A Lufthansa vasárnap közölte, hogy haladni akar a földi kiszolgáló személyzet több ezer tagjának bértárgyalásával, miután a Verdi szakszervezet követelte, hogy a vállalat magasabb emelést ajánljon fel a további sztrájkok elkerülése érdekében - írja a Reuters.
Február közepén a KRESZ megújításáról tartottak közlekedésszakmai fórumot, ahol az Építési és Közlekedési Minisztérium képviselői és szakmai szervezetek is részt vettek az egyeztetéseken. A kezdeményezést egy tragikus biciklis baleset katalizálta 2023. július 1-jén az Árpád hídon, amely során egy illegális autóversenyben résztvevő jármű karambolozott, megölve a kerékpárost. Az esemény nyomán felmerült a KRESZ rendszerének felülvizsgálata és a közlekedési szabályok átdolgozása, javában készülnek az új tervek. Szabályoznák az elektromos rollereket, módosítanák a kerékpárokra, valamint a jogosítvány megszerzésére vonatkozó elvárásokat is.
Védelmi ipari kérdésekről is egyeztet majd Orbán Viktor magyar és Ulf Kristersson svéd kormányfő utóbbi budapesti látogatása során – írja a svéd politikus közlésére hivatkozva a Reuters. A Gripen vadászbombázók valószínűleg kiemelt téma lesznek majd.
Vlagyimir Potanyin sikeresen fellebbezett a brit Legfelsőbb Bíróságon volt felesége Nornickel-részvényekre vonatkozó igénye ellen, ám az ügy még nem zárult le.
A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet 2024. január 28-ára és 29-ére szervezett munkabeszüntetésének második napján a hétfőre vezényelt autóbusz-vezetők 56 százaléka, míg a teljes munkavállalói létszámnak egyötöde vett részt a sztrájkban - derül ki a Volánbusz közleményéből.
Kongresszusi idézés figyelmen kívül hagyása miatt négy hónap börtönre ítélte a bíróság csütörtökön Washingtonban Peter Navarro volt fehér házi tanácsadót, Donald Trump korábbi közvetlen munkatársát.
A Portfolio is elkísérte egy napjára David Pressman amerikai nagykövetet Hajdú-Bihar megyébe, ahol többek között Debrecen polgármesterével, helyi civilekkel egyeztetett, valamint meglátogatta az Igazgyöngy Alapítvány hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásával foglalkozó tanodáját is Toldon. A diplomata a magyarországi kínai beruházások kapcsán a transzparencia fontosságáról beszélt, valamint a nyírmártonfalvai lombkoronasétány esetében a korrupció elleni küzdelem jelentőségéről beszélt. A nagykövet a Porfolio-nak elmondta, hogy ugyan erősek az amerikai magyar gazdasági kapcsolatok, de egyre több aggályt fogalmaznak a vállalkozások. Közölte, hogy egyelőre nincs napirenden, hogy új adóügyi megállapodást kössenek a magyar kormánnyal, valamint ismét aggodalmát fejezte ki a szuverenitásvédelmi törvénnyel kapcsolatban. Ugyanakkor cáfolta a korábbi sajtóértesüléseket, hogy Washington szankciókat vetne ki Magyarországra.
Három év alatt legalább 25%-os, ezen belül 2024-ben legalább havi 70 ezer forintos egységes béremelési ajánlatot tett a tulajdonosi jogokat gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) a MÁV-VOLÁN-csoport munkavállalói számára - derül ki a MÁV közleményéből.
Tajvan megválasztott elnöke, Lai Csing-te méltóságteljes és egyenrangú tárgyalásokat szeretne Kínával annak érdekében, hogy javuljanak a kapcsolatok. Lai hangsúlyozta, hogy olyan párbeszédet kíván folytatni, amely a kölcsönös tiszteleten és egyenlőségen alapul - írja a Reuters.
Titkos egyeztetést folytatott Ukrajna a G7-országokkal és néhány semleges nagyhatalommal a háború lezárásáról tavaly decemberben – írja több amerikai és brit lap.
A Hewlett Packard Enterprise tárgyalásokat folytat a távközlési berendezéseket gyártó Juniper Networks megvásárlásáról. Az ügylet értéke csaknem 13 milliárd dollár. A felek pedig már a héten bejelenthetik a megállapodást.
Az Egyesült Királyság idén is folytatja az Interflex-hadműveletet, melynek célja ukrán katonák képzése – jelentette be X-en az ország védelmi minisztériuma.
Oroszország leállította a hadifogolycseréket Ukrajnával az elmúlt időszakban, viszont a rabságban lévő katonáknak azt mondják, hogy Kijev nem akarja őket kiszabadítani. Sok hadifogolynak engedélyezik, hogy felhívja a családját, akik így arra panaszkodnak, hogy a saját hazájuk és Volodimir Zelenszkij elnök emberei nem hagyják, hogy hazatérjenek. A pszichológiai hadviselés célja, hogy aláássák a kijevi vezetésbe vetett bizalmat.
Kedden több órán keresztül folytatott tárgyalást egymással a Warner Bros. és a Paramount vezérigazgatója, David Zaslav és Bob Bakish. Az Axios információ szerint a felek egy lehetséges fúzióról tárgyaltak.
A német Bild újság számolt be egy lehetséges tervről, amely Moszkvában fogalmazódhatott meg az ukrajnai háború jövőjéről. A cikk több meredek állítást is tartalmaz, amelyek jelenleg egyáltalán nem tűnnek reálisnak.
Emmanuel Macron francia köztársasági elnök csütörtökön munkavacsorán tárgyal Orbán Viktor miniszterelnökkel Párizsban, az Elysée Palotában - erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Közben a francia államfő hivatala közzétette a tervezett tárgyalási témaköröket.
Orbán Viktor a Külügyi Intézet 50. születésnapján megtartott beszédében arról beszélt, hogy Magyarországon vissza kell térni a miniszterelnök-központú külpolitika hagyományaihoz. Bírálta az előző kormányok „merjünk kicsik lenni” elvét, és szerinte Magyarországnak ambiciózusabb célokat kell kitűznie maga elé a külpolitikában. Az ideálisnak vélt nemzeti érdek alapú külpolitikát hangsúlyozva Orbán rámutatott a rugalmasság és a radikalizmus fontosságára. A radikalizmust nem csupán taktikai, hanem stratégiai eszközként is értelmezte, mint olyan politikai álláspontot, amely emeli Magyarország presztízsét és nemzetközi befolyását