A Bodó Galéria és Aukciósház idén is különleges, legekben és alkotói főművekben bővelkedő évzáró aukciót tart 2022. december 15-én 18 órakor. A válogatott aukciós anyagban egyaránt helyet kapnak 19-20. századi magyar és európai remekművek, valamint különleges még sosem látott magyar kortársművészeti alkotások. Az árverésen 214 műalkotás kerül kalapács alá, melyek között számos kiemelt jelentőségű festmény és szobor is megtalálható.
Az aukciót bemutató videó előzetes itt tekinthető meg:
A repertoárban megtalálható 32. tételként a 8 millió forintos kikiáltási árral induló, Keresztelő Szent János prédikációját ábrázoló kompozíció, idősebb Markó Károly 1832-ben szignált és datált hiteles alkotása. Ráadásul egy olyan mű, amely a témája miatt egyedülálló darabja a Markó-életműnek, hiszen a jelenlegi ismereteink szerint az egyetlen olyan festménye, melynek főszereplője Keresztelő Szent János.
49. tételként szerepel Erős (Erbstein) Andor drámaian fiatalon elhunyt, Nagybányán majd Kecskeméten alkotott magyar festőművész, Ferenczy Károly tanítványának Vízpartja című, 1912 körül készült kiemelkedő alkotása. Motívumainak erőteljes, már-már túlfeszített plasztikus formái, valamint a színkezelés vibráló, primitív frissessége a magyar művészet egyik legeredetibb és legkiemelkedőbb figurájává avatják személyét.
Kalapács alá kerül a nagybányai művésztelepen készült művek közül egy másik kiemelkedő alkotás Kádár Géza Nagybányai részlet a Keresztheggyel című festménye, 1927-ből. Miként Paul Cézanne számára a Mont Sainte-Victoire, úgy Kádárnak a nagybányai Kereszthegy vált tájképei jelentős részének főszereplőjévé. A Nagybánya részleteit megörökítő, nyáron született ritkább képek közé tartozik a most aukcióra kerülő városlátképe. A festmény 79. tételként indul 4 200 000 Ft-os kikiáltási árról.
100. tételként 14 millió forintos kikiáltási árral kerül majd kalapács alá egy egyedülálló pointilista festmény, amely Lakatos Artúr festőművész életművének egyik főműve. Lakatos Artúr az első világháború kitörését követően 1914. decemberében hadifogságba került, mely során két évig Elba szigetén, Napoleon egykori internálási helyén tartózkodott. Lakatos Artúr az Elba szigetén alkotott műveit később hazahozhatta és így ezek is kiállításra kerülhettek a Nemzeti Szalonban rendezett kiállításán 1918 nyarán. A Villa Napoleonica épületét, udvarát és díszkertjét festő Lakatos Artúrról és festményéről hiteles fotográfiák kerültek elő. A most aukcióra kerülő, a témát feldolgozó legnagyobb méretű pointilista olajképe biztosan azonosítható a “Napoleon palotája Elbán, Portoferraio” című alkotással, mely páratlan felfedezés a művész életművében.
A klasszikus moderneket képviselve többek között még két különleges Czene Béla festmény, valamint több Scheiber Hugó, Kádár Béla alkotás is szerepel az aukció anyagában.
Medgyessy Ferenc szobrászművész egyik jól ismert köztéri szobrának életnagyságú bronz változata is kalapács alá kerül. A 160 cm-es bronz Táncosnő szobor valószínűleg az ötödik példánya az 1954 után készült életnagyságú Táncosnő szobroknak, talán az egyetlen, ami nem köztéren található és elérhető. Az árverés 103. tételeként 5 millió forintról indul.
A magyar non-figuratív alkotókat nem csupán Moholy-Nagy László képviselte a francia Abstraction-Céacio nevű csoporton belül. Beöthy István, Martyn Ferenc, Tihanyi Lajos és nem utolsó sorban Réth Alfréd is a csoporthoz tartozott. A magyar szárny legismertebb alakja épp utóbbi volt, aki már a kubizmus első periódusában fontos szerepet töltött be az párizsi avantgárd életében. Réth Alfréd abszrakt alkotásai közül egy a természetből levezetett formákat követő, különös anyaghasználatú, többek között homok, kavics, textil és egyéb organikus matériák alkalmazásával készült festménye, az Anyagok harmóniája című 1950-es mű 133. tételként kerül aukcióra 5 millió forintos kikiáltási áron.
A kiemelkedő kortárs művek közül fontos megemlíteni Bak Imre Régi-motívum című festményét. Az 1980-es évek elején festett alkotásai, köztük a Régi-motívum a művész posztmodern fordulatának egyik fontos állomását jelöli, amelyhez Bak későbbi alkotói periódusaiban is visszatért. A festmény az árverés 171. tétele, melynek kikiáltási ára 16 millió forint.
A kortárs anyagból most sem hiányozhatnak a Vajda Lajos Stúdió alapító művészeinek alkotásai, melyek közül ef. Zámbó István és Aknay Jánostól néhány igazán korai különleges gyűjtői darab is aukcióra kerül.
A legfrissebb alkotók közül pedig az Art Marketen már a galéria által reprezentált, jelenleg elsősorban NFT eladásairól ismert digitális képzőművész Weiler Péter is szerepel, ezúttal különleges olaj, vászon PIF-képregény festménnyel. A Kossuth-díjat kapott szobrászművész Boldi egy lenyűgöző patinázott bronz szoborral, a világhírű jelmez és díszlettervezőként ismert, de képzőművészként is alkotó Kentaur (Erkel László) pedig egy különleges akvarell festményével gazdagítja az aukciós listát.
