Üzlet

KEG: igény van a kapacitások bővítésére

Délelőtt tartotta sajtóbeszélgetését a KEG, melyen a társaság vezetői a már beharangozott beruházást és tőkeemelést ismertették. A KEG már a jövő héten megkezdi a csarnok építését a dunaalmási telephelyen, a töltőüzem december közepére készülhet el.

6 milliárd dolláros veszteséggel zárták a félévet a légitársaságok

A légiközlekedési iparág az év első felében több mint 6 milliárd dolláros nettó veszteséget könyvelt el összesítve, de az utaslétszám és a teherforgalom alakulása már a javulás jeleit mutatja - közölte a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA).

Tovább csúszik a lejtőn Európa

Továbbra sem akar javulni a hangulat a részvénypiacokon, az amerikai határidők a tegnapi méretes zakó után is mínuszosak, ami nem éppen bíztató előjel. Mindezek nyomán Európa is folytatja a lejtmenetet, a vezető részvényindexek 1% körüli csökkenést mutatnak. A rosszkedv legnagyobb kárvallottja természetes a bankszektor, igaz itt bőven van is mit visszaadni.

Greenergy: átadta a stafétabotot az alapító

Dicső Gábor, a Greenergy alapítója és eddigi vezérigazgatója átadta a stafétabotot: a cég irányítását Spilkó József, az E.ON eddigi villamosenergia-kereskedelemért felelős ügyvezető igazgatója veszi át.

Kevés a pénz Romániában a két új reaktorra

A CEZ cseh energiaszolgáltató felvásárlásokért felelős igazgatója, Vladimir Schmalz szerint Románia újratárgyalja a Cernavoda-i atomerőmű bővítési projektet és nagyobb részesedést tesz lehetővé külföldi beruházók számára - tudósít az MTI.

Nem volt kérdés, hogy merre megyünk

Az amerikai tőzsdék összecsuklását ma hajnalban Ázsia is lekövette, és így tesz a magyar tőzsde is, a BUX jelenleg 1.5%-os mínuszban tartózkodik. Úgy tűnik a szeptember meghozta a korrekció a részvénypiacokra, a fejlett indexekben már tegnap megvoltak az első töréspontok.

Elmeszelte a cseh alkotmánybíróság az előrehozott választásokat

A cseh alkotmánybíróság bizonytalan időre elhalasztotta az október 9-10-re kiírt előrehozott választásokat, miután Milos Melcak független képviselő beadványa nyomán állásfoglalásában alkotmányellenesnek találta a Václav Klaus államfő képviselőházat feloszlató rendeletét.

Bomba robbant a görög tőzsde épületénél

Bomba robbant ma reggel az athéni tőzsde épülete mellett, mellyel egyidőben Thessalonikiben is robbantottak egy kormányzati hivatal mellett. Athénban egy nő kisebb sérüléseket szerzett, nyolc kocsi kigyulladt, és a tőzsde épületében is károk keletkeztek.

Tovább közelítheti a töréspontot az OTP

A tegnapi amerikai megbicsaklás következtében itthon is lehet egy kisebb pánik a nap elején, a továbbiakról pedig elsősorban a makroadatok döntenek majd, bár a piac mostanság a jó adatokra nem igazán reagál (emelkedéssel). Index szinten bő 2%-os mínusz minden további nélkül elképzelhető a délelőtt folyamán - véli Káplár Norbert, a Raiffeisen üzletkötője.

Fellendültek augusztusban az amerikai autóértékesítések

Az amerikai autógyártók tegnap közzétették augusztusi értékesítési adataikat, melyek alapján év/év alapon növekedett az eladások volumene, amire 2007 októbere óta nem volt példa. Ez azonban csak az állami autócsere programnak volt köszönhető, amely augusztusban véget ért, így valószínűleg a szeptemberi értékesítéseken ismét érezhető lesz a válság hatása.

