fejlesztés

Mire figyeljünk a júliusban érkező kutatás-fejlesztési pályázatoknál?

Öt olyan új uniós pályázat is várható a délelőtti bejelentés alapján már júliusban, amely a kis- és középvállalkozói kör számára érdekes lehet, de fontos tisztában lenni néhány fő tendenciával a kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatoknál - hívta fel a figyelmet Dr. Somogyi Andrea a Napi Gazdaság mai konferenciáján.

Megjelent egy 5 milliárdos egészségügyi infrastruktúra-pályázat

A Széchenyi 2020 keretében megjelent az "Infrastrukturális fejlesztések megvalósítása" című (TIOP-2.2.8-14 kódszámú) kiemelt felhívás március 27-én, amely egy korábbi egészségügyi miniszteri rendeletben megfogalmazott szakmai feltételeknek való megfelelést segít elő 5 milliárd forintos keretösszeggel. A pályázatot április 27-ig lehet benyújtani.

Sokmilliárdnyi EU-pénz segít a NAV-nak az adócsalókkal szemben

A költségvetés adóbevételeit csökkentő, illetve arra különösen nagy kockázatot jelentő módszerek feltárását és visszaszorítását, valamint a hátralékok hatékonyabb kezelését és behajtását segítő, továbbá az ügyfelekkel való kapcsolattartást korszerűsítő informatikai fejlesztéseket valósított meg összesen 9 milliárd forintból a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - hangzott el egy a hivatal szakemberei által kedden tartott sajtóbeszélgetésen.

Budapesti olimpia 1000 milliárdból - Kell ez nekünk?

Kisebb városoknak, országoknak is lesz esélye olimpiát rendezni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság legújabb javaslatcsomagja alapján. Az új feltételrendszernek köszönhetően Budapest és Magyarország meggyőző érveket tud felsorakoztatni maga mellett, pályázni azonban csak akkor érdemes, ha az olimpia megrendezése nem önmagában cél, hanem egy fontos mérföldkő egy hosszabb távú nemzetgazdasági és fejlesztési tervben - állítják a KPMG szakértői.

Épül a kórházak informatikai hálózata

A kórházi informatikai infrastruktúra fejlesztésének folytatására 5,2 milliárd forint áll rendelkezésre - közölte Divinyi Zsombor, a márciusban megalakult Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főosztályvezetője újságírókkal kedden Siófokon, egy szakmai konferencián.

Visszaveszik az uniós pénzt, ha nem épülnek meg a mentőállomások

A mentőállomások esetében legtöbbször települési önkormányzatok felelőssége, hogy a korábban uniós támogatásból vállalt fejlesztés határidőre medgtörténjen, de ha ők elmaradnak az általuk vállalt ütemezéstől, ha nem tudják garantálni, hogy lehívják az általuk megnyert pénzeket, "akkor azokat a pénzeket vissza kell venni" - hangsúlyozta a Népszabadság mai cikkére reagálva az MTI-nek adott nyilatkozatban Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség Fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára szerint a szóban forgó 11 milliárd forintos összeg csak a jéghegy csúcsa, számos más projektnél is mérlegelni kell a végrehajtás állását azért, hogy a 2007-2013-as uniós források teljeskörű lehívása sikerüljön.

Végre történik valami a Postapalotával?

Már régóta tudni lehet, hogy a Wing luxusirodaházzá kívánja alakítani a Széll Kálmán tér melletti Postapalotát, a fejlesztés azonban úgy tűnik egyelőre várat magára. A tér felújítása miatt újra a reflektorfényben került a hulló vakolatú épület, így megkérdeztük a tulajdonost, mik a tervei Bel-Buda ikonikus épületével.

Földindulás a bankszektorban - Elindul végre a finanszírozás?

November 25: az év ingatlanos eseménye Magyarországon. Idén 10. alkalommal rendezzük meg a hazai piac legfontosabb szakmai rendezvényét, a Portfolio Property Investment Forum konferenciát. Egész napos szakmai program, délután párhuzamos tematikus szekciók, esti állófogadás meglepetésekkel, díjátadó és rengeteg kapcsolatépítési lehetőség.

