Bank

Készül a támadásokra Matolcsy György

Megérti, de nem osztja Matolcsy György a devizahitelek rögzített árfolyamú végtörlesztésére vonatkozó kormányzati tervekkel szembeni kritikákat, és számít rá, hogy a terv alapján készülő jogszabályokat bíróságon támadják majd meg, a végtörlesztés lehetőségével pedig várakozásai szerint nem élnek majd tömegesen - számol be az MTI.

Végtörlesztés: gyors döntés várható, a jelzáloghitelesek élhetnek vele

Szerdán ismét tárgyal a kormány a devizahitelesek adósságának rögzített árfolyamon történő egyösszegű végtörlesztéséről, és ha jóváhagyja a Nemzetgazdasági Minisztérium által előkészített jogszabálytervezetet, a parlament a jövő héten elkezdheti annak tárgyalását - közölte a miniszterelnök szóvivője kedden újságírók előtt. az MTI tudósítása szerint.

K&H: 2013-tól növekedhet a nem-életbiztosítási piac

Folytatódik az életbiztosítási piac növekedése és 2013-tól a nem-élet oldal is lassú emelkedésbe kezdhet a K&H Biztosító szerint, melynek vezetői keddi sajtótájékoztatójukon ismertették az élet- és nem-életbiztosítási szegmens várható tendenciáit.

Megszólalt Brüsszel a magyar végtörlesztésről

Komoly negatív hatással jár a magyar bankszektor számára a magyar kormány tervezett, végtörlesztéssel kapcsolatos intézkedése - jelezte kérdésre válaszolva Amadeu Altafaj Brüsszelben. Olli Rehn gazdasági és pénzügyi biztos szóvivője arról is beszélt, hogy a Bizottság megvizsgálja, hogy a lépés összeegyeztethető-e az uniós jogszabályokkal.

Jogi vizsgálatot indít Ausztria a végtörlesztés ügyében

Ausztria megvizsgálja, hogy mennyiben jogszerű a devizahitelek rögzített árfolyamon való végtörlesztéséről szóló magyar kormányzati javaslat - jelentette ki az osztrák kancellár kedden egy sajtótájékoztatón az MTI tudósítása szerint.

Oszkó: A bankrendszer stabilitása fontosabb az államadósságnál

Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint ezermilliárd forint veszteség is érheti a bankrendszert, ha mindenki átváltja a devizahitelt forintra. Azt javasolja, a kormány a devizatartalék egy részét fordítsa a veszteségek minimalizálására.

Bővül a SZÉP-kártya rendszere

A jövő évtől kibővül a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) rendszere - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a parlament sport- és turizmusbizottsága ülésén kedden, írja az MTI.

Török Gábor: A kormány a tűzzel játszik

Török Gábor politológus szerint kulcsfontosságú lesz, hogy a bankok mennyire tudnak egységesen fellépni a kormányzati tervekkel szemben. A kormány támogatja, hogy a devizaadósok rögzített árfolyamon egy összegben visszafizethessék a hitelüket. Ha ezt így elfogadják, a Bankszövetség Alkotmánybírósághoz fordul - tudósít az InfoRádió.

Budapesten fektetnek be a kínaiak

Mészáros György, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke és Wang Jian, a BGI vezérigazgatója együttműködési keret-megállapodást írt alá arról, hogy a shenzeni székhelyű vállalat közép-európai központját (BGI Central Europe) Budapesten hozza létre. Mendelényi Dániel előadásában hangsúlyozta: az aláírt megállapodással Magyarország új esélyt kap arra, hogy jelentős szerephez jusson a 21. század tudományának egyik legfontosabb területén. A beruházás teret nyit a magyar kutatók számára ahhoz, hogy képességeiket idehaza kamatoztathassák - írja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye.

Devizahitelek végtörlesztése: biztos bukást vállalt a kormány?

Annak tudatában jelentették be végtörlesztési lehetőséget, hogy az borítékolhatóan jogellenes. A következmények is egyértelműek, ha az Európai Bíróság az eddigi gyakorlatának és a magyar igazságügyi minisztérium szakértőinek véleményének megfelelően jár el, a mostani lépés első körben a bankokat terhelő akár több százmilliárdos költségét a magyar államnak kell majd megfizetnie. A számla akár még ebben a ciklusban megérkezhet. Az Index birtokába került előterjesztésből kiderül az is, hogy megtévesztés volt az a kormányzati kommunikáció, miszerint a javaslat egy új, a kormánypárti frakcióban megfogalmazódott ötlet lett volna, amit a kormány "befogadott" és támogat - írja az Index.

