Rendhagyó formátumot hoztok az AI in Business konferenciánkra. Mi az alapötlete és célja az AI-ról szóló vitáknak, mit vihethaza belőle a közönség?
Az elmúlt években sok konferencián fordultunk meg akár hazai, akár nemzetközi viszonylatban. A legtöbb helyen azt tapasztaltuk, főleg az AI kapcsán, hogy a színpadon inkább a pompa és a máz kerül előtérbe, míg a folyosókon gyakran az árnyoldalakat, félelmeket is meg-meg lehet hallani. Mindenképp szerettük volna felszínre hozni ezt a kettősséget, és lehetőséget teremteni arra, hogy azonos körülmények között lehessen egy adott kérdést körbejárni, akár pro akár kontra oldalról. Az egész pedig azt segítse, hogy a hallgatóság tudjon inspirálódni, és az érme mindkét oldalát megismerve tudjon elindulni a saját útján. Emellett pedig hiszünk abban, hogy a konstruktív vita – ahol érvek és ellenérvek tudnak megfelelő hangnemben találkozni – visz előre nagyon sok kérdéses helyzetet. Ahogy az adatok is hozzájárulnak ahhoz, hogy a döntéseink nagyobb arányban szolgálják a szervezetünk vagy saját érdekeinket, úgy szerintem a vita is tudja ezt támogatni.
Ha jól tudom, volt már ennek egy a formátumnak egy kisebb próbája, mi az, ami miatt továbbviszitek ezt a platformot?
2025 őszén szerveztünk egy üzleti reggelit, ahol csordultig sikerült tölteni egy budapesti hotel rendezvénytermét, és szerencsére az asztalokra kihelyezett ételek nem a színpadon landoltak. A közönség végig aktív résztvevője volt az eseménynek, és várakozáson felüli pozitív visszajelzést kaptunk mind a platform, mind a témák, mind pedig a szereplők tekintetében. Úgy gondolom sikerült egy olyan platformot és olyan formában színpadra vinni, aminek helye van a hazai konferencia palettán, és szeretnénk ennek a terjedését elősegíteni. Ha esetleg valaki kíváncsi arra, hogy egy márka építő és egy MI tudós hogyan vitatkozik arról, hogy elbutít-e minket az AI, az megteheti itt.
Hogyan, miként választjátok ki, hogy milyen téma lenne megfelelő egy eseményre?
Data&AI divíziónk 30 fő feletti szakértővel bír, akik a legnagyobb szerencsénkre szeretik és követik a történéseket ebben a témában – ehhez persze hozzájárul, hogy nagyon diverz háttérrel rendelkeznek a szóban forgó kollégák, így nagyon könnyen össze lehet szedni érdekes témákat és felvetéseket.
Azonban önmagában ez még nem elég, végig kell gondolni, hogy milyen hátterű, érdeklődésű ember lenne az ideális ebbe a beszélgetés és hogy van-e ilyen szakértő a látókörünkbe. A téma önmagában semmit sem ér, ha a vitapartnerek nem tudják megtölteni megfelelő tartalommal – szerencsére eddig, remek szakemberekkel dolgozhattunk együtt, és a márciusi rendezvény kapcsán is nagyon jók az előjelek az eddigi egyeztetések után.
Mit vársz a Portfolio AI in Business rendezvénytől, van olyan vita, amiben szívesen megméretnéd magad?
Bízunk benne, hogy sikerül megmutatni a rendezvény közönségének, hogy miért látunk potenciált ebben a platformban. Ezzel pedig hozzáteszünk ahhoz is, hogy a hallgatóság perspektívája tovább szélesedjen, esetleg olyan pontokat is megvilágítva, amire ő nem gondolt, vagy nem úgy gondolt. Mindezt pedig szórakoztató módon tesszük. Habitusomból fakadóan, kevés olyan vita van, amibe ne szállnék be hatalmas lelkesedéssel, de szerencsére ehhez párosul már annyi tapasztalat, hogy előre engedem a téma szakértőit. Ebben a platformban nekem az különösen tetszett, hogy a hallgatóság soraiban el tudunk gondolkodni azon, hogy mit válaszoltunk volna mi egy ilyen helyzetben – ami talán abban is segíthet, hogy másnap a saját munkahelyén lefolytatott beszélgetésekben jobban tud majd reagálni a témát illetően.
Hogy látod, az elmúlt években miként alakult az AI-piac?
