Másfél évnyi kényszerpihenőt követően szerda reggel újra kinyit a Gundel Étterem. A több, mint 125 éves múltra visszatekintő, tradicionálisan a nemzetközileg is legismertebbnek számító budapesti étterem és kávéház komoly átalakuláson ment keresztül az elmúlt hónapokban. Ennek legfontosabb eleme, hogy új üzemeltetője lett, ezzel párhuzamosan átalakult a gasztronómiai és vendéglátási koncepció is.
Túlkínálat volt az elmúlt években a budapesti gasztronómiában, érezhető volt, hogy piaci korrekció következik. Egy világvárosnak azonban nem lehet érdeke, hogy az ide érkezők azt lássák, háromból két étterem zárva van, ezért a szektornak további állami segítségre van szüksége – mondta a Portfolio-nak Zsidai Roy, a Budapesten 13 éttermet – köztük a Spílereket, a 21 Magyar Vendéglőt, a Jamie Oliver’s Italiant és Jamie Oliver’s Dinert, vagy az Opera Cafét - üzemeltető Zsidai Gasztronómiai Csoport ügyvezetője. A közel 40 éve a vendéglátásban dolgozó családi cég vezetője szerint, ha nem lesznek lezárások a negyedik hullám miatt, akkor szeptembertől jöhetne egy lassú, de határozott konszolidáció. Viszont azok a jó szakemberek, akik nem tudtak a szakmában maradni, egyelőre biztosan nem fognak visszatérni.
A kormány támogatásával 356 koncert- és rendezvénysorozat jut csaknem 5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatáshoz - tájékoztatta Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kedden az MTI-t.
Még 2021-2022-ben is válságkezelő, piacfejlesztő lépéseket kell tenni – véli a több mint egy tucatnyi éttermet és szállodát működtető Zsidai Zoltán Roy, de a szakember szerint a vendégek visszatérése lesz a legnagyobb mentőöv.
Drasztikus visszaeséssel számolnak az idei évben a pálinkafőzdék. Egyre többen főznek otthon pálinkát, megugrott az illegális értékesítés aránya is, ezzel párhuzamosan az éttermi fogyasztás a tavalyi töredékére esett vissza. Ráadásul az év végi ajándékozás is visszafogottabb lesz: sok olyan cég fogja vissza a büdzséjét, amelyik korábban ügyfeleinek, partnereinek párlatot adott ajándékba. A szektor meghatározó szereplője, az Agárdi Pálinkafőzde vezetői szerint ugyanakkor a minőségi pálinkáknak az exportpiacokon komoly lehetőségeik vannak, és érdemes nyitni más típusú párlatok felé is.
Noha a járvány súlyos csapást mért a hazai idegenforgalmi-szektorra, az üzleti modell megújításával életbentartható egy szálloda. A nyáron megnyílt Aria Hotel Budapest tetőbárjában, a High Note SkyBar-ban, ősztől a hétvégeken már reggelivel, esténként pedig vacsoramenüvel is várják a vendégeket.
Új üzemeltetőt kap a pesti belváros egyik fontos rendezvényhelyszíne, a Spoon. A Vígadó térnél horgonyzó állóhajót augusztus 20-tól az Eventrend Group veszi át: mint megtudtuk, az elsődleges feladat a rendezvénycélú hasznosítás, az éttermi funkciók akkor indulnak el, amikor az gazdaságilag is racionális lesz.
Kormányzati mentőintézkedések nélkül a piac nagyobb része nem képes túlélni a várható válságot - mondta a Dining Guide gasztronómiai szaklapnak Csapody Balázs az ország egyik legismertebb vidéki étterme, a balatonszemesi Kistücsök Étterem tulajdonosa, a Pannon Gasztronómiai Akadémia elnöke.
A Wolf András által fémjelzett fogásokat ezúttal a Kossuth téren is meg lehet kóstolni: a sztárséfet az új Séf Asztala megnyitóján kérdezte a Portfolio.
Mint azt a séftől megtudtuk, a franchise megszületéséhez jelentős mértékben hozzájárult, hogy baráti társaságuk hiányolta Budapest gasztropalettájáról a jó húslevest és a minőségi, klasszikus ételeket. „A mindennapi ételekre nagyon nagy szükség van. Az ország gasztronómiáját nem csak a csúcsgasztronómia határozza meg, hanem a hétköznapi ételek is” – véli Wolf András. Az étterem alapelve is erre épít, ahogy hirdetik, nagy gondossággal válogatott alapanyagokból, alapos receptura alapján állt össze a kínálat, amely részben eltér az eddig megszokottól. Az ismert kínálat kiegészült bisztró fogásokkal, mint például a sült pisztráng, a csirkepörkölt, és főzelék. A választék szerves részét képezik a megfizethető, helyben, saját kovásszal készült kenyerek és finompékáruk is.
Hamburgerek, rusztikus pizzák, steak választék, kézműves sörök, különleges koktélok, újvilági borok és komoly pezsgők: a Mom Parkban található Spíler Budában jól megférnek egymás mellett a környékbeli dolgozók, akik betértnek egy gyors ebédre, az üzleti megbeszélésre érkező üzletemberek, a baráti társaságok és a családok, akik csak beugrottak valamiért a bevásárló központba, de a vásárlás hevében megéheztek vagy vasárnapi ebédjüket szeretnék eltölteni itt.
Bármelyik irányba is induljunk Magyarország legnagyobb tájegységén, biztosan találunk jó éttermeket. Természetesen a csárdák korszaka nem tűnt el teljesen - sőt, mi is ajánlunk egyet -, de igazán magas minőségű, és kifejezetten jó ár-érték arányú éttermeket találunk Debrecenben, Szegeden, vagy akár Kecskeméten is. A Portfolio szubjektív válogatásában most Hajdú-Bihar, Csongrád, Békés és Bács-Kiskun legjobb éttermeit ajánljuk.
A szombaton megjelenő Winelovers 100 - A 100 legjobb magyar bor magazint az a szándék hívta életre, hogy hozzájáruljon a legjobb magyar borok népszerűsítéséhez. A fogyasztókat pedig abban igyekszik támogatni, hogy a sokszínű kínálatban megtalálják azokat az igazodási pontokat, amelyek a borválasztásukat segíthetik. A 116 oldalas kiadvány a toplistákon kívül a magyar bor jelenét és jövőjét mérlegelő tartalommal jelenik meg, a Neszmélyi borvidék pedig 24 oldalas önálló mellékletben mutatkozik be.
A nyár végével a hazai fesztiválszezon nem ér véget, csak átalakul a rendezvények fókusza: az őszi hónapokban a gasztronómia veszi át a főszerepet ezen a piacon. A magyar borokról, sörökről, pálinkákról, illetve a hagyományos magyar ízekről szóló események rengeteg vendéget vonzanak, a legkiemelkedőbb hazai gasztro-fesztiváloknak pedig már nemzetközi rajongótábora van. Ezek közé tartozik például a szeptember 6-án induló Budapest Borfesztivál, ahol idén a Balaton, a helyi borok, gasztronómia és kultúra lesz a középpontban, több mint 20 balatoni borászat részvételével.
Hétfő este a Várkert Bazárban tartott gálaműsor keretében osztották ki az éttermeknek járó neves elismerést, ahol Onyx lett Magyarország első két Michelin-csillaggal minősített étterme. Ennek fényében illik megmutatni, mennyibe kerül a díjazott étteremben elfogyasztani egy menüt.
Az Onyx lett Magyarország első két Michelin-csillaggal minősített étterme. A Costes, a Costes Downtown és a Borkonyha megőrizte egy-egy Michelin-csillagát.