Két többmilliárdos vidékfejlesztési EU-pályázat egyeztetése indult el
- A mezőgazdasági és az erdőgazdálkodási ágazatban tapasztalható strukturális elégtelenségek orvoslása érdekében a termelők együttműködésének ösztönzése szükséges a termelők szervezeteinek megalakításával és működtetésével kapcsolatos költségek részbeni átvállalása által.
- Ezért a kormány célul tűzte ki az agrárgazdasági vállalkozások hazai és nemzetközi piaci pozícióinak erősítése érdekében a horizontális és vertikális együttműködések fejlesztését, termelői csoportok ösztönzését
- A támogatás az elismerést követő 5 éven keresztül igénybe vehető, az értékesítés (forgalom) alapján számított átalányösszegű vissza nem térítendő támogatás. A támogatás maximum összege 100 000 eurónak megfelelő forintösszeg /év/támogatott csoport;
- A támogatást kérőknek vállalniuk kell, hogy projektjük megvalósításával hozzájárulnak a termelői csoportok és szervezetek megalakulásának és tevékenységének ösztönzése által a vidéki munkahelyteremtés mellett a termelők jövedelempozíciójának stabilizálásához, ezáltal a vidéki életkörülmények javításához és az elvándorlás fékezéséhez.
- A pályázat tervezett keretösszege 3 milliárd forint, a forrást az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja, a támogatott támogatási kérelmek várható száma: 26 db.
- A tervezet szerint a támogatási kérelmek benyújtására 2019. október 14. napjától 2021. október 13. napjáig lesz majd lehetőség.
A másik közlemény szerint elindult "A Rövid Ellátási Lánchoz kapcsolódó beruházások támogatása az élelmiszeripar és a borászat területén" elnevezésű (VP3-4.2.1-4.2.2-19 azonosító jelű) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet alapján a pályázat háttere és néhány részlete:
- A Felhívás célja, hogy lehetőséget biztosítson a REL együttműködési csoportokban részt vevő mezőgazdasági termelők számára élelmiszer-előállításhoz kapcsolódó beruházások végrehajtására. Jelen felhívás a REL együttműködési csoport tagjai számára olyan élelmiszeripari és borászati fejlesztések végrehajtására ad lehetőséget, amelyek hozzásegítik őket tevékenységük gazdaságos folytatásához.
- Fontos tudni, hogy ezen felhívás keretében támogatásra kizárólag a VP3-16.4.1-17 kódszámú, Együttműködések támogatása a REL és a helyi piacok kialakításáért, fejlesztéséért és promóciójáért című felhívás keretében - a projekttervük alapján - támogatásban részesült REL együttműködési csoportok mezőgazdasági termelő tagjai jogosultak.
- A Felhívás feltételeinek megfelelő projekteket egyéni beruházás esetén maximum 15 500 000 Ft, kollektív beruházás esetén 155 000 000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig.
- A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 1,5 milliárd Ft. A Felhívás forrását az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja. A támogatott projektek várható száma: 50 -100 db.
- A Felhívás tervezete szerint a támogatási kérelmek benyújtására 2019. november 4. napjától 2021. november 3. napjáig lesz lehetőség.

Lengyelországi dróntámadás: eszkalációtól félnek a németek, a NATO-t tesztelhetik az oroszok
A német kormány határozott elítélte a történteket.
Jóváhagyta az Európai Parlament, hogy átcsoportosítsa az EU a kohéziós támogatásokat
A befagyasztott pénzeket viszont ez nem érinti.
Zelenszkij: orosz propaganda, hogy Ukrajna irányította a drónokat Lengyelország területére
Több orosz drón hatolt be lengyel területre, mint amennyiről eddig a hírek szóltak.
Megállíthatatlan ez a befektetés, megint letarolta a hazai piacot
Főleg a gazdagok teszik ide a pénzüket.
Nagy nevek, fontos témák: Győrben jön a Portfolio Gazdasági Fóruma
Október 14-én első kézből kaphatnak információkat a gazdasági kilátásokról.
A kötvénypiac csendes forradalma
Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh


Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