Pofonosztás - Technikai elemzés

A hosszú egyhelyben toporgás után lefelé indult meg Amerika, és ez mint a következő grafikonon láthatjuk erősen éreztette hatását az európai kereskedésben is. Ma reggel a Dow Jones és BUX indexeket valamint a Richter a MOL és az MTelekom grafikonokat tekintjük át.

MOL: profit növekedés lesz jövőre

Az európai kilábalás és az INA hozzájárulás következtében növekedni fog a MOL profitja a jövő évben - mondta el a Bloombergnek adott interjújában Mosonyi György, a MOL vezérigazgatója.

Személyi változás a Phylaxiánál

A PHYLAXIA bejelentette, hogy a Társaság stratégiai és akvizíciós vezérigazgató-helyettesi tisztségét 2009. szeptember 2. napjától Dr. Jeszenszky Zoltán látja el.

A GVH nem vizsgálja tovább az EMFESZ-t

Megszüntette az eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az EMFESZ Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel szemben, miután megállapította, hogy a cég a Nitrogénművek Vegyipari Zrt.-vel nem erőfölényes helyzetben kötött hosszú távú földgázszállítási szerződést - tudosít az MTI.

Ázsia is követte az amerikai példát

Az amerikai tőzsdék tegnapi, 2%-os esését követően az ázsiai indexek is lefelé vették az irányt a ma reggeli kereskedésben, a Nikkei 225 2.4%-kal, a dél-koreai Kospi 0.6%-kal, a hongkongi Hang Seng pedig 1.6%-kal menetelt lefelé. Az elmúlt hetekben alulteljesítő kínai piac azonban pluszba tudott fordulni, a Shanghai Composite 0.2%-ot erősödött.

Beöntötték Amerikát - 2%-os mínusz lett a vége

A kezdeti kisebb emelkedést leszámítva az amerikai tőzsdék végig a negatív tartományban mozogtak, és ezúttal zárásra sem jöttek meg a vevők, így a vezető részvényindexek jelentős, 2%-os mínuszban fejezték be az új hónap első kereskedési napját. Az S&P 500 ezzel újra az 1,000 pontos lélektani szint alá került. A piac a vártnál jobb makroadatokra nem reagált, a befektetők szeme előtt egyetlen dolog, a profitrealizálás lebegett.

Az amerikai futuresek jelenleg enyhe emelkedést mutatnak, Ázsiában azonban meglehetősen komor a kép, a japán Nikkei 225 index 2.5%-os mínuszban van.

Felpörgött a határidős piac

Ahogy az azonnali részvénypiacon, úgy mostanra már a határidős piacon is látszanak a kedvező befektetői hangulat forgalomra gyakorolt jótékony hatásai. A határidős piacon augusztusban másfél év óta először sikerült év/év alapon növekedést elkönyvelni, a 337 milliárd forintos összesített duplikált forgalmi értékre utoljára tavaly októberben volt példa.

Beruház a KEG, 700 Ft-on bocsát ki új részvényeket

A KEG Igazgatósága az első fél éves piaci mozgásokat értékelve úgy döntött, hogy a dunaalmási terminálján korábban elhatározott - a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány által 50 millió Ft-tal támogatott - gyorsított töltőüzemi fejlesztést, valamint a fejlesztéssel létrejövő 100,000 db/hó palack új töltőkapacitással arányban az értékesítési hálózat kiterjesztését, az ehhez szükséges forgóalap biztosítását még ebben az évben megvalósítja. A beruházásokhoz 1 milliárd forint értékben kíván új részvényeket kibocsátani a társaság darabonként 700 forintosra tervezett árfolyamon. Ez elmarad a tegnapi 800 forintos záróértéktől.

Ellepték a medvék a Wall Street-et

A kezdeti kisebb emelkedést leszámítva az amerikai tőzsdék végig a negatív tartományban mozogtak, és ezúttal zárásra sem jöttek meg a vevők, így a vezető részvényindexek jelentős, 2%-os mínuszban fejezték be az új hónap első kereskedési napját. A piac a vártnál jobb makroadatokra nem reagált, a befektetők szeme előtt egyetlen dolog, a profitrealizálás lebegett.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.