A program főbb szabályai
Az értékelő bizottság a negyedik pályázati fordulóban 20 020 fiatalt választott ki meghatározott értékelési szempontok és tagállami kvóták alapján. A sikeres pályázók 2020. április 1. és október 31. között utazhatják be Európát. A közlemény megjegyzi azt is, hogy az Európai Bizottság hamarosan felveszi a kapcsolatot a sikeres pályázókkal, akik megkezdhetik útitervük összeállítását.
A fiatalok alapesetben vasúton utaznak, de esetenként más közlekedési eszközt is igénybe vehetnek, így például buszt vagy kompot, sőt – kivételes esetben – repülőgépet is. A sikeres pályázók egyedül vagy legfeljebb ötfős csoportokban utazhatnak, és legfeljebb 30 napig lehetnek úton. Az utazási igazolvány mellett segítséget és útmutatást is kapnak, például a fenntartható utazás témájában.
A fiatalok a kezdeményezés nagyköveteiként beszámolhatnak tapasztalataikról, és a közösségi média segítségével kapcsolatba léphetnek egymással. Minden résztvevő meghívást kap a nyár folyamán Európa-szerte különböző helyszíneken megrendezésre kerülő DiscoverEU-találkozókra. A kezdeményezés keretében megvalósuló tevékenységek és rendezvények témája 2020-ban a fenntartható zöld Európa lesz.
Mi ez a program?
Az Európai Bizottság 2018 júniusában indította útjára a DiscoverEU kezdeményezést az Európai Parlament javaslata nyomán. A mostanival együtt a négy pályázati fordulóban összesen csaknem 350 000 fiatal pályázott, közülük közel 70 000-en nyerték el a lehetőséget, hogy útra keljenek. Magyarországról eddig összesen 10 285-en pályáztak, közülük 1380-an jelentkeztek sikerrel.
A kezdeményezés résztvevői arról számolnak be, hogy értékes tapasztalatokat szereztek és sokat tanultak utazásaik során. Kétharmaduk nem tudta volna az útiköltséget a DiscoverEU nélkül, saját erőből előteremteni. Többeknek ez volt az első eset az életében, hogy önállóan, szülői vagy egyéb felügyelet nélkül utaztak. 2020-ra az Európai Parlament 25 millió eurós keretet különített el a DiscoverEU céljaira.
Címlapkép forrása: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Végleg elfogyott a levegő Szirszkij körül, új főparancsnokot nevezett ki Zelenszkij az ukrán haderő élére
Engedett a nép nyomásának az államfő.
Ez is eljött: betiltják a közösségimédia-használatot a gyerekeknek Európa egyik legerősebb államában
Nincsenek egyedül az ötlettel.
Hat napja tartja tűzben Ukrajnát Zelenszkij csúnyán félrement döntése – Most kényszerű lépést tett az ukrán elnök
Egyelőre nem tudjuk, mi fog kisülni belőle.
Összeomlott a közlekedés az Egyesült Államokban: egymás után zárják le a repülőtereket a közelgő ítéletidő miatt
New York, Boston, DC, Philadelphia is elesett.
Megszólalt a váratlanul kinevezett kormányfő: drasztikus lépésekkel faragnák le a hatalmas hiányt
Gyorsan kellett új kormányt alakítani Munteanu kiugrása után.
A rendszerváltás egyik legnagyobb adósságát törlesztené a kormány: benyújtották a törvényjavaslatot
Nyilvánosságra kerülhetnek az ügynökakták.
Kritikussá vált a helyzet Oroszországban: a szemünk előtt omlik össze az energetikai infrastruktúra
Más régiókból kell átirányítani a szállítmányokat.
MARA Holdings - kereskedés
Megvisel ez a hosszú trade a MARA-ban, már többször majdnem eladtam, amikor egy-egy lokális csúcson volt, aztán meg vertem a fejem a falba, hogy miért nem adtam el, amikor nagyokat korrigált. Most
10 tény az SAP bérszámfejtés kiszervezéséről - mikor éri meg külső partnerre bízni?
Az SAP bérszámfejtés sok vállalatnál nem egyszerű háttérfolyamat, hanem az egyik legérzékenyebb üzleti működési terület. Összekapcsolódik a HR-rel, a pénzüggyel, a munkaidő-nyilvántart
Magyarországon még mindig túl sokan halnak meg elkerülhető okokból
Egy ország egészségügyének minőségét nemcsak az mutatja meg, meddig élnek az emberek, hanem az is, hányan halnak meg túl korán úgy, hogy azt meg lehetett... The post Magyarországon még mindi
A CHIPS Act paradoxona: hogyan lettek a gyár nélküli chipcégek a technológiai háború nyertesei?
A CHIPS Act az amerikai chipgyártást akarta megerősíteni, a piac mégis a saját gyár nélkül működő Nvidiát, AMD-t és Qualcommot jutalmazta. The post A CHIPS Act paradoxona: hogyan lettek a gy
A Squid Game tőzsdézés után senki sem rinyálhat a pesti ingatlanárak miatt
Szegény dél-koreaiakat alaposan lehülyegyerekeztük a hétfői adásunkban. Mondjuk okkal, itt egy ízelítő adat hozzá: a koreai lakosság három százaléka kapott margin call-t (azaz kellett bevinn
Változásbejelentés vagy szerződésmódosítás - mikor melyikre van szükség?
Ha egy vállalkozásnak megváltozik valamely, a Támogatási Szerződésben, a Támogatói Okiratban vagy az EPTK felületén rögzített alapadata, a változást annak tudomásra jutásától számított
Change notification or amendment of the Grant Agreement - which one is required and when?
If any basic information of a company recorded in the Grant Agreement, the Grant Award Document or on the EPTK platform changes, the company must notify the Intermediate Body within eight days of becoming
A pénz története 2.
David McWilliams könyve nem mentes a belső ellentmondásoktól. Anélkül, hogy ezeket a fogalmakat használná, McWilliams a könyv egy helyén megkülönbözteti a pénzkínálat exogén és endogén f
Több, mint fesztivál: így telik egy nap a Jazzpikniken (x)
Világsztárok, balatoni gasztronómia és divatbemutatók.
Életmentő barátságok: így vigyázunk egymásra a buli végén (x)
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Nagyot gurított az OTP: ez még az elemzőket is meglepte
Idén is terjeszkedik a magyar bankcsoport.
Újabb végtelen háború? Trump nem találja a kiutat Iránból
Nem látszik a fény az alagút végén.
A szélturbina lesz az új napelem? Kijött az új rendelet
Korszakváltás jöhet a hazai energiatermelésben.


