Az izraeli hadsereg csapást mért Dél-Libanonban az Irán-barát Hezbollah egyik állására
"Ezt a helyszínt a Hezbollah Radouane erői használták izraeli civilek elleni terrortámadások végrehajtására, és ez az Izrael és Libanon közötti megállapodások durva megsértését jelenti" - derült ki a hadsereg közleményéből.
A tájékoztatás szerint a helyszínről a Hezbollah egyik tagjának kihallgatása nyomán értesültek. Az éjszaka folyamán a hadsereg azt is bejelentette, hogy lecsapott egy "Hezbollah-terroristára" Dél-Libanonban, további részleteket nem ismertettek.
Pénteken Izrael védelmi minisztere, Jiszráel Kac figyelmeztette a libanoni síita mozgalmat, azt tanácsolva, hogy ne avatkozzon be az Iránnal vívott háborúba. Izrael alig több mint egy hete indított offenzívát Irán ellen, miközben hadserege továbbra is szórványos csapások sorozatát hajtotta végre Libanonban, főként az ország déli részén, jelezve, hogy a libanoni szélsőséges mozgalmat veszi célba.
Az Izrael és a Hezbollah között a több mint egy évig tartó harcok, majd két hónapig tartó nyílt háború után november 27-én tűzszüneti megállapodás lépett életbe. A tűzszünet feltételei szerint a libanoni csoportnak vissza kellett vonnia erőit és le kellett szerelnie minden katonai infrastruktúrát a Litani folyótól délre, mintegy harminc kilométerre az izraeli határtól, Izraelnek pedig vissza kellett vonnia erőit libanoni területről.
Az izraeli hadsereg azonban továbbra is fenntart öt, általa stratégiai fontosságúnak tartott határállást, és szinte naponta hajt végre csapásokat Libanonban, azt állítva, hogy a Hezbollahot veszi célba. A Hezbollah 2023. október elején nyitott frontot azzal, hogy Dél-Libanonból rakétákat lőtt ki Észak-Izraelre, azt állítva, hogy a Hamász palesztin iszlamista mozgalom támogatására cselekszik, amelynek 2023. október 7-én izraeli földön végrehajtott, példátlan támadása háborút robbantott ki a Gázai övezetben. (MTI)
Egyelőre nem lehet felmérni az iráni nukleáris károkat
Az ENSZ nukleáris felügyeleti szervének vezetője szerint.
Minden eddiginél közelebb a lépés, amitől az egész világ retteg
Irán az egész világgazdaságot megrengetheti.
JD Vance: Nem állunk háborúban Iránnal!
Az éjszakai csapást követően nyilatkozott az alelnök.
Plázastop: amit a Covid nem tett tönkre, azt most sikerülhet
Rugalmatlanabb, kiszámíthatatlanabb, bonyolultabb lesz minden?
Kiderült, mikor határozta el Trump, hogy megtámadják Iránt
Sajtótájékoztatót tartott a Pentagon.
Elképesztő szintet ért el Európa technológiai hanyatlása
Az EU digitális átalakulásához szükséges technológiák, szolgáltatások 80%-át nem az EU-ban állítják elő.
A magyar autósok is megérezhetik Amerika brutális csapását
Nagy emelkedéssel indulhat a hét az olajpiacon.
Ember: küzdj....vagy lépj le!
\"Fight or flight\" - ez lett a jelenkor egyik legnagyobb dilemmája. Küzdjünk tovább (magyarul: éljünk tovább), vagy meneküljünk ki ebből a világból (ne éljünk tovább)?...
The post Ember: k
A régiós együttműködés lehet Közép-Európa kitörési pontja a töredező világrendben
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket kell megragadnunk. Az egyes nemzetek, politikai és kereskedelmi blokkok közöt
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik 2025. július 1-jétől? Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosít
8 működő stratégia a saját ingatlanhoz
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni lehet. Arról már sokat írtam, hogy minden egyéb híreszteléssel ell
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlá
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére és fejlesztésére kínál támogatást.
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand...
Th


- Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
- Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Bármelyik pillanatban háborúra indulhat Amerika: egyetlen oka van a radikális lépésnek
Izrael megsemmisítette Irán legpusztítóbb fegyverét - Elhúzódik a háború?
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?