Osztrák matracgyár épül Zalában

Mintegy félmilliárd forintos beruházással épít matracgyártó üzemet Zalaegerszegen az osztrák ADA cégcsoport, amely 100 új dolgozót alkalmaz a jövő nyárra elkészülő gyárban.

Változást jelentett be Varga a pályázatokban (3.)

A múlt héten a Miniszterelnökség által bejelentett, a kkv-k körében nagy várakozással övezetett két pályázat keretösszegét átrendezte mai bejelentésével Varga Mihály. A ma reggeli sajtótájékoztatón a nemzetgazdasági miniszter ugyanis 5 milliárd forint helyett 8,5 milliárdos kerettel jelentette be a kkv-k számára rendelkezésre álló technológiai korszerűsítést jelentő pályázatot. Ezzel párhuzamosan 5-ről 1,5 milliárd forintra csökkent a kkv-k külpiacra lépését támogató pályázat keretösszege. A többi 7, múlt héten bejelentett pályázati keretösszegből azoknál, amelyek az NGM-hez tartoznak, nem történt változás. A múlt héten Csepreghy Nándor helyettes államtitkár által bejelentett pályázatok részletei, irányai:

Hogyan fejlesszenek a megyék? - Már kétezren elmondták

Két hét alatt 19 megyében, közel 1200 fő részvételével zajlott le a nemzeti intelligens szakosodás alapú kutatási és innovációs stratégia első fordulós társadalmi egyeztetése, a megyék fejlesztési priorizációs irányainak meghatározása érdekében. A megyei rendezvények mellett a Nemzeti Innovációs Hivatal online kérdőívvel is lehetőséget biztosított a stratégia kialakításában érintett lehetséges szereplőknek javaslataik megosztására. Ezen a csatornán keresztül közel 700 kitöltött kérdőív érkezett vissza, melyek feldolgozása folyamatos - számol be a folyamat jelenlegi állásáról a Nemzeti Innovációs Hivatal.

Mire költsünk el 700 milliárd forintot? Most beleszólhat!

Jelenleg három nagy fejlesztési projekt található azon a listán, amelyet a Pest-megyei Kormányhivatal szeretne a 2014-2020-as EU-s intelligens szakosodási stratégia (S3) keretében megvalósítani, de mindenki beleszólhat abba, hogy ez a lista hogyan nézzen ki - többek között ezt hangsúlyozta egy ma délelőtti szakmai workshop bevezetőjében Tarnai Richárd, Pest Megye Kormánymegbízottja. Az S3 stratégia és dokumentum elkészítéséhez a napokban egyhónapos országos rendezvénysorozat indult, amelyhez megyénként a Kormányhivatalok adnak helyet a szükséges társadalmi egyeztetésnek. Az alulról szerveződő "ötletelés" eredményét beépítik majd abba a stratégiai anyagba, amely elengedhetetlen feltétele az Európai Unió Strukturális Alapjaiból érkező, több mint 700 milliárd forintnyi kutatási-fejlesztési és innovációs (K+F+I) forráshoz történő hozzáférésnek.

Sokkal több pénzre pályázhatunk a gyengébb forint miatt

Új pályázati kiírásokkal, illetve a nyitva lévő pályázatok keretösszegének megemelésével reagált az elmúlt időszakban Magyarország arra a helyzetre, hogy az euróban megállapított uniós fejlesztési keretösszeg forintban kifejezve több pénz elköltését tette lehetővé - jelezte Portfolio ezt firtató kérdésére a Miniszterelnökség Fejlesztéspolitikai Tájékoztatási Főosztálya. Megtudtuk, hogy tavaly a tartósan 300 körüli euróárfolyam láttán 298-as euró mellett számolták át a Brüsszel által sok éve megítélt forrásokat és ez tett lehetővé új források felhasználását. Durva becslésünk alapján ez akár 100 milliárd forint feletti pótlólagos fejlesztés létrejöttében is segíthetett. Megtudtuk, hogy idén év végén újra értékeli a forintárfolyammal kapcsolatos helyzetet a tárca és az is kiderült, hogy a Brüsszelnek júliusban kiküldött végleges új Operatív Programokat kereken 300-as euróárfolyam mellett kalkulálja az intézményrendszer.

