A kormányfő így fogalmazott: „Miután megelőztük Magyarországot, meggyőződésem, hogy Lengyelországot is megelőzhetjük, és hamarosan a románok lesznek a legjobban fizetett munkavállalók Európa ezen részén! Mert megérdemlik!” – írja a transelex.ro.
A román miniszterelnök május elseje alkalmából köszönetet mondott azoknak, akik megszakítás nélkül dolgoznak az alapvető szolgáltatások biztosításáért, akár az állami, akár a magánszektorban.
Idehaza a Portfolio számolt be róla elsőként, hogy az Eurostat friss statisztikája szerint a román nettó keresetek vásárlóereje megelőzte a magyarét. Ezzel a bérmutató is csatlakozott azon mutatók sorába, amelyek szerint a román gazdaság utolérte a magyart. Az egy főre eső vásárlóerőparitásos GDP, illetve a lakossági fogyasztás az adatok szerint szintén a magyar számok elé kerültek. Bár a román adatok megbízhatóságával kapcsolatban időről időre felmerülnek kételyek, a tendencia így is egyértelmű: a gyorsabban bővülő román gazdaság több mérőszámban is utolérte a magyart.
Címlapkép forrása: Getty Images