Összeállt az Európai Parlament javaslata: több pénz mehet a klímaváltozás elleni harcra
Az EP nyilatkozata szerint A 2020-as büdzsé legyen „híd a jövőbe": befektetés a munkahelyteremtésbe, kutatásba és a fiatalok támogatásába. Az Európai Tanáccsal november folyamán tárgyal a Parlament. |
A Parlament az állásfoglalási indítványban kiemeli: a 2020-as költségvetés „az utolsó esély arra, hogy az Unió közelebb kerüljön az erre az időszakra meghatározott politikai kötelezettségvállalásokhoz, többek között az EU éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzésének eléréséhez". A költségvetésnek le kell fektetnie az alapokat a következő hosszú távú büdzsé, az ún. többéves pénzügyi keret (MFF) számára. |
A Parlament kétmilliárd euróval emeli meg az Európai Bizottság által beterjesztett javaslat összegét az éghajlatváltozás elleni fellépés finanszírozására. A Parlament az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés és az Erasmus+ program büdzséjét is növeli. A parlamenti javaslat több forrást szán a kis- és középvállalkozások számára, és a digitalizáció, a migráció és külpolitika, beleértve a fejlesztés a a humanitárius segítségnyújtás céljára is. A Parlament kötelezettségvállalási előirányzatként (azaz a 2020-ban, a többéves projektek esetében pedig azon túl is befektethető összegként) csaknem 171 milliárd euróról döntött, amely a bizottsági javaslatnál 2,7 milliárd euróval több. A kifizetési előirányzat összegére (azaz a 2020-ban ténylegesen elköltendő összegre) 159 milliárd eurót határozott meg. A plenáris szavazással három hetes egyeztetés veszi kezdetét a Tanáccsal. A tárgyalások célja, hogy a két intézmény között időben megállapodás szülessen a 2020-as költségvetésről ahhoz, hogy azt a Parlament a novemberi plenáris ülésén (november 25-28.) megszavazhassa és annak elnöke aláírhassa. Ha nem sikerül megállapodni, akkor a Bizottságnak új költségvetés-tervezetet kell benyújtania. Az uniós költségvetés közel 93 százalékát a tagállamokban helyi programokra, illetve az Unión kívül költik el. A büdzséből állampolgárok, régiók, városok, gazdálkodók, kutatók, diákok, civil szervezetek és vállalatok részesülnek. Az EU költségvetése nem olyan, mint a nemzeti büdzsé, amelyből a kormányok nagyrészt a közszolgáltatásokat és a társadalombiztosítást fiannszírozzák. Az Unió költségvetése elsősorban befektetéseket jelent, és - a nemzeti büdzsékkel ellentétben - nem lehet hiánya – emlékeztetett közleményében az EP. |

Jelentett a hírszerzés: nagy a baj az ukrán hadseregben, súlyos lépésre kényszerül Kijev
Felszámolták az utolsó harckocsizó dandárt is.
Megérkezett az időjárás-előrejelzés: ilyen idő lesz a hétvégén Magyarországon
Hullámzó frontálzóna érkezik.
Lesújtó tanulmány jelent meg a cukormentes üdítőkről: még a hagyományos italoknál is veszélyesebbek lehetnek
Nagy kockázatokat azonosítottak a kutatók.
Burkhard tábornok: Oroszország nemsokára készen áll egy újabb háborúra, és van egy behozhatatlan előnye
Aggódik az európai nukleáris hatalom katonai vezetője.
Az osztalék portfólióm - 2025. július
A Pepsi csomagomat megdupláztam, szerintem jó áron és éppen időben, mielőtt kijött volna a jó negyedéves jelentésével. És kaptam egy csomó osztalékot is, jó hónap volt.VáltozásokPepsiCo
Top Indexek Expressz certifikát éves 9% fix hozammal
A világpiacok jelenlegi turbulens időszaka kiváló alkalmat kínál a kedvező beszállási pontok kihasználására. Az új Top Indexek certifikátunkkal most a Swiss Market Index, a Nasdaq 100 és
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Mi a legerősebb érv a demokrácia ellen?
Járom a TV stúdiókat ebben a három éve tartó, kis magyar kvázi-recesszióban. Mi a baj a magyar gazdasággal? - szól a kérdés. Hol a növekedés?... The post Mi a legerősebb érv a demokrácia e
Afrika technológiai innovációkkal tenne a fenntarthatóságért
Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) kidolgozott egy tudományos, technológiai és innovációs (STI) befektetési ütemtervet, hogy az afrikai országok ezek seg
Biztos nem csak szerencsejátékozol befektetés helyett?
A pénzügyi tudatossági körökben köztudott, hogy a szerencsejáték alapvetően a vesztesek játéka. Ennek oka teljesen érthető, még ha a játék szervezője profitmotiváció nélkül is dolgozna
Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe
Azt gondolta Trump, hogy miatta hívják GENIUS-nak a GENIUS-t, pedig nem - sőt, még csak nem is annyira zseniális a jogszabály. A stablecoinok szabályozása átment... The post Ezt kapta ajándékba
Figyelem, startupok! 900 millió okod van most figyelni
Mi lenne, ha végre olyan forráshoz jutnál, ahol nemcsak pénzt kapsz, hanem olyan partnereket, akik hisznek a technológiádban, és veled együtt építkeznek?


Meglepő kulisszatitkok derültek ki: így kerül a magyar hús a zsidó és muszlim vevőkhöz
Jó üzlet a vallási igények kiszolgálása.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.