Természetesen az aukciókon már többször szereplő fiatal tehetség Sávolt Karolina sem maradhat ki a válogatásból, akinek ezúttal Papagájvirág című ornamentális alkotása kerül kalapács alá.
Az árverésen személyesen, telefonon és vételi megbízással lehetséges a licitálás, valamint a www.bodogaleria.hu online felületén keresztül élőben, kényelmesen, bárki az otthonából részt vehet az aukción. Ehhez csupán regisztráció szükséges a weboldalon.
A Bodó Galéria 8. Téli aukciója 2022. december 15-én (csütörtökön) 18:00-kor kerül megrendezésre, a galéria helyszínén Budapesten, az V. kerület Falk Miksa utca 24-26. szám alatt.
Az aukciós kiállítás megtekinthető 2022. december 1-14. között minden nap 10-18 óráig a Bodó Galéria és Aukciósházban (1055 Budapest, Falk Miksa utca 24-26.) címen.
Az árverés katalógusa az alábbi oldalon elérhető: https://bodogaleria.hu/wp-content/uploads/2022/11/katalogus_8_teli.pdf
Bodó Galéria és Aukciósház:
A galéria teljes körű megújuláson ment keresztül, 18 év működés után a Magyar-Francia Galéria kis üzletét bezárva átköltözött a Falk Miksa utca 24-26. szám alatt található tágas, modern üzlethelyiségbe. Bodó Galéria és Aukciósházként nem csak új névvel, hanem új profillal, kibővült gyűjteménnyel és szolgáltatásokkal várja vásárlóit. Az aukciósház már nem csak 19. századi magyar és európai festményeket, bútorokat, műtárgyakat kínál, hanem 20. századi modern magyar és nemzetközi festészetet és kortárs darabokat is, ezáltal különleges helyet foglal el a piacon.
(x)
Egyre nagyobb veszélyben a béketárgyalás: már most lemondtak egy fontos egyeztetést
Sok tényező nehezíti a békekötést.
Hamarosan belép a légkörbe az Artemis-2 küldetés űrkapszulája
Ez lesz a legveszélyesebb része a küldetésnek.
Kínos botrány kerekedik a Fehér Házban, kiszivárgott a figyelmeztetés, vizsgálat indulhat
Trump bejelentései előtt majdnem egymilliárd dollárt kaszálhattak a bennfentesek.
Felszálltak az F-16-osok: orosz katonai repülőgépet fogtak a NATO keleti szárnyánál
Egyre gyakoribban a hasonló esetek.
Hatalmas a tét: Trump egyik legfontosabb embere ül tárgyalóasztalhoz, óriási szakadékot kell áthidalnia Iránnal
Iszlámábádban tartják a találkozót.
Kamala Harris újra elindulna az elnöki székért az Egyesült Államokban
Fontolgatja a dolgot a volt alelnök.
Megszólalt a Hezbollah vezetője a béketárgyalásokról: folytatják az ellenállást
Nem tesznek engedményeket Amerikának.
A politika durvasága és a szellemi elkényelmesedés
Holnap választások lesznek Magyarországon, a 2026-os kampány időszaka szomorú képet fest Magyarországról. Nincs igény a valóságra, nincs igény a másik igazságának megértésére a közügye
Vámkezelés importáfa megfizetése nélkül: hogyan működik a gyakorlatban?
Sok vállalat nincs tisztában azzal, hogy az áfa megfizetési nélkül is lehet harmadik országból terméket importálni. Túl azon, hogy a 27%-os magyar import áfa egyedülállóan magas az Európai
Pánik a piacon? A likviditás a túlélés kulcsa
Geopolitikai feszültségek, idegesebb piacok, gyorsan változó hangulat - ilyen környezetben a befektetői döntések egyik kulcskérdésévé a likviditás válhat. Az Economx Braun Mártonnal készít
Milyen bankszámlát választhatok átlagos fizetéssel? Van néhány jó hírünk!
A legtöbbünk szerint túl drága a bankolás Magyarországon, mégsem lépünk. Ha a számlaköltségek kerülnek szóba, a legtöbb magyar csak forgatja a szemét, de a tettek mezejére már kevesen lé
Visszatekintés 2028-ból: az AI-befektetők félelmei
Nagy port kavart amerikai tech-körökben a Citrini Research elemzése, egy fiktív, jövőbeli AI-válsággal kapcsolatos visszatekintés. Vendégszerzőnk, a BIC tagja választ írt az elemzésre, szint
Lezajlott a zöld forradalom Európában, de hol tart ebben Magyarország?
Talán már elcsépelt kifejezés zöld forradalomról beszélni az energia területén, hiszen az elmúlt húsz év ennek jegyében telt. A forradalom általában rövidtávú kife
Amikor megoldásod van hamarabb, mint problémád
A közgazdaságtan egyik rossz tulajdonsága, hogy gyakran hamarabb van megoldása, mint problémája. Ez legtöbbször abból ered, hogy a valódi kérdésekre viszont nem tud megoldást nyújtani. A pén
Ki nő gyorsan, ki nő kiszámíthatóan? - BB Tengely
A BB Tengely, azaz a Baltikum-Balkán országainak gazdasági növekedési mintázatai. A gazdasági növekedés értékelésénél nemcsak az számít, hogy egy ország milyen gyorsan bővül átlagosan,
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
Kihagyhatatlan előnyök, ha új építésű otthont keresel! (x)
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
Merre ugrik a forint a választás után? És mi a legrosszabb forgatókönyv?
Pár nap és kiderül.
Kinek éri meg a háztartási energiatároló, és mire elég a 2,5 milliós támogatás?
Új korszak kezdődik az otthoni energiafüggetlenségben.
Miért szegényednek el a magyar nyugdíjasok és mit lehetne tenni ellene?
Farkas András nyugdíjszakértővel beszélgettünk.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