Nagyon ambivalens érzéseim vannak az AI kapcsán. Kétségtelen, egy új ipari forradalmat élhetünk meg, mindezt olyan tempóban, amihez foghatót szerintem még senki sem látott, tapasztalt. Nehéz megmondani, hogy ez hova vezet, hiszen kis túlzással hetente jönnek olyan változások, amik a korábbi irányokat felborítják, vagy újra terveztetik. Pengeélen táncolnak iparágak, megoldások és betonbiztosnak gondolt üzleti modellek, de még az sem fix, hogy egy esetleges leesés után mi következik. Emellett a látványpékségek viszont még kitartanak, hatalmas a túlkínálat, és bizonyos szemüvegen keresztül az AI mindenre is jó – de azért a valóság továbbra sem ennyire rózsaszín. Bármennyire is demokratizál egyes területeket az LLM, sok hiányosságot, vagy invesztíciót nem tud eltüntetni. Az viszont továbbra is igaz, hogy nehéz olyan use case-t mondani, amit ne lehetne jobbá tenni az adatokkal és az AI segítségével – ha netán ebben valaki szeretne próbára tenni minket, a konferencián bátran megteheti.
A cikk támogatója a Trendency.
Címlapkép forrása: Portfolio
A cikk elkészítésében a magyar nyelvre optimalizált Alrite online diktáló és videó feliratozó alkalmazás támogatta a munkánkat.
Szivárognak az információk: éles vitában lehet az Egyesült Államok és Irán
12 órája tart a béketárgyalás, és egyelőre semmi eredmény.
Megrongálhattak egy fontos európai kőolajvezetéket: nyomozást indítottak az ügyben
A vállalat szerint viszont nem történt beavatkozás.
Kétnapos sztrájk jön Európa legnagyobb légitársaságánál
Nem veszik fel a munkát a pilóták a jövő héten.
Megkezdte Amerika az aknamentesítést: hamarosan indulhat a forgalom a Hormuzi-szorosnál
Az iráni média tagadja a hírt.
Trump szerint megindultak a hatalmas olajtankerek - Fellélegezhetnek a piacok?
Nem arra vették az irányt, amerre gondolhatnánk.
Meglepő felfedezést tettek az egyik legnépszerűbb vitaminról: súlyos betegséggel szemben nyújthat védelmet
Eddig sosem vizsgálták ilyen szemszögből.
Mit mond el egy társadalomról, ha erősödik a készpénzhasználat?
A világ és társadalmaink akut szétesését kvantitatíve is alá tudom támasztani. A bizalomhiány ára magas. Csőrükben olajággal köröznek Trump rakétái a Közel-Kelet fölött. Lassan ott...
A politika durvasága és a szellemi elkényelmesedés
Holnap választások lesznek Magyarországon, a 2026-os kampány időszaka szomorú képet fest Magyarországról. Nincs igény a valóságra, nincs igény a másik igazságának megértésére a közügye
Pánik a piacon? A likviditás a túlélés kulcsa
Geopolitikai feszültségek, idegesebb piacok, gyorsan változó hangulat - ilyen környezetben a befektetői döntések egyik kulcskérdésévé a likviditás válhat. Az Economx Braun Mártonnal készít
Vámkezelés importáfa megfizetése nélkül: hogyan működik a gyakorlatban?
Sok vállalat nincs tisztában azzal, hogy az áfa megfizetési nélkül is lehet harmadik országból terméket importálni. Túl azon, hogy a 27%-os magyar import áfa egyedülállóan magas az Európai
Milyen bankszámlát választhatok átlagos fizetéssel? Van néhány jó hírünk!
A legtöbbünk szerint túl drága a bankolás Magyarországon, mégsem lépünk. Ha a számlaköltségek kerülnek szóba, a legtöbb magyar csak forgatja a szemét, de a tettek mezejére már kevesen lé
Visszatekintés 2028-ból: az AI-befektetők félelmei
Nagy port kavart amerikai tech-körökben a Citrini Research elemzése, egy fiktív, jövőbeli AI-válsággal kapcsolatos visszatekintés. Vendégszerzőnk, a BIC tagja választ írt az elemzésre, szint
Lezajlott a zöld forradalom Európában, de hol tart ebben Magyarország?
Talán már elcsépelt kifejezés zöld forradalomról beszélni az energia területén, hiszen az elmúlt húsz év ennek jegyében telt. A forradalom általában rövidtávú kife
Amikor megoldásod van hamarabb, mint problémád
A közgazdaságtan egyik rossz tulajdonsága, hogy gyakran hamarabb van megoldása, mint problémája. Ez legtöbbször abból ered, hogy a valódi kérdésekre viszont nem tud megoldást nyújtani. A pén
Merre ugrik a forint a választás után? És mi a legrosszabb forgatókönyv?
Pár nap és kiderül.
Kinek éri meg a háztartási energiatároló, és mire elég a 2,5 milliós támogatás?
Új korszak kezdődik az otthoni energiafüggetlenségben.
Miért szegényednek el a magyar nyugdíjasok és mit lehetne tenni ellene?
Farkas András nyugdíjszakértővel beszélgettünk.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!