Még több államosítás jön!

A következő hetekben derülhet ki, hogy milyen személycserék várhatóak a nemzeti fejlesztési minisztériumban, illetve a hozzá tartozó vállalatoknál. Ezen kívül Seszták Miklós elmondta, hogy a jövőben az állam tovább szeretné növelni a tulajdoni részesedését a stratégiai szektorokban - írja a Napi Gazdaság.

Olyan ez, mint a macaron: kinek sikerül, kinek nem

Minden feltétel adottá vált, hogy elinduljon Budapest következő jelentős irodafejlesztése: a Budapest One. Az európai ingatlanpiacon is jelentős szereplőnek számító Futureal Csoport mintegy 70 000 négyzetméternyi, mind a legmagasabb energiahatékonysági sztenderdeknek, mind pedig a legmodernebb irodakialakítási trendnek megfelelő irodapark kialakítását kezdi meg az M4 metróvonal végállomásánál, Budapest nyugati kapujában, Õrmezőn.

Brutális budapesti fejlesztések készülődnek

A Főváros Tematikus Fejlesztési Programjai három területen kívánják meghatározni az elkövetkezendő időszak területfejlesztéseit. Létre is hoztak már több munkacsoportot, hogy a legfontosabb kérdésekre mielőbb megadják a válaszokat, és a 2014-től 2020-ig tartó finanszírozási időszakra megfelelő akciótervekkel legyünk felvértezve. Nem tudhatjuk pontosan, hogy az itt felsorolt célokból mi és hogyan fog megvalósulni, de azért találgatni érdemes lehet.

Cikkünkben az első három oldalon a különböző területek programjairól, a negyediken pedig a programok előkészítési folyamatáról olvashat bővebben.

A nagy stadionlázban leállósávba kerültek az autópálya-fejlesztések

A korábbi kormányciklusok egyik legnagyobb slágere az autópálya-építés volt. 1998 és 2010 között gyakorlatilag nem telt el egy év sem nagy szalagvágó ceremónia nélkül. 2010 óta egyre inkább úgy tűnik, hogy a stadion az új autópálya, a hálózat azonban csendben, de most is folyamatosan épül tovább. Autópálya-körképünk harmadik részében megnéztük, hogyan fejlődhetnek tovább a hazai sztrádák.

A cikksorozat első két részét itt olvashatja:

Tiltakozás és felháborodás a Városligetben

Csütörtökön került fel a főváros honlapjára a Városliget új helyszínrajzát is tartalmazó egyeztető anyag. A térkép szerint, ami az eddigi legrészletesebb tervnek tekinthető az új múzeumi negyedről, 12 ezer négyzetméternyi területet építenének be a kivitelezés során. Ez a korábban tervezettnél nagyobb mértékű fakivágást vonhat maga után, ami több civil és politikai szervezet felháborodását is kiváltotta.

Síneken száguld Budapest a jövőbe

Városfejlesztésekről szóló háromrészes cikksorozatunk második részében összegyűjtöttük, hol épülnek biztosan új vonalszakaszok Budapesten, illetve hogy hol van még lehetőség meglévő villamosvonalak meghosszabbítására vagy új vonalak kiépítésére. A projektek nagy részének megvalósítására kevés esély van a jelenlegi, 2014-2020-as európai uniós finanszírozási ciklusban, mégis érdemes végignézni, hogy a későbbiekben a főváros melyik részei számíthatnak a kötöttpályás közlekedés fejlesztésére.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.