Az EU-támogatások rendszerének radikális átalakítására van szükség

Problémák hosszú sora

A szakértők rendszerszintű problémák soráról számoltak be. A nemzeti kormányok számos esetben finanszíroznak az uniós támogatási célokba ütköző tevékenységeket, és ezek az összegek gyakran jóval nagyobbak, mint az adott célra adott uniós támogatás. Például Lengyelország uniós támogatásból hozott létre megújuló energiás létesítményeket, ugyanakkor a lengyel kormány ennél jelentősebb összegekkel támogatta a szénbányákat.

Sok esetben óriási uniós támogatásokat élveztek az uniós környezetvédelmi célokkal ellentétes beruházások is: autópályák és gázvezetékek építése vagy olyan vízgazdálkodási beruházások, amelyek a jelentős természetkárosítással jártak. Például Romániában tönkretették a Nyárád folyó egy részének ökoszisztémáját. Számos országból jelezték, hogy az agrártámogatások jelentős hányadát is környezetvédelmi szempontból (sőt nagyrészt gazdasági szempontból is) károsnak tartják.

Nemritkán az uniós támogatásokat elvben jó célra költötték, de a gyakorlatban nagyrészt feleslegesnek bizonyultak. Például Horvátországban több olyan szennyvíztisztítót építettek, amelyeknek a kapacitása lényegesen meghaladta a szükségleteket, ami miatt az üzemeltetésük is túl drágának bizonyult, és így sok érintett nem is kívánt rákötni a rendszerre. Lettországban olyan iskoláknak a szigetelését végezték el, amelyeket utána diákok hiányában bezártak.

Az „ingyen pénz” nemegyszer arra ösztönözte a vállalkozásokat, hogy olyan létesítményeket hozzanak létre, amelyek később kihasználatlanul maradtak. Például Észtországban a Peipus-Pszkovi-tónál (Európa ötödik legnagyobb tava) uniós pénzből több halfeldolgozó üzemet létesítettek, amelyek a mai napig üresen konganak.

Általános tapasztalat, hogy a támogatási pénz mielőbbi elköltését előnyben részesítették a hatékony, illetve értelmes elköltésnél. Ennek egyik „eredménye” az volt, hogy gyakran nem maradt forrás a már elkészült létesítmények üzemeltetésére, fenntartására. Például Bulgáriában kutatókat kellett szélnek ereszteni, mert az uniós források megszűnése után nem volt pénz a fejlesztések folytatására.

Az uniós támogatások sok esetben kedvezőtlenül torzították a piacot, ami a közpénzek óriási pazarlásához vezet. Egy bolgár válaszadó így írta le ezt a jelenséget: „Látható, hogy sok cég, beleértve a kis- és középvállalkozásokat is, szinte kizárólag az uniós támogatásokra összpontosít, és nemegyszer azért dolgoznak egy-egy projekten, mert EU pénzt kapnak rá, és nem azért, mert a piacnak szüksége van arra.”

Az uniós pénzelosztásokat sokszor rendszerszintű korrupció jellemzi. Egy válaszadó erről így nyilatkozott: „Átláthatatlan, miként költik el az uniós forrásokat Spanyolországban. A kormány arra használja az EU pénzeket, hogy hozzá közelállókat pénzelje. Ez így volt a korábbi kormányok alatt, ez ilyen egyszerű.”

A korrupciót és a pénzek alacsony hatékonyságú felhasználását nehezíti, hogy hiába vannak megfelelő jogszabályok, hiányzik az intézményes kultúra és gyenge az intézményrendszer a végrehajtásukhoz. Ismét egy idézet az előbb említett szakértőtől: „A spanyolországi kultúra szerint a dolgok a következőképpen működnek: ha felmerül egy probléma, hozunk rá egy törvényt, és a problémát megoldottnak tekintjük.”

