Hétfőn este szinte egyszerre jelent meg a hír az összes ukrán híroldalon, hogy elbocsátották Valerij Zaluzsnij ukrán vezérkari főnököt – számolt be a Kyiv Independent. A híreszteléseket egyelőre nem erősítették meg.
Nagy-Britannia teljes civil lakosságának fel kell készülnie arra, hogy háborúba kerülhet Oroszországgal, nem elég csupán a reguláris erőket modernizálni, mert a katonai konfliktusokat a „polgári hadseregek” nyerik meg – jelentette ki Patrick Sanders, a brit hadsereg vezérkari főnöke egy nyilvános eseményen. Beszédében „háború előtti generációnak” nevezte a jelenlegi brit lakosságot.
Stephen Bryen – aki az amerikai szenátus külügyi bizottságában dolgozott a Közel-Kelet albizottságának személyzeti igazgatójaként – írt egy cáfoló elemzést a hévégén megjelent kínai rakétákról szóló hírekre. Az AsiaTimesban megjelent írás szerint a Bloomberg tévesen állította azt, hogy a kínai Rakétahadsereg egyes fegyvereit üzemanyag helyett vízzel töltötték fel.
Észak-Korea szombaton is folytatta az előző nap megkezdett tüzérségi gyakorlatát a dél-koreai határ közelében, és mintegy 60 lövedéket lőtt ki a két ország közötti tűzszüneti vonal tengeri szakasza felé - közölte a dél-koreai hadsereg.
Ukrajna a hadsereg mozgósítási szabályainak módosítását fontolgatja, hogy több embert hívjon be, és szigorúbb szankciókat vezessen be a sorozás kijátszása ellen az oroszok elleni háború közepette – jelentette a Reuters. Az elemzésben röviden felsorolják a háttérben húzódó okokat is.
Az Ukrán Fegyveres Erők (Armed Forces of Ukraine – AFU) még csütörtök délután csaptak le a krími Szevasztopol városa közelében. Meg nem erősített híresztelések nagyon magas rangú orosz veszteségről szólnak.
Kim Dzsongun felszólította az észak-koreai hadsereget, hogy készüljenek fel az USA-val és Dél-Koreával való esetleges konfrontációra, annak ugyanis egyre nagyobb esélye van.
A Hezbollah nevű síita iszlamista mozgalom ismét a közérdeklődés figyelmébe került, köszönhetően Izrael Hamász elleni háborújának. A libanoni székhelyű szervezet azonnal támogatásáról biztosította a palesztinokat, majd fegyveres akciókat is elkövettek a zsidó állam fegyveresei ellen október elején. A hasonló radikálisok esetében mindig az egyik legnagyobb kérdés, hogy miből képesek finanszírozni a tevékenységüket, miközben a világ számos országa terrorszervezetként tartja őket számon. Ez a minősítés ugyanis súlyos korlátozásokat is jelent, szigorú büntetésekkel. A Hezbollah azonban megtalálta a kibúvót a korlátozások alól, működése jelen formájában sokkal inkább hasonlít egy transznacionális bűnszervezethez.
Mianmar (korábban Burma) egyre mélyebben csúszik bele a harcokba, az ország egyre nagyobb részére terjed ki a küzdelem. A felkelők egy csoportja nemrégiben hatalmas fegyverarzenálra tett szert, ami új lendületet adhat támadásoknak.
Mianmar a 2021-es katonai puccs óta egyre mélyebben csúszik be a polgárháborúba, a harcok az utóbbi hetekben már az összeomlással fenyegették a reguláris erőket. A szomszédos Kína számára kezdtek egyre terhesebbé válni a fegyveres összecsapások, ezért most békét hoznának a felek között – írta meg a Nikkei Asia.
Peking egyre nagyobb figyelmet fordít arra, hogy a tajvani haderő tisztjeit behálózva információt vagy technológiát szerezzen meg a szigettől. A vádirat szerint egy CH-47 Chinook típusú helikoptert kellett volna átjátszani a kínai hadiflotta egyik repülőgép-hordozójára – számolt be a South China Morning Post.
Az izraeli hadsereg az iszlamista Hamász terrorszervezet elleni háborújának október 7-i kitörése óta először nyilvánosságra hozta a harcok során megsebesült izraeli katonák számát.
Megérkezett Horvátországba az első 22 M2A2 ODS Bradley gyalogsági harcjármű abból a 89-ből, amelyet Zágráb az Egyesült Államoktól vásárolt - közölte szerdán az Egyesült Államok zágrábi nagykövetsége.