvetlen kommunikáció révén pontosabban tervezhető a termelés, így kevesebb felesleg keletkezik, és ritkábban fordul elő, hogy eladatlan áru marad a gazdaságban vagy a piaci standokon.

A rövid láncok rugalmassága lehetővé teszi, hogy a termelők gyorsabban reagáljanak az aktuális keresletre, a fogyasztók pedig közvetlen visszajelzést adhassanak, ami elősegíti az igazodást a minőségi és fenntarthatósági elvárásokhoz is. A kisebb tételben, gyakrabban történő szállítás és értékesítés segít a frissesség megőrzésében, és mérsékli a tárolásból adódó veszteségeket is.

A kereslet-kínálat jobb összehangolását támogatják az olyan közösségi minősítési rendszerek is, mint például a Nyíregyházi Kosár Közösség termékértékelési gyakorlata. Ez az öt szemponton (többek között a termék helyi jellege, a felhasznált alapanyagok eredete, a gazdaság mérete) alapuló rendszer nemcsak a vásárlási döntéseket segíti, hanem a termelők közti tapasztalatcserét, a közös tanulást és a közösségi normák erősödését is előmozdítja. A közösségi tanúsítás így nem csupán információforrás, hanem egyfajta társadalmi kontroll is, amely a hosszú ellátási láncokban elvárt külső minősítéseket helyettesíti a közvetlen kapcsolatokra jellemző bizalommal és átláthatósággal.

Szakpolitikai tanulságok

Kutatásunk alapján számos konkrét beavatkozási pontot azonosítottunk, amelyek elősegíthetik az élelmiszer-veszteség csökkentését és a kistermelők versenyképességének erősítését. Elengedhetetlen a célzott képzések és a helyi tudásátadás bővítése: a gyakorlatban kipróbált megoldások akkor hasznosulnak igazán, ha helyi szereplők, a helyi környezet igényeihez igazodva adják tovább őket.

Emellett szükség van a szabályozási környezet rugalmasabbá tételére is annak érdekében, hogy növekedhessen a feldolgozás és értékesítés hatékonysága. A címkézési és higiéniai előírások vagy az adminisztratív kötelezettségek gyakran túlzott terhet rónak a kistermelőkre, ezért olyan szabályozásra van szükség, amely figyelembe veszi a helyi termelés valóságát.

Az infrastrukturális támogatások (mobil hűtők, közös feldolgozók, a szállítási kapacitás megosztására épülő modellek) szintén kulcsszerepet játszanak a veszteségek csökkentésében, hiszen a termelők így nem egyedül viselik a beruházások terhét.

Végül a digitális eszközök fejlesztése és elérhetővé tétele is fontos lenne, mert segíthet a piaci alkalmazkodásban és az adminisztráció egyszerűsítésében, ami a kistermelők hatékonyságát és rugalmasságát egyaránt erősítheti.

Az élelmiszer-veszteség csökkentése nemcsak környezeti és gazdasági érdek, hanem társadalmi lehetőség is: erősítheti a közösségeket, támogatja a vidéki életformát, és hozzájárul egy igazságosabb, fenntarthatóbb élelmiszerrendszerhez. A technológia önmagában nem elég: közösség, tudás és együttműködés nélkül nem lesz változás.

A rövid ellátási láncok, a kistermelők és a vásárlók közössége ma is sokat tesz a veszteségek csökkentéséért, a kérdés az, hogy a szabályozás és támogatási rendszerek képesek-e felzárkózni melléjük.

A bejegyzés alapjául szolgáló kutatás: Benedek, Zs.; Kujáni, K.; Molnár, J. Reducing Food Loss: Post‐harvest Strategies at the Small Scale. EUROCHOICES, 6 p. (2025)

A cikk a szerzők véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images