A Cloudflare részvényei 8%-ot emelkedtek a csütörtöki kereskedés során, a mai napon azonban ennél is sokkal nagyobb rali indulhat meg a kiberbiztonsági cég papírjánál a remekül sikerült negyedéves gyorsjelentést követően - írja a Marketwatch.
Már meghallgatható a Portfolio Business podcast új adása, melyben más témák mellett szó volt arról, hogy eddig nem látott ügyfélvándorlást indíthat be a lakásbiztosítások piacán egy most életbe lépő szabályozás, mely alapján az ügyfelek nemcsak az évfordulójukon, hanem teljes márciusban felmondhatják a lakásbiztosításaikat. Ezzel párhuzamosan a biztosítási szektor más területein, az életbiztosításoknál és a kiberbiztonság tekintetében is fontos folyamatok zajlanak, ezekről a témákról kérdeztük Kuruc Pétert, az EY biztosításiparági szakértőjét, akivel február 27-ei Biztosítás 2024 konferenciánk életbiztosítási panelbeszélgetésének a moderátoraként találkozhat a közönség.
Kiberbiztonsági szakértők szerint 2024-ben megjelennek az agresszív mobilos zsarolóvírusok, több formában sor kerül a mesterséges intelligencia rosszindulatú használatára, és a sportolók mellett már a hackerek is készülnek a nyári olimpiai játékokra. Eddy Willems, a G DATA biztonsági szakértője gyűjtötte össze, mi várhat ránk idén a területen.
Adatszivárgás volt a Coronalabnál, Hollandia egyik legnagyobb koronavírus-teszteléssel foglalkozó cégénél: 1,3 millió páciens személyes adatai kerültek fel a világhálóra – számol be az NL Times.
Egy hacker sikeresen megváltoztatta az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) hivatalos X-fiókjához (korábban Twitter) tartozó telefonszámot, majd a belépést követően a hatóság nevében már január 9-én hamis bejegyzést tett ki a bitcoin ETF-ek jóváhagyásáról, ezzel kisebb zavart okozva a piacon - jelentette a Financial Times. A bitcoin ETF-ek tényleges jóváhagyása másnap történt meg.
Egy, az orosz kormányhoz köthető hekkercsoport feltörte a Microsoft magas rangú vezetőinek néhány e-mail fiókját - jelentette be az amerikai vállalat szombaton.
A győri Széchenyi István Egyetem „modern technológiák és kiberbiztonság joga” mesterszakot indít magyar és angol nyelven szeptembertől, amelyre február 15-ig lehet jelentkezni. Akik elvégzik, olyan informatikai, mérnöki és jogi tudást sajátítanak el, amellyel korunk egyik nagy kihívására válaszolni tudó szakemberekké válnak - írják a közleményben.
Katasztrofális károkat okozott és feltehetően már több hónapja teljes hozzáféréssel bírt a legnagyobb ukrán távközlési vállalat, a Kyivstar rendszerében egy orosz hackercsoport, amelynek december 12-én végrehajtott túlterheléses kibertámadása több napra leállította a mintegy 24 millió előfizetőt kiszolgáló cég szolgáltatásait - mondta Ilja Vityjuk, az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) kiberbiztonsági osztályának vezetője.
Hol tart most a mesterséges intelligencia technológiai és piaci szempontból? Tényleg áttörés volt 2023-ban a ChatGPT? Új korszak kezdődött-e az emberiség történetében, és tényleg csak most merültek-e fel azok az etikai kérdések, melyekről sokan beszélnek? Egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük Keleti Arthur kibertitok jövőkutatót a Portfolio Checklistben.
Miközben Európa a közelgő júniusi parlamenti választásokra készül, a Politico által megszerzett belső felülvizsgálatból kiderül, hogy az Európai Parlament kiberbiztonsági infrastruktúrája „még nem felel meg az iparági szabványoknak”, és nem biztosít védelmet az idegen államok által bevetett hackerek és más fenyegető csoportok jelentette fenyegetettségnek. A jelentést, amelyet az EP saját informatikai osztálya, a DG ITEC készített november 29-i keltezéssel, a múlt héten mutatták be az Európai Parlament (MEP) egy képviselőicsoportjának. Jövőre súlyos politikai válság lehet a választásokból, főként ha Oroszország is támadást indít.
A brit külügyminisztérium szerint az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) aktívan törekszik az Egyesült Királyság belpolitikai folyamatainak befolyásolására – írja összefoglalójában a Sky News.
Nemzetközi összefogással előállították azon ukrajnai bűnözői csoport vezetőjét és négy társát, amely nemzetközi viszonylatban alkalmazott ransomware, azaz zsarolóprogram használatával több száz millió euró kárt okozott áldozatainak - tájékoztatott az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete kedden.
Oroszország ukrajnai inváziója óta több ezer kibertámadás érte az európai energiahálózatot - most a szektorba történő beruházás szükségességére hívta fel a figyelmet az iparág egyik vezetője.
Adathalász csalók hamis számlaértesítőkkel próbálják az MVM ügyfeleinek adatait ellopni - írja a Telex. A lap több olvasója is elmondta, hogy az MVM-levélhez rendkívül hasonló, befizetetlen gázszámláról szóló, hamis értesítőt kapott.
Az ünnepi időszak felé közeledve és a Black Friday alkalmával mind az online, mind a fizikai vásárlások során fokozott csalási kísérletekre kell számítanunk - hívja fel a figyelmet közleményében a Visa.
A hatóságokkal együttműködve zajlik annak előkészítése, hogy a számhamisításokat ne tudják kivitelezni a bűnözők. A jövőben változnak az uniós szintű kártérítési szabályok is: ha a bank nevében vernek át egy ügyfelet, az első esetben vissza kell utalni neki a pénzt - mondta Luspay Miklós, az MNB kéviselője a Mastercard szakmai rendezvényén. A Magyarországon is egyre nagyobb problémát jelentő, egyre terjedő pénzügyi csalási esetekről, a kiberbiztonsági trendekről szólt a „Future Unlocked” konferenciájának délutáni fő szekciója.
Egyre aktívabbak és sikeresebbek a csalók Magyarországon. Közeleg a Black Friday, amikor az ügyfelek még többet költenek az online felületeke, ilyenkor nagyon fontos az extra óvatosság. Ennek apropóján az Erste megosztotta az utóbbi időszak leggyakoribb csalási módszereit és eseteit, és hogy mire érdemes figyelni.
Egy friss kutatás keretében kiberbiztonsági szakértők megosztották 2023 leggyakrabban használt jelszavait. A NordPass által összeállított listát olyan jelszavak vezetik, mint a "password", az "123456" és az "123456789" - közölte az IFL Science.
Közel került az elfogadáshoz az Európai Unió kiberbiztonságról szóló jogi szabályozása, a csatlakoztatott eszközök biztonságának megerősítését célzó úttörő jogalkotási javaslat, mivel a második intézményközi tárgyalás még ebben a hónapban meghatározza a lehetséges állásfoglalás kereteit. A megbeszéléseken azonban egy vitás kérdés is nagyban jelen van: az érzékeny kiberfenyegetési információk megoszthatósága.
KiberPajzs elnevezéssel tavaly indult oktatási-kommunikációs program a digitális térben elkövetett pénzügyi visszaélések megelőzése és visszaszorítása érdekében. Az együttműködés tapasztalatait konferencián összegezték, és bejelentették a a program folytatását.