A Kelet-magyarországi Gazdasági Fórum a régió vállalkozásainak megkerülhetetlen eseménye: a konferencia célja, hogy átfogó képet nyújtson a magyar gazdaság aktuális helyzetéről, és konkrét eszközöket kínáljon a vállalatok versenyképességének növeléséhez. A rendezvény kiemelt hangsúlyt fektet a helyi és régiós vállalatok támogatására. Legyen szó mikro-, kis- és középvállalkozásokról vagy nagyvállalatokról, minden résztvevő értékes információkhoz juthat a megalapozott üzleti döntéshozatalhoz.
A konferencia programja a legaktuálisabb témákat öleli fel.
A résztvevők első kézből értesülhetnek a magyar gazdaság várható pályájáról, a forint árfolyamának alakulásáról és az inflációs kilátásokról.
Emellett olyan kulcsfontosságú kérdésekre is választ kaphatnak, mint a térségi béremelkedésből és költségnövekedésből adódó kihívások kezelése, vagy a vállalati működési hatékonyság javításának lehetőségei.
A helyi kis- és közepes vállalatoknak is érdemes figyelniük, hiszen a régióban induló új gyárak komoly lehetőséget jelentenek a beszállítók számára, hosszú távon is hatással lehetnek működésükre. A fejlesztések hatással lesznek a teljes régió gazdaságára: fellendíthetik az építőipart, az ingatlanpiacot, a logisztikai területeket, a turisztikai- és szállodafejlesztéseket. A rendezvény előadói bemutatják ezeket a lehetőségeket, segítenek a megfelelő finanszírozás megtalálásában, és támogatják a régiós vállalatokat hatékonyságuk, versenyképességük növelésében.
A konferencián szó lesz többek között a Széchenyi Kártya Program aktualitásairól, a 0%-os EU-s vállalkozásfejlesztési hitelekről, a debreceni városfejlesztési programokról, az energiahatékonyságban és a digitalizációban rejlő versenyelőnyről, és a magyar cégeket is érintő vámháború hatásairól.
Innovatív megoldások a vállalati szektor számára
A Kelet-magyarországi Gazdasági Fórum 2025 kiemelt témái között szerepelnek:
- Merre tovább magyar gazdaság? Kamatkilátások, inflációs várakozások, beruházási környezet
- Magyar versenyképesség régiós összevetésben, az innovációvezérelt növekedés elemei
- Milyen hazai források, hitelprogramok állnak a vállalatok rendelkezésére a válságkezelésben?
- A költségoldali versenyhátrány kulcsa: energiaárak és energiabeszerzési feltételek, energiahatékonysági beruházások
- Kormányzati támogatás a vállalkozások védelmében, pályázati lehetőségek, a hazai innovációs ökoszisztéma fejlesztése
- Munkaerőpiaci kihívások nehezített pályán
- Digitalizáció - A vállalati szektor hatékonyságnövelési Szent Grálja
- Vállalati kerekasztal: saját tapasztalatok a versenyképességről, a stabilitásról
A konferencia előadói között a gazdasági élet kiemelkedő szereplői és szakértőit találhatjuk:
- Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere
- Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára
- Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója
- Madár István, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője
- Nagy Viktor, a Portfolio vezető részvényelemzője
- Vidovszky Áron, a Portfolio Investment Services üzletágvezetője
- Miklóssy Ferenc, a Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke
- Kasziba Levente, a Magyar Fejlesztési Bank EU Üzleti Igazgatóságának igazgatója
- Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja
- Marossy Virág, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója
- Fetter István, a CIB Csoport kisvállalati divízió vezetője
- Nagy Péter Gábor, a Budapesti Értéktőzsde Nyrt. igazgatója
- Nagy Attila, a HOLD Alapkezelő vezető online vagyonkezelője
- Szalai Sándor, az E.ON Energiamegoldások KKV értékesítési vezetője
- Leskó László, a Yettel Magyarország Zrt. B2B Managere
- Zónai Roland, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) projektmenedzsere
- Szilágyi Péter, a Coface kockázatkezelési vezetője
- Szelényi Viktor, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. üzletfejlesztési igazgatója
A Kelet-magyarországi Gazdasági Fórum célja, hogy átfogó képet nyújtson a magyar gazdaság aktuális helyzetéről, különös tekintettel a régió kihívásaira és lehetőségeire. A konferencia három fő szekcióban tárgyalja a vállalkozások számára legfontosabb témákat, beleértve
a finanszírozási lehetőségeket, a vállalkozásfejlesztést és a makrogazdasági kilátásokat.