Sokan kifogásolták, hogy az Európai Bizottság nem ellenőrzi megfelelően az uniós pénzek felhasználását. Az egyik szlovák szakértő szerint, aki civil tagja több monitoring bizottságnak (az uniós források elköltését felügyelő nemzeti szervek), „az Európai Bizottság képviselői a monitoring bizottságokban gyakran túl passzívak, nem bírálják még a nyilvánvalóan rossz döntéseket sem.”

Többek szerint az uniós támogatású projektekre és a nemzeti szintű teljesítményekre vonatkozó indikátorok nem megfelelőek, esetenként ellentmondásosak. Így például egy magyar válaszadó arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Bizottság útmutatója szerint az első helyen álló indikátor az uniós támogatásban részesült vállalkozások száma. Ez az indikátor azt feltételezi, hogy minél több vállalkozás részesül uniós pénzben, annál jobb a gazdaságnak. Pedig ez az indikátor semmit nem mond arról, mennyire hatékonyan használták fel a vállalkozások számát, és sokkal inkább azt mutatja, mennyire torzul a piac, az mennyire kiszámíthatatlan a gazdasági szereplők számára.

Érdekes eredménye a projektnek, hogy a társadalmi részvétellel még a nettó befizető országokban is rendkívül elégedetlenek a civilek. „Meghívnak bennünket a meghallgatásokra, tanácskozásokra a minisztériumba, utána azonban a döntéseknél általában figyelmen kívül hagyják, amit mondunk” – panaszolta egy dán szakértő.

A civilek szerint van megoldás

A civilek számtalan javaslatot is tettek a helyzet javítására. Mindenekelőtt szükségesnek tartják, hogy az uniós támogatásokat szigorú feltételekkel nyújtsák a tagállamoknak, és az EU addig ne folyósítson pénzeket, amíg a tagállamok nem teljesítik ezeket a feltételeket; ha pedig „menet közben” megszegik azokat, az Európai Bizottság haladéktalanul függessze fel a pénzek kifizetését. A legfontosabb feltételek közé a következőket sorolták:

• az uniós céloknak megfelelő nemzeti energia- és klímaterveket kell elfogadni és végrehajtani;
• a nemzeti kormányok és az Európai Bizottság közötti partnerségi megállapodásokat alaposan és társadalmi részvétellel kell kidolgozni és folyamatosan megvalósítani;
• az országspecifikus ajánlásokban előirányzott intézkedéseket ténylegesen teljesíteni kell;
• számolják fel a környezetileg káros támogatásokat;
• a legjobb gyakorlatok szerinti korrupcióellenes intézkedéseket kell bevezetni;
• a tagállam csatlakozzon az Európai Ügyészséghez;
• a tagállam jogszabályi és intézményrendszerében ne történjen visszalépés az uniós alapkövetelmények vonatkozásában az uniós csatlakozáskori szinthez képest;
• a nemzeti kormányok maradéktalanul tartsák be a partnerségi kódex (a társadalmi szereplőkkel való kapcsolatra vonatkozó szabály) előírásait, erősítsék a társadalmi részvételt a döntések előkészítésében és végrehajtását.

A nem kormányzati szakértők szükségesnek tartják továbbá a jobb indikátorok alkalmazását, az Európai Bizottság ellenőrzési kapacitásának jelentős növelését, és nem utolsósorban az éghajlatvédelmi célokra fordítandó összegek számottevő növelését.

A projektre az Európai Környezetvédelmi Iroda (EEB, a legnagyobb uniós zöld civil szervezet), az Európai Éghajlatvédelmi Hálózat (CAN Europe), az Európai Zöld Költségvetés Szövetség (GBE), a Német Zöld Költségvetés Egyesület (FÖS) és a Levegő Munkacsoport együttműködésében került sor a Német Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Nukleáris Biztonsági Minisztérium Európai Klímakezdeményezés (EUKI) programjának finanszírozásával. A témát bemutató 2 perces video magyar feliratokkal is megtekinthető.

Lukács András

a szerző a Levegő Munkacsoport elnöke, az Európai Zöld Költségvetés Szövetség elnökségi tagja

Címlapkép forrása: Sean Gallup/Getty Images

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.