Ősszel és jövőre is lesznek még vidékfejlesztési EU-pályázatok
- feldolgozóüzemek létrehozását eddig mintegy 113 milliárd forinttal támogatták,
- kertészeti fejlesztésekre csaknem 80 milliárd forintot biztosítottak,
- az állattartó telepek mintegy 120 milliárd forintból korszerűsödnek
- a fiatal gazdák induló támogatására több mint 15 milliárd forintot fordítottak,
- turisztikai fejlesztéseket 31 milliárd forintból támogatnak
- környezetvédelemre, környezetkímélőbb gazdálkodásra eddig 270 milliárd forintot biztosítottak
- az ökogazdálkodást is majdnem 100 milliárd forinttal támogatták eddig.
Felhívta a figyelmet, hogy vannak még nyitott pályázatok, amelyekre most is lehet pályázni. Ezek között említette, hogy több mint 8 milliárd forintot különítettek el tanyavillamosításra, vízellátásra, szennyvízkezelésre. Lehet pályázni öntözésfejlesztésre is, továbbá rövid ellátási láncok, együttműködési lehetőségek kialakítására, borszőlő ültetvények telepítésére is.
Az idén ősszel illetve jövőre megnyitni tervezett pályázatokról szólva megemlítette a minőségi rendszerekhez való csatlakozás támogatását, továbbá, hogy idén ősszel tervezik termelői csoportok támogatását újra meghirdetni. Kitért arra, hogy Magyarországon több mint száz Leader helyi akciócsoport működik, és több mint 40 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésükre. Az általuk meghirdetett pályázatokra 11 ezernél is több támogatási kérelem érkezett és már több mint 4 ezer támogatási döntés született 16,5 milliárd forint tekintetében.
Címlapkép forrása: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A szélsőséges időjárási események tavaly leginkább Európát sújtották
2024-ben 188 ilyen eset volt a kontinensen, főként hőhullámok, esőzések, árvizek.
A lemondását fontolgatja Jerome Powell? – Üzenet jött a Trump-kormányzatból
Az egyik a Fed elnökével kritikus tisztviselő szólalt meg.
Maguk a pilóták sem tudták, mi történik – Újabb rejtélyt tárt fel egy jelentés az indiai repülőkatasztrófáról
Megvan az előzetes jelentés, de még mindig sok a kérdés.
Világhírű történész-közgazdász érkezik a Budapest Economic Forumra
Itt az első név október 7-ére.
Stiglitz: A multinacionális cégek érdekeit helyezték előtérbe az embereké helyett
Az USA és a G7-ek alkuja alapján a globális minimumadók nem vonatkoznának az amerikai vállalatokra.
Kemény figyelemztetést kapott az Nvidia vezére, a kínai útja előtt
Több szenátor is akcióba lendült.
Szegény, de szexi...
Kicsit kapitalista, kicsit szocialista; kicsit nyugati, kicsit keleti; kicsit drága, kicsit olcsó: ez Berlin Zentuccio szemüvegén át. A HOLDBLOG állandó világutazó szerzője a német fővárosról
Top 10 osztalék részvény - 2025. július
Július elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző hón
Mi a baj a statisztikáról szóló törvény új, anonimizálásra vonatkozó definíciójával?
A Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2025. évi LXVII. törvény* több ponton is módosította a hivatalos statisztikáról szóló
Hulladékhő újragondolva: így fűtik Finnországban az otthonokat
Az adatközpontok működése hatalmas mennyiségű hőt termel, amely a legtöbb helyen kárba vész. A pazarlást felismerve Finnország a számítógépes feldolgozólétesítmé
Balásy Zsolt (és a HOLD) új kollégát keres
Az After Hoursben is elhangzott, a LinkedIn-en is fent van: junior elemző kollégákat keres a HOLD. Ritkán hirdetünk meg elemzői állást nyilvánosan, szóval kérünk minden... The post Balásy Zsol
Spórolj energiát, kapj pénzt - új lehetőség a vállalkozásoknak!
A KEHOP Plusz-4.1.6-25 kódszámú hitelkonstrukció célja, hogy kedvezményes, kamatmentes kölcsön révén segítse a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, valamint a víziközmű szolgáltatókat
ESG szabályozás 2025: fontos változások és lehetőségek a magyar vállalatoknak
Az elmúlt hetekben több fontos változás is történt az ESG nemzetközi és magyarországi háza táján. Blogbejegyzésünkben a legfontosabb módosításokat és tudnivalókat gyűjtöttük össze 20
Nyaralás helyett elemzőt keresünk Zsidayval
Zsiday Viktorral junior elemzőket keresünk, ahelyett, hogy nyaralnánk. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, You


Ismét pofon vágta Európát a kínai autóipar
A Xiaomi autója árnyékot vethet a Porsche modelljeire is.
Hogy érinti a magyar gazdákat, ha Ukrajna tényleg csatlakozik az Európai Unióhoz?
A szomszéd felvételét nagy viták övezik.
Mégis hogy mehetett csődbe egy nagy utazási iroda?
Ennyire erős a verseny?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.