Budapesten nyit régiós központot a kínai biotech óriás

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium részéről Mendelényi Dániel, a Magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős Kormánybiztosság Titkárságának vezetője a magyar-kínai együttműködés eredményeiről és perspektíváiról tartott előadást a China Hi-Tech Fair konferencián - áll az NFM sajtóközleményében. A konferenciát követően dr. Mészáros György, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnöke és Wang Jian, a BGI vezérigazgatója együttműködési keret-megállapodást írt alá arról, hogy a shenzeni székhelyű vállalat közép-európai központját (BGI Central Europe) Budapesten hozza létre.

20 millió kkv-nak segít egy innovatív eszköz

Elindították az Online Interaktív Kockázatértékelés (OiRA) című projektet hétfőn, az Isztambulban tartott XIX. Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Világkonferencián; ez az első olyan uniós szintű kezdeményezés, amelynek célja a munkahelyi kockázatértékelési tevékenység megkönnyítése - jelentette be az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) az MTI tudósítása szerint.

Fogolydilemmában a magyar bankok

A 180-as végtörlesztés lehetséges következményei a devizahiteles háztartásokat a forintra történő leváltás irányába nyomja, a bankok pedig egy klasszikus csapdahelyzettel, a fogolydilemmával néznek szembe. Az pedig rossz eredményre szokott vezetni.

Tiltakozó levelet kapott Matolcsy osztrák kollégájától

Levélben tiltakozott az osztrák pénzügyminiszter a devizahitelek rögzített árfolyamon való törlesztésére kidolgozott magyar kormányzati javaslat ellen - jelentették osztrák lapok az MTI tudósítása szerint.

Szijjártó: az állam érdeke, hogy az OTP és az FHB jól működjön

A kormány azok számára is kínál megoldást, akik nem váltják át hitelüket forinthitelre, és a várható forintgyengülés miatt magasabb törlesztőrészlettel szembesülnek majd - emlékeztetett a miniszterelnök szóvivője a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában. Szijjártó Péter szerint a kormány arra számít, hogy több százezren váltják majd át devizahitelüket a csökkentett árfolyam mellett forinthitelre.

Az alapkezelők szedik a sátorfájukat a bankszektorból

A legfrissebb statisztikák szerint az amerikai pénzpiaci alapok tovább folytatták a kivonulásukat az európai bankszektorból, többen attól tartanak, hogy a görög csőd a bankoknál problémákat fog okozni, és eszközértékesítésbe kell kezdeniük a helyzetük megerősítéséhez - írja a Bloomberg. Elemzők szerint káros folyamatok indultak el, hiszen miközben a kitettségüket csökkentették az alapok, addig egyre rövidebb futamidejű papírokat mernek csak vásárolni a szereplők.

Mi lesz ma az OTP-vel?

A devizahitelek rögzített árfolyamon történő visszafizetésének tervét Lázár János múlt hét pénteken jelentette be, az érintett, tőzsdén kereskedett papírok (OTP, Erste, Raiffeisen) árfolyamai jelentős esést mutattak. Tegnap az OTP-t és az FHB-t egész napra fel is függesztették. Kérdés, milyen árfolyamhatással számolhatnak a befektetők, ha visszaengedik a magyar bankpapírokat a kereskedésbe.

Megszavazta a parlament az árfolyamgát törvény módosítását

Egyhangúlag fogadta el hétfőn az Országgyűlés a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló törvény módosítását az Országgyűlés hétfőn.

Rábólintott Orbán a végtörlesztési javaslatra

Hétfõ délután kezdetét vette a parlament õszi ülésszaka. A mai ülés legfontosabb és legnagyobb érdeklõdéssel várt eseménye Orbán Viktor miniszterelnök napirend elõtti felszólalása. A kormányfõ országvédelmi akciótervet ismertetett és megvalósíthatónak minõsítette Lázár János pénteki javaslatát.

Fontosabb részletek

  • Lázár János pénteken ismertette a frakció javaslatát: a frank alapú hiteleket 180, az euró alapúakat 250 forintos árfolyamon végtörleszthetnék a devizahitelesek.
  • Orbán Viktor megerõsítette: erre mindenkinek meg lesz a lehetõsége, de a bankoknak nem írják elõ, hogy a végtörlesztéshez forinthitelt nyújtsanak. Ezt a piac majd megteszi - mondta.
  • Elõírja a kormány a referencia alapú kamatozás használatát a devizahitelek árazása során, felszólítja a bankokat egy pozitív adóslista használatára. A forintban felmerülõ költségeket a bankok nem számolhatják el devizában, és az "uzsorakölcsönök" ellen 30%-ban maximálja a kormány a Magyarországon használható THM-et.
  • A pénteki bejelentés után gyengült a forint, zuhanásnak indultak a magyar részvények, hétfõn felfüggesztették az OTP és FHB részvények kereskedését.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Az egész világ egyetlen vadászgépről beszél: azt mondják, a legmodernebb európai gépeket győzte le a J-10C
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.