Regisztráljon most a Kelet-magyarországi Gazdasági Fórumra, és legyen részese a régió gazdasági jövőjét alakító beszélgetéseknek. A korlátozott számú jegyek gyorsan fogynak: Kattintson ide a regisztrációhoz és további információkért!
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Irán lezárta a Hormuzi-szorost - Azonnal kilőtt az olajár!
Az elmúlt órákban jelentősen felerősödtek a feszültségek a Közel-Keleten.
Itt vannak a részletek: a rezsimnek kész terve volt Trump megölésére
Utolsó pillanatos csere is volt.
Valóságos katonai nagyhatalom emelkedik fel Európa szívében, ez mindent boríthat
A szomszéd meg egyre jobban lemarad.
Végre kiderült az emberiség egyik évezredes kérdése: ezért nem színeződik a legfontosabb nemesfém
Új lehetőségek nyílnak meg.
Megint megúszhatja Putyin egyik legfontosabb szövetségese: kényes témákban engedhet az EU
Van olyan kulcstéma, amiben sikerült megállapodni.
Radikális változás jöhet a magyar autópályákon: így csapnának le a gyorshajtókra
Megosztó lehet a kérdés.
Az emberi tudás hiedelmeken alapul - Csányi Vilmos és Szabó László a gazdaságról - 2. rész
Csányi Vilmos Széchenyi-díjas magyar biológus, biokémikus, etológus és Szabó László, a HOLD alapítója a gazdaságról. 2. rész. Az első részt itt tudod meghallgatni: Borzalom, hogy... The po
Accenture plc - elemzés
A júliusi Top 10 első helyezettje. Minél többet nézem, annál jobban tetszik.CégismertetőAz Accenture (ACN) 1989-ben alakult, a székhelye Dublinban, Írországban található. Fő tevékenysége az
PPWR rendelet 2026: új csomagolási megfelelési kötelezettségek az EU-ban
A PPWR, vagyis a Packaging and Packaging Waste Regulation az Európai Unió új csomagolási és csomagolási hulladék rendelete. Az (EU) 2025/40 rendelet 2025. február 11-én lépett hatályba, és fős
Jobb az aktív kereskedés, ha tudod a jövőt
Az egyik pénzügyekkel (és befektetésekkel) foglalkozó Facebook csoportban megjelent egy írás, miszerint akár 25 évre is negatív fordulatot vett annak a befektetőnek a sorsa, aki bizonyos válsá
Kritikus betegség vagy baleset - Melyik biztosításra van igazán szükséged?
Márton 44 éves, kétgyerekes családapa, aki mindig arra készült, hogy egy autóbaleset vagy egy munkahelyi sérülés borítja fel az életét. Évekkel ezelőtt kötött is egy balesetbiztosítást,
Ugyanaz a mutató, három különböző történet - A tanár-diák arány önmagában félrevezető
A tanár-diák arány első ránézésre egyszerű mutatónak tűnik, valójában azonban egészen mást jelent egy általános iskolában, egy gimnáziumban vagy egy egyetemen. Ugyanaz a mutató három...
Ingatlanvásárlás költségei 2026-ban: ennyivel számolj a vételáron felül
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ingatlanvásárlás költségei 2026-ban: ennyivel számolj a vételáron felül A legtöbb vevő ott hibázik, hogy amikor az ingatlanvásárlás költségei
Booz Allen Hamilton Holding Corporation - elemzés
A júliusi Top 10 hetedik helyezettje. A chartja alapján megérdemel egy elemzést, de leginkább azért, mert nagyon nagy esésben van, és talán így megtudom, hogy érdemes-e figyelni, vagy kerülni k
Gerendai: Másfél milliárdos veszteséggel számol a Sziget idén
A szakember őszintén beszélt a fesztivál pénzügyi helyzetéről.
Történelmi helyzetben a jegybank: minden adott az euróbevezetéshez?
Sok múlhat a devizatartalékon.
Magyarország is felült az AI-vonatra? Meglepő számokra bukkantunk
Mi húzza most az ipart?
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

