Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. A banki AI alkalmazásokról a Portfolio Financial IT rendezvényén kiemelten lesz szó. Regisztráció és részletek itt!
Új funkcióval bővült az OTP Bank telefonos ügyfélszolgálata: egy asszisztens segítségével az ügyfelek a nyomógombos menüválasztókban való keresgélés helyett élőszóban fogalmazhatják meg hívásuk témáját - közölte a bank. Az ügyfelek számára is látható digitális banki fejlesztésekről is szó lesz a Portfolio Financial IT konferenciáján, június 11-én. Regisztráció és részletek itt!
A hazai felnőtt lakosság többsége, 56%-a került már olyan helyzetbe, hogy interneten keresztül vagy bankok nevével visszaélve megpróbálták megkárosítani, az áldozattá válás nem függ a társadalmi és a demográfiai helyzettől - derül ki a CIB Bank kutatásából. A banki csalásokról a Portfolio Financial IT konferenciáján is szó lesz. Regisztráció és részletek itt!
"A fiatalokat nem lehet egy eszközzel „megszerelni”, hogy ugyanúgy viselkedjenek, meg akarjanak halni a munkában, mint mi. Erre nincs eszköz, hanem csak szemüveg" - mondja Steigervald Krisztián generációkutató. Globális kultúraváltás történt: megváltozott a munkához való hozzáállás, és különösen a munkára való nevelés szokásai. A generációk közötti különbségek begyűrűznek a munkahelyekre, ráadásul a generáció-menedzsment egyszerre két nehéz feladattal néz szembe: a 30 év alattiak és az 55 év felettiek integrálásával. Az IT-szektorban, a technológiai váltásban is megfigyelhető, hogy a különböző érettségi szintű technológiák ugyanúgy, ahogy a társadalmi generációk, a mai napig egymással párhuzamosan élnek - teszi hozzá Mádi Gábor, a Shiwaforce CIO-ja. A témával június 11-ei Financial IT konferenciánkon is foglalkozunk. Részletek és regisztráció itt!
A mesterséges intelligencia eszközök a pénzügyi stabilitásra is veszélyt jelenthetnek, egyre több dolog miatt aggódhatunk a jegybankárok szerint. De van, amiben segíti majd a munkájukat az AI - számolt be a Bloomberg. Az AI banki felhasználásáról szó lesz a Portfolio június 11-ei Financial IT rendezvényén, regisztráció és részletek itt!
Az Apple saját mesterségesintelligencia-chipek kifejlesztésén dolgozik adatközponti szerverekhez – derül ki a Wall Street Journal jelentéséből. Az ACDC névre keresztelt projekt már több éve folyik a partner Taiwan Semiconductor Manufacturing (TSMC) társasággal, de nem tudni, hogy mikor, vagy hogy bemutatásra kerül-e a projekt.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter megbeszélést folytatott a Microsoft képviselőivel, köztük Robert Ivanschitz-cal, a cég jogi és vállalati ügyekért felelős vezető jogtanácsosával - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az NGM szerint a fejlett technológiák, mint az AI, az 5G vagy a Big Data kitörési pontot jelenthetnek Magyarország számára. Az AI banki felhasználásáról szó lesz a Portfolio június 11-ei Financial IT rendezvényén, regisztráció és részletek itt!
A bérnövekedéssel és a munkaerő kihasználtságának a további emelkedésével eljutottunk arra a pontra, hogy gazdasági növekedést valójában csak hatékonyságnöveléssel lehet elérni, ennek kulcsa a technológia használata - véli Vinnai Balázs. Az IVSZ elnöke szerint a Digitális Állampolgárság Program jó úton halad, az AI gyökeresen átalakítja a munkát, az IT-szektorban a leépítések elsősorban azért történnek, mert a bérek elképesztően elszálltak. Az MBH Bank elnöki főtanácsadóját a pénzintézet digitális fejlesztéseiről is kérdeztük. Ezekről a témákról június 11-ei Financial IT konferenciánkon is szó lesz, a rendezvényen Vinnai Balázs is részt vesz. Regisztráció és részletek itt!
Az OTP Bank megújította a 2021 óta elérhető Selfie számlanyitást - közölte a bank. A digitális banki versenyről és az innovációkról szó lesz a Portfolio június 11-ei Financial IT rendezvényén. Regisztráció és részletek itt!
A jegybank a tudatos bankkártyahasználatra hívja fel a figyelmet a nyári utazások során, többek között abban segítenek, hogyan kerüljük el a drágább kártyás devizaváltást és hogyan cselezzük ki a csalókat. A legforróbb payment trendekről a Portfolio Financial IT rendezvényén is szó lesz, részletek itt!
Warren Buffett egyelőre nem fektetett be a mesterséges intelligencia iparágba, a technológia lehetséges káros hatásaira figyelmeztet - írj a CNBC. Mire és hogyan használják a bankok az AI technológiát? Erről is szó lesz a Portfolio június 11-ei Financial IT rendezvényén.
Az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) által támogatott közös nyomozás eredményeként sikerült felszámolni egy széles körű, telefonos csalásra szakosodott európai bűnszövetkezetet - közölték csütörtökön a német hatóságok. Thomas Strob, Baden-Württemberg tartomány belügyminisztere szerint valószínűleg az eddigi legnagyobb európai telefonos csalássorozatról van szó. A csalásokról és a fizetési trendekről is szó lesz a Portfolio június 11-ei Financial IT rendezvényén. Regisztráció itt!
A Visa két új mesterséges intelligencia alapú csalásmegelőző, kockázatcsökkentő megoldást jelentett be, melyek a csalások lehetőségét az azonnali, számlák közötti és az online fizetések esetében csökkentik a Visa hálózatán belüli és azon kívüli tranzakciók esetén is - közölte a társaság. A csalásokról és a fizetési trendekről is szó lesz a Portfolio június 11-ei Financial IT rendezvényén. Regisztráció itt!
Száz évvel ezelőtti megalakulása óta a Magyar Nemzeti Bank kétféle pénznemet bocsájtott ki bankjegyek és pénzérmék formájában: a szűk húsz esztendőt megélt, ám annál emlékezetesebb utat befutó pengőt, valamint a ma is használatos forintot. Mindkét pénz többször megújult, hol kényszerből, hol biztonsági okokból vagy korszerűsítési szándékkal. A százéves történelmet a Pénzmúzeumban őrzött bankjegyeken és érméken keresztül idézzük most fel.
A Simple alkalmazást és a SimplePayt fizetéseket működtető OTP Mobil fintech vállalat felvásárolta a HelloPayt, amely elsősorban vendéglátóhelyek, szórakozóhelyek és fesztiválok fizetési rendszereit üzemelteti - közölte a társaság. A hazai fizetési piac legfontosabb trendjeiről szó lesz a Portfolio június 11-ei Financial IT konferenciáján. Regisztráció itt!
Magyarország 33 európai ország közül a 30. helyen végzett a négy legalacsonyabb csalási esettel rendelkező ország egyikeként (az ezer ügyfélre jutó csalás áldozatainak száma alapján). A vásárlással és bérléssel kapcsolatos csalások a leggyakoribb csalástípusok az országban - derül ki a Revolut első pénzügyi bűnügyi és fogyasztóbiztonsági jelentéséből. A csalásokról és a fizetési trendekről is szó lesz a Portfolio június 11-ei Financial IT konferenciáján. Regisztráció és részletek itt!
Visszavonták beruházási ajánlataikat egy romániai napelempark építésére.
Felbukkant egy ismerős arc.
Bemutatjuk, hogy most milyen szinteket érdemes figyelni.
Külföldi munkásokat rúgtak ki.
Fontos adat jön, feszülten figyelnek a befektetők.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?
Akár egymillió érintettje is lehet az új pályázatnak, aminek első körben 20 vagy talán 30 ezer nyertese lehet.
Valami felfelé húzza az árakat.